Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-123

3g0 123 országos ülés május 13 1885. adásokat. Ezekben teherként szerepel 8.100,000 Ért, a mely 1883-ban az államvasutaknak ada­tott, ellenben, a mint ez a zárszámadások 199. lapján világosan megvan mondva, mint activum szerepel követelések ezímén 8-200.000 frt. Ha ezen összeghez hozzászámítjuk azt az összeget, a mely 1884-ben adatott, kijőa 11 és fél millió frt, a mely előlegeztetett. Bottlik képviselő ur több adat felsorolása után azt kérdi, hogy az államosított vasutakkal átvett forgó tőke hová lett? Ezen forgó tőke különböző természetű; az egyik áll anyag-kész­letből, a másik pénztári készletből. Az átvett anyagkészlet előfordul az anyagkészletek közt, de az, a mely pénztári készletet képez, az, ha az egyes társulati vasutaktól átvétetett is, nem folyt be az állami pénztárba, hanem letétben kezeltetik azon társulat számlájára. A tiszai vas­útra ez nem áll, minthogy annak egész kezelése átvétetett az államtól, de a többi vasutak pénztár­készletei elkülönítve kezeltettek és kezeltetnek ma is. Azt mondja továbbá a t. képviselő ur, hogy az osztrák-magyar államvasut-társaságnak forgó tőkéje sokkal csekélyebb, kilométerenkint 1000 írttal csekélyebb, mint azon forgó-tőke, mely most a magyar államvasutak számára kívánta­tik. Nem tudom, honnan vette ezen adatokat? Nekem rendelkezésemre áll a hivatalos kimuta­tás, melyet a közlekedési ministerium összeállí­tott, azon adatok alapján, melyek ezen társulat­nak zárszámadásaira vannak alapítva. Ezek szerint az osztrák-magyar államvasut-társaságnak forgó • tőkéje az 1883-xki zárszámadás alapján 6.290,000 frt — tehát nem 4 millió, mint a képviselő ur mondta — ezt elosztva, egy kilométerre esik 2829 frt, tehát több, mint a mennyi a magyar államvasutakra megkívántatik. Erre van alapítva azon számítás, mely ezen törvényjavaslat indo­kolásában foglaltalik. Ezen adatok helyreigazítása után kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot el­fogadni. {Helyeslés jobbfelöl.) Elnöke A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom, következik a szavazás. A kérdés a kö­vetkező : Elfogadja-e a t. ház a magyar királyi államvasutak s ezek gépgyára, valamint a diós­győri vas- és aczélgyár és a vasművek forgó­tőkéjének beszerzéséről szóló törvényjavasla­tot a pénzügyi bizottság szövegezése szerint általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? Két részről 45 névaláírással indítvány tétetvén, névszerinti szavazás fog meg­ejtetni. Ki fogom húzni a betűt. {Kihúzza az 1. betűt.) Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, azt ülést folytatjuk. Következik a szavazás. Mél­tóztassanak meghallgatni a kérdést. Tibád Antal jegyző {olvassd). Elnök: A névsort Eakovszky István jegyző ur fogja olvasni, az igen-nel szavazókat Szathmáry György, a nem-mel szavazókat Hoitsy Pál, a tá­vollevőket Nagy István jegyző urak fogják jegyezni. Rakovszky István jegyző (olvassa a név­sort). Igen-nel szavaztak: Jánossy János, Jókai Mór, Kajueh József, Kazy János, h. Kemény Endre, b. Kemény Gábor, b. Kemény János, b. Kemény Kálmán, Kégl György, Kiss Lajos, Kovách László, Krajtsik Ferencz, Krausz Lajos, Králitz Béla, Kricsjalussy Vilmos, Kubinyi Árpád, Lázár Ernő, Lészai Lajos, Literáty Ödön, Lőrinczy György, Lukács László? Mandel Pál, Matuska Péter, Máday Lajos, Molnár Viktor, Münnich Aurél, Molnár Antal (szamosújvári), Reményi Ambrus, hg. Odes­calchy Gyula, Plachy Tamás, Pogány Károly, Popovics Vazul, Prileszky Tádé, Probstner Arthur, Pulszky Ferencz, Péchy Gábor, Rakovszky György, Eakovszky István, Rácz Athanáz, Román Sándor, Schmidt Gyula, Sebő Imre, Sváb Károly, gr. Szapáry Gyula, Szathmáry György, Szathmáry Miklós, Szerb György, Szereday Aladár, gr. Széchényi Pál, Szilágyi Virgil, Szirmay Pád, Szitányi Bernát, Szlávy Olivér, Szomjas József, Szögyény Emil, Szögyény-Marich Géza, Stojacskovics Sándor, Szivák Imre, Tanárky Gedeon, gr. Teleki Géza, Teleszky István, Tibád, Antal, Tisza Kálmán, gr. Tisza Lajos, Török Zoltán, Trefort Ágoston, Ullmann Sándor, Urbanovszky Ernő, Vadnay Károly, Vámos Béla, Visi Imre, Vizsolyi Gusztáv, Wahrmann Mór, b. Wasmer Adolf, b. Wodianer Albert, Wodianer Béla, Zalay István, Zichy Antal, Zsámbokréthy József, Zsigmondy Vilmos, Zsilinszky Mihály, Abonyi Emil, Andaházy Pál, gr. Andrássy Tivadar, Ámon Ede, b. Baich Milos, Baranyi Ödön, gr. Battyány László, Bausznern Guidó, gr. Bánffy Béla, Bek­sics Gusztáv, Beniczky Ferencz, Beöthy Algernon, gr. Bissingen Ernő, Boér Antal, Bohus László, Boros Bálint, Bossányi László, Búsbach Péter, gr. Csáky László, Cselkó Ignácz, Csernatony Lajos, Dániel Pál, Dárdai Sándor, Demkó Pál, Dégen Gusztáv, Dobránszky Péter, Emich Gusztáv, Engel­mayer József, Fackh Károly, Falk Miksa, Fáy László, Fluger Károly, Polor József Földváry Miklós, Frölich Gusztáv, Gajáry Ödön, Gödi Károly, Grómon Dezső, Ealassy Gyula, Harkányi Frigyes, Harkányi Károly, Hegedűs József, Hege­dűs Sándor, Horvát Boldizsár, b. Huszár Károly, gr. Horváth-Toldy Lajos. Nem-mel szavaztak: Imre Aurél, Imrich János, Inkey Lászlő, Irányi Dániel, Tsáak Dezső, Ivády Béla, Justh Gyula, Kállay János, gr. Ká­rolyi Sándor, Kästner Henrik, gr. Kinszky Jenő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom