Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-132
132. orszAg.* tti<;» október 1. 1885 áí íídnisterhez és illetőleg a t. igazságügyminister mrhoz intézni. (Halljuk! Hall juh!) Mielőtt azonban interpellátiómat előterjeszteném, engedje meg a t. ház, hogy azt röviden indokolhassam. Azon nagyobb szabású reformok között, melyeket a közvélemény régóta sürget, bizonyára nem utolsó helyet foglal el az italmérési regáléfognak a megváltása oly értelemben, hogy az italmérési jog mindenütt az illető község tulajdonába jusson. Az italmérési jognak az egész országban egyszerre való megváltása azonban csak állami közvetítés mellett történhetvén meg, az államra nézve egy nagymérvű pénzügyi operációt tenne •szükségessé s ekkép az állami közvetítés melletti általános megváltás, belátom, jelenlegi pénzügyi viszonyaink között nehezen lenne keresztülvihető. Mindazonáltal az italmérési jog megváltásának keresztülvitelét oly kiváló közérdekek, a nemzet oly fontos érdekei követelik, hogy a megváltás keresztülvitelének kérdését tanulmányozni, az adatokat összegyűjteni s az előmunkálatokat megtenni addig is, a mig a pénzügyi helyzetünk a megváltás eszközlésére szükséges pénzügyi műveletet megengedi, időszerű és szükséges lenne. Azonban addig is, a mig az állami közvetítés melletti általános megváltásra reákerülhet a sor, e megváltást lehetővé lehetne tenni oly egyes községekre nézve, a melyek azt eszközölni óhajtják s abban az anyagi helyzetben vannak, hogy ezt tehessék. Azt hiszem, fölösleges bővebben fejtegetnem azon eminens közérdeket, a mely a korcsináltatási jognak a luagánregáletulajdonosokról a községekre mielőbb való átszállásában fekszik. A magánregáletulaj donosok — a kik közé a községek kivételével a jogi személyeket, erkölcsi testületeket is értem — a regálé bérbeadásánál egyéb tekinteteket nem igen szoktuk szem előtt tartani, mint azt, hogy ki fizet több haszonbért? Ezen az utón aztán a korcsmák legnagyobb része az országban zsidók kezébe került, a kikkel a keresztény korcsmárosok már csak azért sem versenyezhetnek, mert a zsidó korcsmárosok nemcsak azzal csinálnak maguknak több jövedelmet, hogy — mint a tapasztalás országszerte tanúsítja — hamisított s hozzá egészségellenes, sőt mérges anyagokkal vegyített italokat adnak a keresztény közönségnek, hanem a falusi zsidó korcsmárosra nézve a korcsma nem egyéb, mint népfosztogató, uzsorás pénzügyi operációnak a eomptoirja, (Ugy van! Ugy van! a balközép és szélsőbal különböző padjain) a hol a szeszes italokkal elbutított s demoralizált falubeli lakosokat hálójába keríti; de a zsidó korcsma egyszersmind orgazdatanya is, a hová vándorol minden lopott Jószág a faluból. Mindezen dolgokkal a magán regáletulajdonos | nem igen szokott törődni, esak rendesen fizesse neki a zsidó korcsmabérlő a magas haszonbért. Ellenben, ha az italmérési regálejog a községnek tulajdonában van, a korcsmabérlet kezelése s ellenőrzése a községet, tehát egy, a közérdeket is szem előtt tartó erkölcsi testületet illeti; s ha ez e részben kötelességeit teljesíteni elmulasztaná, ott van a felettes közigazgatási hatóság, a mely megfelelőleg intézkedhetik. Az italmérési regálejogot tehát mielőbb a községek kezébe juttatni, eminens közérdekek: közegészségügyi, közrendészeti, közgazdasági s közerkölesiségi tekintetek egyformán sürgetőleg követelik. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélsőbal némely padjain.) S erre nézve egy igen egyszerű expediens is állana rendelkezésünkre. (Halljuk!) Tudjuk ugyanis azt, hogy kisajátítási törvényünk szerint a kisajátítási jog közérdekből ma már igen széles alapon nyer alkalmazást. Hogy ha pedig kisajátítási törvényünk a kisajátítást községekben megengedi új utczák és közterek nyitására, közdülőutak létesítésére, közfürdők, valamint a köztisztaság és közegészség czéljából bevezetett csatornák előállítására stb. stb., sőt kivételképen még szépítés! tekintetekből is: akkor nem látom át, hogy a közérdek szempontjából miért ne lenne megengedhető az italmérési regálejog tulajdonának kisajátítása és oly községek részére, a melyek e kisajátítást óhajtják. S én azt hiszem, hogy ezen kisajátítási jognak a községek részére való megadása igen sok vagyonos községet arra indítana, hogy a kisajátítási eljárást kérelmezze s ekkép rövid évek múlva jó részben meg lenne oldva ezen annyiszor ventilált égető kérdés is; mert akkor már a még kisajátítlanul maradt italmérési jogosítványoknak állami közvetítés melletti megváltása czéljából az államnak sokkal kisebb • mérvű pénzügyi miveletet kellene keresztülvinnie S ez eszme megvalósítására nem is lenne egyébre szükség, mint az 1881 : XLI. törvényczikkben foglalt kisajátítási törvény pótlásául egy rövid törvényczikkre, a melyben a kisajátítási jog közérdekből való megadásának eseteihez hozzáadandó lenne az italmérési regálejog tulajdonának a községek által való kisajatíthatása esete is. Az 1881: XLI. törvényczikk máris intézkedik a vasutak részére az italmérési jognak ideiglenes kisajátításáról s igye törvény keretében már ez okból sem lenne heterogén alkatrész az italmérési jog tulajdonának a községek által való végleges kisajátítása. Ugyanezen törvényben a kisajátítási eljárás is minden részleteiben már megállapítva levén, ezen eljárás az italmérési jog tulajdonának a községek által való kisajátítása esetében is, egészben alkalmazást nyerhetne, j Egyúttal azonban elvül kimondandó lenne za
