Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-159
169. országos ülés jannér 14. 1886 347 sát, fejlesztését tekintették elsőrendű ezélnak; különös a dologban csupán az, hogy hozzátartozóik egyúttal sejteni engedték, miszerint ez azért történik, hogy a hatalmassá vált, pénzügyileg rendezett Magyarországgal intézhessenek elszánt rohamot —- egy banális kifejezést használva — a közösügyes boszorkány vár már akkor majd porladozó bástyái ellen. Hát t. képviselőház, ezt én elfogadom, mint fontos elhatározások rugóját; bizonyos körülménj-ek közt helyeselhetném is az indokokat; sőt áldani tudnám a férfiakat, kik népszerűségük, sőt részben politikai jó hírnevük feláldozásától sem riadtak vissza, hogy valósítsák, vagy csak megközelítsék is a czélt, melyek megvalósítása nélkül én — isten bocsássa meg bűnömet — nem képzelek, nem tudok képzelni magamnak Magyarországot, olyat, mely ősi hagyományainknak megfelel; mely annyi hősiesen kiontott magyar vér szentelt tárgyát képezi s mely az állandóság attribútumaival körülvéve, a fenmaradhatás solid tényezőivel bir. Hiszem, hogy igy volt; de itt azután említett kiváló államférfiaink szereplésében egy nagy kérdőjellel állok szemben, mely folyton kisért s nem engedi meg, hogy a tisztelet, melyet személyeik iránt mindenkor éreztem, széttörje korlátait s a maga valóságában nyilatkozzék nem tűri, hogy a hit, mely boldogít, az én eltemetett aggodalmaim sírját ékítse. S ez a kérdőjel t. ház, abból .áll: mi szüksége volt a már három sánczczal körülvett várt ostromló hadvezérnek, hogy beleegyezését adja, miszerint a vár újabb három bástyával körittessék, (Helyeslés a szélső baloldalon) mi okok indíthatták a mélyen t. ministerelnök urat, hogy nyugalommal nézze, sőt közreműködjék, hogy az 1887-ik évi XII. törvényczikk szabványaiban megállapított s Magyarország állami önállóságának útját álló három közösügy tiz évi kormányzása alatt újabb hárommal: a közös vámterület, közös bank és közös udvartartással szaporittassék ? Mi lesz ebből, ha ez a kiegyezést meghamisító retrográd irány még tiz évig üli orgiáit? Én, t. ház, az én egyszerű, államférfiúi, éleslátástól tán hasznomra ment elmémmel agy gondolkodom, hogy ez ott fog végződni, a hol kezdődött, tudniillik a közös birodalmi'pariamentnál. (Igaz! a szélső baloldalon.) Vagy ez is csak a kilátásba helyezett hatalmas elö'reugrást előkészítő hátrálás jellegével birna? a mint tekintve a tiz év előtti Ígéreteket azok előtt, kik nem akarnak közéletünk e két kiváló tényezőjében kételkedni, valószínűnek látszik? De hát nem könnyebb lett volna-e a kiegyezés által még nyitva hagyott kérdéseknek a nemzeti érdek tekintetbe vételével leendő megoldását összes erőink latbavetésével akkor megkísérlem, midőn először napirendre kerültek? S nem lesz e kétségtelenül nehezebb később azok kiküldése a már félig feladott helyzettel szemben ? Vagy tán annyira reménytelen volna már helyzetünk, hogy azok, kiknek a viszonyokba bepillantásuk van s kik hivatva volnának nemzeti önállóságunk kivívását czéízó nagy actio élén állani, már rég eltemették a fiatal kor hazafias, szép reményeinek egész összegét abba a közös sirba, melyre e két szó van eltörülhetlenül felírva: nincs feltámadás ?! Vagy tán igazuk lenne azoknak, kik ugy gondolkodnak, hogy a beszédemben említett két férfiú életcsillaga beletévedt abba a bűvkörbe, mely fényével ellenállhatlanul ragad magával mindent, mi közelébe jut; mely képes multat, meggyőződést, hazafiságot egy csapással átalakítani s mely a történelem tanúsága szerint akaczagányos magyar főúrból annyiszor csinált már parókával ékesített osztrákot ? [Tetszés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, részemről nem tudom feladni a reményt, hogy látni fogok, vagy a ki ntánnam ezt az igénytelen helyet elfoglalja, látni fog még azon a piros bársonyszéken, melyet a ministerelnök ur elfoglal — kívánom, hogy akkor is ő foglalja el —• legalább nem sokáig kell várnunk — tehát látni fog ministerelnököt, kit az uralkodóház közösségének fentartása mellett, önállóvá lett magyarságtisztelete és szeretete fog környezni. Tudom reményleni, hogy Jókai Mór képviselő ur ragyogó tollának és ékesszólásának felhasználásával olyan nagyhatású támogatásban fogja részesíteni azt a ministerelnököt, a ki akkor ott fog lenni, mint tette azzal, ki, legalább is egy ideig a nemzeti nagy áldozatokat képviselte. S ha akkor is a ministerelnök ur fogja a mostani helyét elfoglalni s ha egyik fő oszlopa akkor is Jókai Mór képviselő ur fog lenni, akkor, de csakis akkor fogja reájuk alkalmazhatni a történelem a szép szavakat, melyekkel ezelőtt 24 évvel egy lánglelkű hazánkfia a szabadságról álmodott, irván imigyen: a természeti világban a nap leáldoztán senki sem nyugtalankodik; jól tudva, hogy az nyugaton leszáll, hogy keleten ismét feljöjjön. Ilyen körutat tesz a szellem világában a szabadság. Eí-eltűnik néha, de csak azért, hogy más világrészre terjeszsze alá fényét s midőn keleten feljön, első sugarai ébren találják imádóit: a nemzeteket. Nem fogadom el a költségvetést. (Elénk éljenzés és helyeslés a szélső baloldalon) Margittay Gyula: T. ház! Az óra nagyon előrehaladt, (Nagy zaj és mozgás a jobboldalon) én pedig egy kissé hosszabban kívánnék a tárgygyal foglalkozni. Legven kegyes a t. ház megengedni, 44*
