Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-147
14?. országos ülés deezember 9. 1885. j-jg már nem biró parlament által alkottatnak, megnyugvást csak ugy fognak eszközölni, ha oly parlament hozza azokat létre, mely iránt közvetlenül azelőtt nyilatkozott a nemzet. Minden őszinte vélemény tiszteletreméltó, de van egy, a mit mindenkitől meg lehet követelni és ez az, hogy mindenki adja meg minden dolognak azon nevet, a melyet az megérdemel és ne árulja mint szabadelvű portékát, azt a mi reactionarins. Már pedig, ha ez az önök reformirányzata, ha ez az önök szabadelvüsége reformkérdésekben, akkor önök a szabadelvú'séggel soha sem haladnak egy utón. És ha e törvényjavaslat is elfogad tátik s önök megmaradnak a mellett, hogy magukat szabadelvűeknek nevezik: akkor az elfogulatlan ember kettő közül csak egyet fog elmondhatni: vagy azt, hogy Magyarországon volt egy kormány és egy párt, mely nem tudta azt, hogy mit tesz e szó: reform és ezen szó: szabadelvííség, vagy azon másodikat, hogy volt egy kormány és egy párt, mely — mondjuk — elég ügyes volt a reform czímén a szabadelvüség köpenye alatt csúsztatni be az ország alkotmányába a reactio mérgét. Lehetnek t. ház, a szabadelvüségiránt különbözők a felfogások, de egy dolog nem jő kérdésbe s ez az, hogy oly törvényt, mely megáll, sőt hátramegy, szabadelvűnek senki sem mondhat. Elismerem, hogy van e törvényjavaslatban haladás; a ministerelnök ur is hiszi, hogy van, hogy is ne ismerném el, hogy is ne hinné ő, mikor a rák is azt hiszi, hogy halad, pedig visszafelé megy. De t. ház, ha a ministereinök ur csak ily irányban tud haladni, akkor engedje meg, hogy kérjem az istenért, ne haladjon! Vagy ha már haladni, reformálni akar a t. ministerelnök ur, előbb gondoskodjék szigorú törvényről a választások erkölcsi tisztaságának megóvása iránt; ily törvény, ha a nemzeti morált tekintjük, mindennél fontosabb, ilyen törvényt igenis akarunk, de részletekbe kell menni e törvénynek. Egy a megvesztegetések és illetéktelen befolyás ellen csak általános phrasisokban nem kellőleg kimerítően alkotott törvény, nem azt fogná eredményezni, a mit ily törvénynek eredményeznie kell; hanem egy hatalmas fegyvert adna a fennálló hatalom kezében, mely megvesztegetésnek és illetéktelen befolyásnak canonisálna mindent, a mi az ellenzéktől jő és semmit ami tőle jő. A megvesztegetés elleni törvényben, ha valahol e világon részletesen körül kell irva lenni, mik a vétség esetei, kikre vonatkozhatnak e vétségek, mikép lehet a vétséget bebizonyítani, ki ítél a bűnösség fölött, ki alkalmazzon és minő büntetést? Ily részletekbe kell a törvénynek menni, mert e nélkül, mondom, nem óvszer az a megvesztegetések ellen, hanem fegyver a hatalom kezében. Kívánjuk a vesztegetések és az illetéktelen befolyás szigorú megbüntetését annyival is inkább, mert már annyira jutottunk, hogy ezek ellenében nincs többé becsület- és szégyenérzés. A fentebb elmondottak ellenében föl lehet hozni s maga az indokolás is felhozza, hogy ez másutt is ugy történt, másutt is meghosszabbították az ülésszak tartamát, például Angliában. Igaz, hogy Angliában 7 év a parlamenti időszak; de igen jól tudjuk, hogy ez másfél századdal ezelőtt lett megállapítva. S ma már nagyon hangsúlyozzák ennek megváltoztatását. Hanem igen jól tudja a t. ministerelnök ur, hogy vájjon oly időben történt-e ez, midőn szabadelvű reformok jöttek létre? Jöttek változtatások, csakhogy nem szabadelvű, hanem reactionarius alakban s egyrészről azért történt ez ottan igy, másrészről azért, hogy a megvesztegetés kifizesse magát, azaz, hogy ha valaki megvesztegetésekkel képviselő lett, necsak 3, hanem ott 1, itt 5 évig élvezhesse a képviselőséget. Ezek voltak Angliában a meghosszabbítás okai. És hogy Angliában megmaradhatott a nélkül, hogy belőle baj származhatott volna, ennek oka abban rejlik, hogy Angliában a fennálló törvény mellett is élénken érzi mindenki a közvélemény hatalmát s ezért van az, hogy az angol parlamentek tartama, ha összeadjuk, alig fogja átlag a 3 évet megütni s nincs több háromnál, mely 6 évig volt együtt. A mondottakkal t. ház, kimerítettem az álláspontom igazolására felhozható érvek egy részét. Mielőtt azonban még hátralevő mondandóimhoz fognék, nehogy idegen tollal lássam ékeskedni, egy adomát hozok fel, melyet a t. ministerelnök ur 13 évvel ezelőtt, azon nevezetes vitában a kormánypárt egyik szónokának mondott. Azt mondta ugyanis, hogy oly helyzetben van vele szemben, mint azon franczia iró volt, ki előtt egy irótársa felolvasván versét, ő minduntalan kalapját emelte s midőn aztán a versfelolvasó iró azt kérdi, hogy miért teszi ezt, ő azt feleié: szokásom ismerőseimnek köszönni. Hát megvallom, a t. ministerelnök ur e szokásához híven az én eddigi érvelésem folyamán is szüntelen emelgethette volna kalapját, ha szokás volna, mint akkor hozzátette itt e házban föltett kalappal ülni. És megvallom t. ház azt is, hogy engemet az igen t. ministerelnök urnak ezen 13 év előtt hangoztatott érvei is untig meggyőztek volna e törvényjavaslat tarthatatlanságáról. Pedig a felsorolt érveken kivül a 3 éves időtartam meghosszabbítása ellen sok egyéb ok is harczol. Ezek közé tartozik nálunk a történeti traditio is. A 3 éves időközökben való képviselőválasztás jogához féltékenyen ragaszkodott a nemzet akkor is,
