Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.

Ülésnapok - 1884-147

147. omAgo* ülés deciember 9. 1S85. 183 magának a minister ur akár hányszor; a nemzet az ily gyermekes öndicsőitéstől távol fogja magát tartani; az majd akkor fog jubilálni, midőn a gondviselés meg fogja menteni a minister ur sorvasztó, a nemzetet anyagilag és erkölcsileg elsülyeszteni akaró uralmától. (Ugy van! a szélső baloldalon.") Nem fogadom el a törvényjavaslatot általánosságban sem a részletes tárgyalás alapjául s csatlakozom az Irányi Dániel által benyújtott határozati javaslathoz. {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Azt hiszem, az idő annyira előrehaladt, hogy czélszeríí lenne most az interpellatiókat meghallgatni, a tanácskozás folytatását pedig a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésre halasztani. (Helyeslés.) Ha tehát ezt méltóztatik elfogadni, következik Hermán Ottó képviselő ur interpellatiója. Herman Ottó : T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Évek óta munkásságomnak bizonyos részét (Halljuk!) annak szentelem, hogy a szerencsejátékokat tanulmányozva, azoknak káros befolyását a népre, egyáltalában a magyar társadalomra mentül alaposabban megismerhessem. Én nem mondhatom ki t. ház és hogy milyen fájdalmas benyomást tett reám az, hogy tegnap a magyar sajtó összes orgánumai olyan formában, a mely semmi kétséget nem enged meg, hirét hozták annak, hogy a magyar királyi Curia 2-ik büntető tanácsa Csemegi Károly elnöklete alatt {Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) egy eoncrét esetbeo akként ítélt, hogy az úgynevezett ferbli-játék nem tartozik a szerencsejátékok közé, tehát a kihágásokról szóló törvénykönyvünk értelmében nem büntetendő. Sőt tovább ment, t, ház s ugyanabban az ítéletben kimondotta azt is, hogy az a rendőr, a ki a ferblit mint szerencsejátékot fel akarta jelenteni és ajándékot fogadott el azért, hogy azt föl ne jelentse, nem volt vesztegetésnek kitéve, mert nem tartozik a ferblit feljelenteni. (Felkiáltások bal- és a szélső baloldal egyes padjain; Csemegi-logica! Halljuk!) T. ház! Én ismerek számos mételyt, a mely a magyar nemzet és a magyar társadalom testén rágódik. De én nem ismerek súlyosabbat és megvetendőbbet, kártékonyabbat, mint épen ezt ajátékot, tudniillik a ferblit. {Ugy van! Ugy van! a sisélső baloldalon. Derültség.) Sokkal kártékonyabb az t. ház, még a kis lutrinál is. Miért? Mert a kis lutrinak periodicitása van és az illetőnek, a ki pénzét oda vitte, be kell várni a húzást. Vadnay Andor: Nem lehet visszavágni! {Zajos derültség.) Herman Ottó: A ferbli-játék mindig alább sodorja az illetőt, a ki hatalmának adta át magát. T. ház! Én nem ismerem a magyar királyi curia indokait, bevallom, de tudom azt, hogy a ferbli határozottan szerencsejáték, még pedig annyira, hogy még a vakszerencsét is megvakítja. (Élénk derültség.) T. ház! Van ennek a játéknak egy formája, melyet német terminussal szoktak kifejezni, örvendek, hogy a magyar nyelv nincs annyira lesülyesztve, hogy szót találjon rá: ez a blindelés. (Zajos derültség. Felkiáltások: Vak!) Tessék csak nevetni, én ezt a nevetést nagyon sajnálom! A dolog komolyságával összeegyeztetni nem tudom. Ez a „blindelés", t. ház, abban áll, hogy az illető meg se tekinti a kártyát, hanem tisztán a vak szerencsére bizza a sikert. (Derültség. Halljuk!) Van annak egy másik formája, mely vidékenkint szerepel, tudniillik a „sántával" való játszás (Zajos derültség.) Mind a két forma, olyan, hogy minden coinbinatiót, minden ügyességet kizár. S épen a szerencsejátéknak, mint büntetendő cselekménynek egyik ismérve az, hogy sem combinatióra, sem ügyességre nincs alapítva, hanem tisztán a vak szerencsétől függ. Ezért vétetett fel a büntető törvénykönyvbe is különösen oly körülmények közt, a melyek között a magyar királyi Curia az ő felmentő ítéletét hozta. Mert ez a játék űzetett egy nyilvános helyiségben, kávéházban és kávéházakban szokás, hogy a ferbli-játékkal épugy csábítsák, csődítsék a közönséget, a mint csődíti bármely vásárbeli birbics a közönséget. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én azt tapasztalom, hogy gúny irányul felém azért, mert kimutattam, hogy ezt a játékot ismerem. T. képviselőház ! Képviselői becsületemre mondom, hogy az én kezemben soha játék-kártya nem volt. (Éljenzés.) Én tanulmányozómba hatást a társadalomban, tehát annak okát is. És én látom azt a mételyt és elég koros ember vagyok arra, hogy észrevehettem, hogy Magyarországon ez a játék métely és száz meg ezer ember nyomorát, elpusztulását okozta már. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És én ismerem azokat a szerencsétleneket és boldogtalanokat, kik ezen szenvedélynek kezdenek az úgynevezett magasabb körökben hódolni és bevégzik pályájókat a főváros vagy a vidék legutolsó lebujaiban. (Ugy van! lalfelől.) Mert, t. ház, a játékszenvedélyt nemcsak a szerint kell nekünk megítélni, hogy időtöltés, hanem annak physiologiai oldalát is kell venni és ha ezen oldalról tekintjük, tapasztalni fogjuk, hogy számos ember kicsiben kezdi, a szenvedély erőt vesz rajta, miért? mert a játék ingert képez az idegrendszerére és ez a rendszer mindig magasabb és magasabb inger után törekszik, ép ugy, mint annál, a ki iszákosságra adja magát. (Ugy van! balfelöl) Ez is kicsiben kezdve, elvégzi pályáját a legfertelmesebb helyeken. T. ház! Leginkább az indít engem e felszólalásra, minthogy látom, hogy a játékszenvedélyt még maga a állam az ő intézményei közt is meg-