Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-160

160. országos ülés janii ár 15. 1886. gg \ adósságaink kamatnövekedését és a vasutak kamat­biztosítási többletét, vagy legalább azoknak egy részét, a hasznos beruházások közé sorozza, a melyek — mint mondja — nálunk hatalmas köz­gazdasági tényezőket teremtettek. Ámde az ily hatalmas közgazdasági ténye­zőket — ha ugyan meg lennének is — nem köl­csönpénzből, nem adósságcsinálással szokás meg­teremteni, hisz a nemzet azért fizeti a roppant adókat, hogy az által a kormány képesítve legyen ily egyesek s kisebb társadalmak által elő nem állítható hatalmas közgazdasági tényezők létre­hozására. Az a kormány, a mely 330 milliós költ­ségvetés mellett ily közgazdasági tényezőket csak drága kölcsönpénzen tud létesíteni, az nem arra való, hogy továbbra is az ügyek élén hagyas­sák, hanem arra, hogy cum pudore elcsapassék. Továbbá a jelentés feldicsekedik azzal, hogy közgazdasági és enlturalis kiadásaink négy minis­teriumban 1.831,000 forinttal emelkedtek atavalyi­hoz képest s ebből aztán verseny- s teherviselési képességünk nagymérvű emelkedésére von követ­keztetést. Látszik, hogy a jelentés szerkesztője a bankok és biztosító társulatok ablakából nézi a dolgok folyását s a csalfa fény mellett nem látja a hosszú árnyat. Tessék egy kissé megfigyelni a vidéki ipar és kereskedelem pangását, a mely nem a verseny, hanem még a tengődés feltételeit is nél­külözi. Tessék egy kissé megfigyelni, hogy az adóvégrehajtók könyörtelen hada miként exequalja el adóért — mit fizetni nem tud — illetékekért, mikkel nem tartozik, a szegény földmívesnek és iparosnak utolsó bútordarabját, utolsó falat kenye­rét, utolsó párnáját a haldokló beteg feje alól s miként dobják az utczára éhező családjával a fizetni képtelen honpolgárt: akkor nem fogna verseny- és teherviselési képességünk emelkedé­séről itt mesélni, (ügy van! a szélső baloldalon.) Óhajtanám, hogy a képviselő ur hallaná a dobpergéssel összevegyülő siralmait az ily szeren­csétleneknek, látná a vidéki városokban azokat az árverezéseket, melyeknél egy népes család összes ingóságait elkótyavetyélik oly potom áron, hogy a végrehajtó költségei is ritkán fordulnak meg. Óhajtanám, hogy tekintsen a telekkönyvekbe a betáblázott roppant adóhátralékokra, melyek a tőkét támadták meg. Óhajtanám, hogy ne csak a jó ruházatú fizetett hadat lássa, hanem tekintse meg régi jó ruháinak foszlányaiba burkolt népün­ket mezítláb, rossz táplálék és nyomortól elsat­nyulva : akkor nem prédikálna itt folyton képzelt jólétről, fejlődésről s nem bátorítaná fel a pénz­ügyminister urat az adóprés szorítására, a mire különben se szükség őtet oly nagyon nógatni. No de legyünk igazságosak, a pénzügyi bizottság, a midőn 8 lapon át agyondicséri a kor­mányt s agyonmagasztalja a nagyszerű ered­KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. VII. KÖTET. menyeket, a végén mégis talál egy kifogásolni valót, azt, hogy az államadósságok nagyban való összehalmozásával párhuzamosan csinálja a másod­sorú kis adósságokat, vagyis építkezési czélokra kikölcsönzi a culturalis és más nemzeti czélokra destinált alapokat, a folyósítandó házbérek fejében. Itt sem magát a tényt és az építkezéseknél észlel­hető pazarlást rójja meg, hanem kívánja, hogy az ily kölcsönök kamatai a költségvetésben is feltün­tetve legyenek s így a parlamenti ellenőrzés hatályossabbá tétessék. Hát ez is csak szentelt viz, mert azon alapok már el vannak költve, rideg falakba betemetve, s egyszer csak arra ébredünk, hogy nem lesz min gyakorolni a parlament ellenőr­zésének hatályosságát. Én, t. ház, hajlandó lettem volna jelentése kapcsán a pénzügyi bizottságnak némi érdemül feltudni azon először feltűnő törléseket, melyek a ministeri előirányzattal szemben jelentkeztek; de a t. előadó ur az általános vitát megnyitott beszé­dében ezen méltányossági hajlamaimat is tönkre tette, mert e törlések érdemét a kormányra igye­kezik áthárítani. Már pedig ez a kormányra nézve nem érdem, hanem vád, mely az előirányzat komoly­ságát teszi kétségessé. Maga az előadó ur is elismeri, hogy kiadá­saink emelkedését részben a közös ügyes kiadások fokozása is eredményezte; de szerinte mégis leg­inkább belszükségleteink emésztik fel s előszámlál egy csomó új intézményt s azok közt felemlíti az egészségügyi felügyelőségeket, cultnr- és folyam­mérnökségeket s az újonnan berendezett hivatalok egy hosszú sorozatát. Ámde ezekre egyáltalában szüksége nem volt a nemzetnek, mindezeket a kormány csak azért létesíté, hogy minél több kortest teremtsen hatalma támogatására. Hanem van a t. előadó ur hamis érvelésének egy pontja, a mely valóban szánalmas mosolyt kell, hogy vonjon ajkainkra és ez az, hogy hajó­kázásunk fejlesztését is a hasznos befektetések közt szerepelteti. De hát hol van nekünk hajó­zásunk? Dunánkon, Tiszánkon idegen társulatok működnek, melyek nemcsak a hasznot rakják zsebre, de még annak is módját találják, hogy adójukkal az osztrák kincstárt gazdagítsák. A tengeren segélyezünk roppant összeggel egy oly hajókázási vállalatot, a mely egyenesen a magyar tengeri kereskedés elnyomására alakíttatott, ez a trieszti Lloyd; és segélyezünk egy másik idegen társulatot az Adriát, a mely nem tagadom, hogy jó igyekezettel van, de eszközei elégtelensége miatt alig tehet bérlethajóival valamit a mi tengeri keres­kedelmünkért. Ez nem mentség, hanem vád a kor­mányra nézve; mert azon milliók sokaságából, a mit ez idegen társulatokra pazarolt s a mi 18 év alatt kiadott 16 millió subventióban nyer kifejezést, könnyen megteremtette volna a magyar önáílá haj ók ázást ugy a tengeren, mint folyóinkon. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom