Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-159
159. országos ülés janaár 14. ISS6. gf f mutatni jelentésemet a mátrai helyi érdekű vasút engedélyezéséről. Az engedély-okmány szintén ide van csatolva. Kérem a t. házat, méltóztassék mind a jelentés, mind az engedély-okmány kinyomatását és szétosztását elrendelni ég azt tárgyalás végett, a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés.) Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és előzetes tárgyalás végett a közlekedésügyi bizottsághoz utasittatik. Több előterjesztés nem lévén, következik a napirend, vagyis az 1886-ik évi költségvetés általános tárgyalásának folytatása. A szó Vadnay Andor képviselő urat illeti. Vadnay Andor: T. ház ! (Batyuk!) Ez a költségvetés az első, futólagos áttekintés után valóban alkalmasnak látszik arra, hogy mindenkit, még a kormány legádázabb politikai ellenségeit is ünnepi, jubiláris hangulatra derítse, mert hiszen, mint a t. előadó ur, egy kissé borongó tekintettel ugyan, mely engem aggodalomra készt, de egész komolyan és szerényen megjegyzi: „a rendes költségvetésben a mérleg 4 1 /* millió felesleget mutat". Annyi sok álmatlan éj, annyi gond és felzaklatott nyugalom árán tehát eljutott végre a t. pénzügyminister ur odáig, hogy igy szólhat hozzánk: ime a jövő év végén 47a millió írtunk megmarad. De megfoghatatlankép elmulasztják, ő is, az előadó ur is, ezt! a házat, mint egyedül illetékes testületet, megkérdezni, hogy már most mit csináljanak azzal a zsebünkben maradt felesleges pénzzel? Ugy látom, némi homályos kételyük forog fenn még az iránt, hogy a zárszámadások idején az ötödfél millió hiánytalanul leolvasható lesz. De van at. előadó ur jelentésének egy komolyabb hiánya, melyet sajnálattal constatálok és ez, hogy ő a kormány gazdasági politikájának irányát, elveit, programmját bővebben és kimerítően jellemezni elmulasztja s úgyszólván egyedül csak a számok elősoroläsára szorítkozik, a számokéra, melyekigaz, hogy mindennél meggyőzőbb szónokok ; de van egy lényeges hibájok: az, hogy igen hagynak magukkal bánni, önkényszeríí csoportosítást és sok erőszakot eltűrnek s épen ezért, mint ilyeneken minden őszinteségük daczára, gyakran megesik, hogy nem az igazság, hanem a szédelgés szolgálatába kerülnek. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, méltán megvárhattuk volna a t. előadó úrtól, hogy előadói vagy egyéni véleményét elibénk tárja arra nézve, hogy mely téren és mennyiben látja ő a jólét emelkedését hazánkban s ha igen, mennyiben tulajdonítja azt az általuk követett gazdasági politika üdvös ered- • menyének? Látja-e ő, én megvallom nem látom, hogy a tudományok, művészet, technika virágzása emelkedőben van ebben az országban, látja-e, hogy érezhetőleg fogyna azok száma, kik munka és kereset nélkül tengődnek, ugy a szellemi, mint az anyagi foglalkozások terén; hogy a nép nagyobb tömegének állapota panaszra okot nem ad, hogy az versenyezve és gyönyörrel vesz részt az alkotmányos élet, az általános iskoláztatás áldásaiban, hogy a közegészségi állapot javul; hogy az átlagos élettartam és a házasságok száma — meg annyi jelei a jólétnek — növekednek; hogy a munkás népnek öltözéke felölthetőbb, eledele táplálóbb, ellátása kielégítőbb lett; hogy az ifjabb nemzedékben kevesebb a satnya, több a katonának való ; hogy a hivatali bűntények, öngyilkosságok, megőrülések száma apad ; hogy a kivándorlások — eme sötét pont jubiláris egünkön — a felső megyékből megszűntek és a bevándorlók sokaságát termelő, hasznavehető munkás polgárok teszik, nem pedig galicziai zsidók , (Ügy van! a szélső baloldalon) kik fekete kaftánjaikban, mint a hollók, csak ott jelennek meg és tenyésznek igazán, a hol pusztulás van, a hol métely lappang. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A pénzügyi bizottság s annak t. előadója nagyon szeretik idézgetni az epochális 1875-iki esztendőt, melyben a fusio kiütött s melytől a mai boldog aera datálódik. Azt mondja a jelentés, hogy bevételeink 1875 óta több mint 65 millióval emelkedtek, mely körülmény a nemzet áldozatkészségének oly erőteljes fejlődését bizonyítja, hogy: következik a logika: „a kellő határokat kiadásaink növekedése körül betartani és megszabni iparkodnunk kell." Ha már a t. előadó ur jónak látta bevételeink emelkedésére rámutatni, különösnek találom, hogy miért nem tesz összehasonlítást a 75-iki s a mostani év kiadásaira nézve is? Itt valaminek rejtőznie kell. Bátor leszek tehát az előadó urnak e részbeni mulasztását helyrepótolni. Az 1875-iki zárszámadások szerint összes kiadásaink 238V2 milliót tettek; a jelenlegi előirányzat 3447* millióra rug, kerek számmal 106 millióval többre. At. előadó ur azt mondhatná erre, hogy a két évnek kiadási tételeit ily mereven szembeállítani nem helyes, hanem vizsgálni kell azt is, hogy mennyiben emelkedtek a hasznos, a productiv s mennyiben inproductiv kiadásaink, ez utóbbiak alatt értvén azokat az adósságokat, a melyektől megszabadulni szeretnénk, de nem lehet. Vizsgáljuk tehát és hasonlítsuk össze államköícsöneink terheit, a melyek 1875-ben s azokat, a melyek most nyomják államháztartásunkat. (Halljuk! a szélső baloldalon.) 1875-ben fizetett az állani tartozásai után, • beleértve mindenféle kamatot, járulékot, provi-
