Képviselőházi napló, 1884. VII. kötet • 1885. szeptember 26–1886. január 16.
Ülésnapok - 1884-143
118 145. országos ülés is óhajtottam volna cs.törtökre kitüzetni, de miután több oldalról azon kívánsággal találkoztam, hogy a bizottságok sikeresebb müködhetése czéljából ezen törvényjavaslat ne tűzessék ki csütörtökre, hanem a jövő hétfőre, én ebbe beleegyezem. (Helyeslés.) Horánszky Nándor: Én nemezen kérdéshez kívánok szólni, mert én is megnyugszom abban, hogy a szóbanforgó javaslat hétfőre tűzessék ki; hanem, minthogy napirendről van szó, bátor volnék a t. kormányhoz azon kérést, illetőleg kérdést intézni: vájjon mit szándékozik tenni a kormány azon törvényjavaslattal, mely tárgyalásra előkészítve van, tudniillik a királyi táblai pótbirák intézményére vonatkozóval? Miután ezen javaslat, mint mondám már, elő van készítve és körülbelül egy hét áll rendelkezésünkre azon időig, mig azon másik törvényjavaslat tárgyalás alá vehető, talán czélszerű volna időközileg ezt elővenni. Minthogy felfogásom szerint ez igen fontos, fontos annyival inkább, mert köztudomású dolog, hogy a jelenlegi helyzet némileg befolyással lehet a munkakedvnek azon esetleges meglazulására, a mi egyik oka lenne annak, hogy a felsőbb bíróságoknál a hátralékok még inkább szaporodjanak. Ismétlem, ez a javaslat nagyon fontos-, tehát azt volnék bátor kérdezni; mit szándékozik a kormány ezen javaslattal tenni; elejti-e, vagy pedig tárgyaltatja és ha igen, akkor indítványoznám annak még e héten leendő tárgyalás alá vételét. Tisza Kálmán ministerelnök: Arra nézve, hogy egyáltalában a javaslattal mit szándékozik tenni a kormány, egyik legközelebbi ülésben lesz módunk nyilatkozni. Méltóztatik tudni, hogy ezen törvényjavaslat d»OE6inber 1. ISSi. I a jogügyi bizottságban igen lényeges módosításokon ment keresztül; azonban semmi esetre sem tartanám helyesnek azt most tárgyalásra kitűzni, mert hiszen indoka annak, hogy a t. elnök ur által felhozott törvényjavaslat e héten netárgyaltassék, épen az, hogy a bizottságok dolgozhassanak. Azt hiszem tehát, hogy nem felelne meg a helyzetnek, hogy ha ily körülmények közt egy másik, maga a t. felszólaló szerint hasonlag fontos törvényjavaslat tárgyalása tűzetnék ki napirendre. (Helyeslés.) Elnök: E szerint, ha a t, ház beleegyezni méltóztatik, a holnapi ülés napirendje meg van állapítva és az 1847— 48: IV. törvényczikk 3., 4. és 5. szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslat a jövő hétfőn fog tárgy altatni, addig a pénzügyi bizottság és más bizottságok fognak működni. A főrendiháztól üzenet érkezett. B. Rudnyánszky József a főrendiház jegyzője: Nagyméltóságú elnök! T. ház! Az 1885: VII. törvényczikk 27. szakasza alapján kiküldendő országos bizottságba a főrendiház részéről megválasztott tagok névjegyzékét magában foglaló jegyzőkönyvi kivonatot van szerencsém tiszteletteljesen átnyuj tani. Elnök: Fel fog olvastatni a jegyzőkönyvi kivonat. Tibád Antal jegyző (olvassa). Elnök: A főrendi ház által megejtett választás tudomásul vétetik. A holnapi ülés napirendje meg lévén állapítva és ezzel a napirend ki lévén merítve, az ülést bezárom. [Ás ülés végződik 1 óra 55 pereskor.)