Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-149
ggg 149. országos ülés deezomtoer 11.1885. ministerelnöknek. Olyan haza- és nemzetellenes bűnt követett el az által szerintem Tisza Kálmán ur, melyet nem képes leróni egész életén keresztül. Mai nap körülbelül nemcsak azt lehet mondani, hogy politikai hitelveit akasztotta szegre, hanem igenis szegre akasztotta a lelkiismeret szabadságát, szegre akasztotta az erkölcsiség tanait. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Következik a szólásra Veres József képviselő ur. (Élénkfelkiáltások: Holnap! Ma! Zaj a szélső baloldalon.) Veres József: T. képviselőház! Azon latin közmondás következtében : „qui tacet, eonsentire videtur" tartom kötelességenmek felszólalni és ha a t. ház kegyes lesz figyelmével megajándékozni, igyekszem meghálálni azzal, hogy lehető rövid leszek. Az a szép név, melyet a kormány és többsége visel, a szabadelvű név, foga Imában birná már azon feladatot, hogy a jogokat igyekszik tovább fejleszteni és mentül tágabb körre kiterjeszteni. Ha ezen jogok fejlesztése és terjesztése egyúttal a gyakorlatba is átmegy, akkor áll elő a „sensus communis", a mire Darányi t. képviselő ur hivatkozott; de ezt a sensus communist ama napság bizonyára nem birják sem fejleszteni, sem helyettesíteni a subventionáít lapok megrendelt véleményével. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez a sensus communis a magyar országgyűléseken még abban az időben rendkívül finoman ki volt fejlődve, a mikor a követek táblája irányában meg volt a küldőknek az utasítási és viszont a visszahívási joguk. Akkor a közvéleménynek meg volt az a döntő ereje, a mi ma a szabadelvű kormánynak és többségének tiz éves uralkodása után már nincs meg; a mikor, hogy példát idézzek, egy Kölcsey Ferenczet vissza tudott hivni vármegyéje az országgyűlésről. Boross Bálint: Nem hivta vissza, önként mondott le! Veres József: A mikor egy Nagy Pált meg tudott bénítani a közvélemény az által, hogy elvtagadással gyanúsította. Azonban a szabadelvű többség befolyásának az a sajátságos hatása lett; hogy a közvélemény eltompult, közönyössé vált; és a mig régente minden megyegyülésnek meg volt a joga politizálásra és arra, hogy képviselőjének működését ellenőrizze és azt vagy erősítse vagy megakadályozza, az óta e tekintetben nagy fordulat állott elő : most a megyegyülések politikával édes-keveset törődnek és valószínűleg ez a többség előtt annál kedvesebb; most a közvéleménynek hangosan kimondott szavát is vajmi csekélybe veszik; most oda jutottunk, hogy a kormány az ellenzékből toborz magának ministert; odajutottunk, hogy megértük a ministeri kézcsókok korszakát; (Élénk derültség a szélső baloldalon) oda jutottunk, hogy egy pap, a ki a szószéken igy szólítja meg hallgatóit: „testvéreim", a ki mint képviselő igy szól hozzájuk: „tisztelt polgártársak", az itt az országházban, a nép képviselet házában „csőcseléknek" nevezi őket. (TJgy van! a szélső baloldalon, ellenmondások jobbfelől. Egy hang elkésett már vele!) Nem én késtem el, t. képviselő ur, hanem ő hamarkodta el azzal a szóval. (Tetszés a ssélső baloldalon.) A „csőcselék" szót igyekezett ugyan a t. képviselő ur először ugy magyarázni, hogy azokat értette alatta, (Zaj. Halljuk!) a kiknek választó joguk nincs.Eszembe jut, hogy csak tegnapelőtt volt itt felemlitve, hogy a nagyváradi püspöknek 100,000 frtnyi adóhátraléka volt, tehát a törvény szerint alig volt neki abban az időben választói joga; nem tudom azt is a csőcselék közé volna-e hajlandó a képviselő ur számítani? (Élénk derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Mi szerintünk a hazafi nem ott kezdődik, a hol a választó joggal biró polgár; miszerintünk a hazának fia a legegyszerűbb, a legszegényebb ember is; (Helyeslés a szélső baloldalon) mi képviselői kötelességünknek tartjuk azokat is védeni, azok jólétét is előmozdítani; mert igaz, az ország törvénye azokat nem részesíti a választói jog képességébe, de meghagyta nekik azt a jogot, hogy szivük forró vérével szeressék a hazát, annak sorsa iránt érdeklődjenek; de meghagyta rajtuk azt a kötelességet is, hogy forró vérüket a hazáért a csatatéren is kionthassák. (Ugy van! bálfelöl.) Szerintem igen találó bírálat az, ha egy kormány nem tartja magára nézve kívánatosnak, hogy mentül nagyobb zöme a népnek az ő eljárása felett ítéletet mondhasson. Azt hozza fel, hogy igen gyakoriak és nagymérvűek a vesztegetések, mi, antesemita képviselők tán nagyobb joggal mondhatjuk, mint bármely más párt, hogy nekünk vesztegetni nem kellett. Eánk azonban azt mondják, hogy a népet ígéretekkel és beszédekkel vesztegetjük. Nézzünk szemébe az ily vesztegetésnek. (Halljuk!) Azt hiszem, vesztegetésre annak van oka, a kinek elve nem e]ég kelendő, vesztegetni lehet különféle beszédekkel és bizonyára megteszi ezt minden párt. Mivel veszteget például a függetlenségi és a 48-as párt ? Feltünteti a nép előtt azon eszményt, a haza, a nemzet boldogságáról, mit megvalósítani mindnyájunk forró óhajtása és abban áll vesztegetésünknek csábító, izgató ereje, hogy igen nagy különbség van ez eszmény és a mostani többség által megteremtett valóság közt. Mivel vesztegethet beszédeiben, ígéreteiben a többség ? ígér és ígért ezelőtt is pénzügyek rendezését, megbízható igazságszolgáltatást, jó közigazgatást, azonban ezek csak Ígéretek maradtak. Mi csábító van ezen az oldalon a képviselőre nézve ? Kilátása van mellőztetésre, szüksége