Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-153

tSS, ©riiságos ülés deezentber 16. 1836. £gg| nek bizonyos mérvű esetlenségéről tanúskodnak: | másfelöl azonban akkor, midőn valamely fontos s a nemzet érdekeit illető esemény merül fel és a kormánynak a parlament tájékoztatása végett szólania szükséges: ily esetben az interpellatio meg nem tétele kötelességmulasztás volna bármely pártállása képviselő részéről is, ha neki arról biztos tudomása van. Ez ntóbbi körülményt tartva szem előtt, kötelességemnek óhajtok én is eleget tenni, midőn egy, a hírlapokban közölt, de magán úton is értésemre jutott nagyfontosságú esemény felvilágosítása iránt vagyok bátor kérdést intézni az igen t. ministerelnök úrhoz ugy is, mint belügy ministerhez. Az eset röviden előadva a következő: A solti felső járás szolgabirájához a budapesti térparancsnokság november 15-én egy tisztán csak német nyelven fogalmazott megkeresést intézett a végből, hogy egy Dunavecsén öngyilkosságot elkövetett közhuszár öngyilkosságára vonatkozó jegyzőkönyvet haladéktalanul küldjön be. Nevezett szolgabíró e megkeresésre igen helyesen azon választ adta, hogy annak csak akkor tehet eleget, ha az átirat neki magyar nyelvű fordításban is beküldetik. A térparancsnokság erről jelentést tett a budapesti hadtest-parancsnokságnak, mely a ministérhez természetesen szintén csak német nyelven fogalmazott panaszló átiratot küldött, a hol egyebek közt azt is állítja, hogy a térparancsnokság nem tartozik azon katonai hatóságok közé, melyek polgári hatósággal való érintkezésben a magyar nyelvet volnának kötelesek használni és kéri a szolgabírónak engedelmességre való utasítását. A beliigyministerium elfogadván a hadtestparancsnokság nézetét és annak indokolását is a magáévá tevén, rögtön átirt az alispánhoz,kimondva, hogy a szolgabíró helytelenül járt el, annak magaviseletét difficultálta és az alispánt utasította, hogy a nevezett szolgabírót a térparanesnokságnak való engedelmességre szorítsa. (Felkiáltások a szélső baloldalon : Szép alkotmány!) T. ház! A fenforgó eset elég fontos arra nézve, hogy vele bővebben foglalkozzunk, egyrészt, mert nem először történt már meg, hogy hason természetű incidensek idéztettek elő a katonai hatóságok által, másfelől pedig kellő világításba helyezi azon ferde és hátrányos viszonyt, melyben a polgári hatóságok állnak a katonaiakkal szemben. (Igán! Ugy vaní a szélső baloldalon.) Nem akarom a dolgot élére állítani és még távolabb van tőlem, bárminemű viszályt is előidézni, mert hiszen a mi törekvésünk, bármiként imputalják is nekünk ellenfeleink az ellenkezőt, nem még jobban meggyengíteni azon amúgy is nagyon gyenge kapcsot, mely a katonaságot a nemzethez fűzi, hanem törvényes úton szerezni érvényt meglevő jogainknak, melyekKPPVH NAPLÓ. 1884—87. VII. KÖTET. bői egy tapodtat sem akarunk engedni, ugyanily utón szerezni meg meg nem lévő jógáinkat, békés és törvényes utón egyenlíteni ki a differentiákat, hogy a nemzet és a katonaság közt az oly rég óhajtott egyetértés végre valahára megvalósuljon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egész őszinteséggél mondhatom, hogy a polgári hatóságok részéről hason természetű incidensek sohasem provocaltattak és a jelen esetben is nem a szolgabíró volt, a ki a conflictust előidézte és mi csak hazafias kötelességünknek teszünk eleget akkor, amidőn a correctül eljárt szolgabíró magaviseletét helyeseljük a helytelenül eljárt térparancsnokságmagaviseletével szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha nem volnának is törvényeink, melyek a katonaságot a magyar nyelv használatára utasítják, a mint pedig az 1868. évi XLIV. törvényczikk első szakasza világosan kimondja, hogy az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágában, tehát a katonait sem véve ki, kizárólag csak a magyar. Arra, hogy a katonaság tisztán csak német nyelvű levelezésre volna utasítva, egyáltalában semmi törvény nem létezik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha, mondom, nem is volna arra törvényünk, már maga azon egy körülménynél fogva is, mely szerint a közös hadsereg létszámához Magyarország több mint egy harmaddal járul és a tiszti karban, sajnos, bár nem kellő arányban, de bizonyos menynyiségben magyar honpolgárok vannak alkalmazva, nem méltányos, de sőt jogos követelésünk-e, hogy az ország határain belül mindennemű katonai hatóság kizárólag csak az állami, a magyar nyelvet ismerje el hivatalos orgánumaként. Midőn értésemre jutott a hadtestparancsnokságnak általam idézett átirata, nagyon furcsának és különösen hangzónak találtam annak tartalmát, de még különösebben hangzik a ministerelnök ur átirata, a ki mig egy részt a helyesen eljárt szolgabírót dessauvaíja, másrészt a helytelenül eljárt térparancsnokságnak igazat ad. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi következhetnék ebből más, mint hogy a minister ur a germanisatiónak újabb tápot adva, a törvényes fegyvert kiragadja a közigazgatási hivatalnokok kezéből s készségesen szolgáltatja azt át a katonai hatóságoknak, hogy azok most már kétszeresen felbátorodva, ellenünk azt bármikor felhasználhassák. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Tudva levő dolog, hogy a ministerelnök ur előtt a katonaság még mindig egy oly nebántsvirág, melynek szúrós töviseitől nagyon is félti gyenge kezeit. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Fegyverkezzék csak fel azonban a törvénykönyvnek hatalmas védpaizsával, meg fogja látni és mi is reméljük —- mert hisz alkotmányos országban élünk — hogy annak szent é« sérthe36