Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-121
288 121. országos ülés május 11. 1885. az alispán vagy a minister határozhasson. Én azt a birtokról és tulajdonról való minden jogi fogalmakkal ellenkezőnek tartom, hogy ily nagy fontosságú kérdésben, hogy az enyém és tiedről, régi öröklött vagyonról, vagy egyáltalában vagyonról ily rövid utón, esetleg alispáni, vagy ministeri határozattal disponálni lehessen. A mi pedig az előadó urnak felvilágosítását illeti, mely a háborítlan birtoklásra vonatkozik: az ő módosításában benne van az, hogy ha a hatóság károsnak nem találja, az illető vízművet engedélyezheti. De ennek az ő saját magyarázata szerint egészen más jelentősége van. Tudniillik azt mondotta,hogy ez annyitj elent, hogyha a felszólalást elutasította a hatóság. Ez azonban nem foglaltatik benne az ő módosítványában, mert abban csak az van, hogy ha a hatóság károsnak nem találja a vízművet. De olyan eset is lehet, hogy a hatóság azt mondja: igaz, hogy ez kárt okoz az illetőnek, de ezért meg ezért a jogosítványt megsemmisítendőnek nem találja. Én tehát azon esetre, ha az előadó ur ragaszkodik a maga módosítványához, almódosítványképen bátor volnék ahhoz hozzáadni azt, hogy e helyett: „ha a bíróság károsnak nem találta", az tétessék, „ha a felszólalást elutasította". Azonban t. ház, én egészen más, sokkal fontosabb dolgot kérek a t. háztól. És bátor volnék azt kérni, hogy mind a négy szakasz helyébe méltóztassék elfogadni csak a tartalmát, nem a szövegét egy javaslatnak, melyet bátor leszek ^benyújtani azzal, hogy azt szövegezés, meglehet helyesebb szövegezés végett a bizottsághoz utasítani méltóztassék. Teszem ezt különösen azon tekintetből, hogy az, a mire utalni bátor voltam, hogy nem engedhető meg, hogy fontos birtokkérdések felett az alispán és minister határozhasson, ez által elkerülhető lesz, mert semmi szükség nincs rá azon szempontból. Ez volna a tartalma annak, a mit én a bizottságnak kiadandónak vélnék, vagy legalább irányadónak kívánnék tekintetni a bizottság által azon ügynek újra leendő szövegezése alkalmával. „Minden eddig fennállott jog és annak gyakorlata tovább is változatlanul fenmarad" — ez az óhajtása a minister urnak is, a mit az indokolásban olvastam — „az azok ellen támasztható panaszok és keresetek a korábbi törvények szerint intézendők el. A hatóság hivatalból felveszi a fennálló vizi műveket" — tehát nem az illetőknek költségén, hanem hivatalosan — „és azokat a vizi könyvbe iktatja; pontosan meghatározza nevezetesen a malmok ászokfáit vagyis homlokfejeit." Ha már malmokról is van szó, igen nagy fontosságú dolog, hogy ez a vizi könyvbe beiktat tassék. Alig lehet fontosabb dologról disponálni, mint erről; mert az, hogy bárkinek ne legyen szabad változtatni az ászokfát, vagyis a homlokfőt, az roppant hatással van a másik malom birtokosára nézve, mert ha csak egy pár centiméterrel előbbre tolja az illető malomtulajdonos az ászokfát, már annyival csökkenti a feljebb álló malom erejét, annyit veszít az értékéből. Ezt tehát pontosan felvenni a vizi könyvbe okvetlenül szükséges. „A hatósági fölvételek a tulajdonosokkal és érdekeltekkel közöltetnek, hogy jogaik és érdekeik védelmére a kellő lépéseket megtehessék." Ebben az irányban óhajtanám én ezen négy szakaszt átalakítani és bátorkodom indítványozni, hogy ezen 4 szakasz ily módon való átalakítás végett a bizottsághoz visszautasittassék. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Dárdai Sándor előadó: Csupán a t. képviselő urnak egy félreértését kívánnám helyreigazítani, a ki azt mondj a, semmi esetre sem egyezhetik bele abba, hogy az alispánok a létező jogok fölött határozzanak. Engedelmet kérek, a 192. §-nak figyelmes elolvasása után erről nem is lehet szó, mert az szóba sem jött, hogy létező vizi munkálatok confiscáltassanak, de igenis az, hogy az esetre, ha az illetők nem tudják a vizi művek jogos fennállását kimutatni vagy igazolni azt, hogy hatósági engedélylyel létesíttettek, tartoznak újabban engedélyért folyamodni. Nem fognak tehát azért az enyészet örvényébe sodortatni, csak épen az történik, hogy a szabályszerű eljárás reájuk ép ugy, mint az újonnan létesített művekre kiterjesztetik. Elnök! Fel fog olvastatni amódosítvány. Hoitsy Pál jegyző (olvassa Mocsáry Lajos módosítványát): 190—193 § ok h ely éb e: „Minden eddig fennállott jogok és annak gyakorlata továbbra is változatlan fenmarad, az azok ellen támadható panaszok és keresetek a korábbi törvények szerint intézendők el. A hatóság hivatalból fölveszi a fennálló vizi műveket s azokat vizi könyvbe iktatja, pontosan meghatározza nevezetesen a malmok ászokfáit vagyis homlokíejeit. A hatósági felvételek a tulajdonosokkal és érdekeltekkel közöltetnek, hogy jogaik és érdekeik védelmére a kellő lépéseket megtehessék." Horváth Gyula: T. ház! Mocsáry t. képviselőtársam indítványa oda irányul, hogy a létező és igazolt jogok, a mennyiben lehet conserváltassanak. Én azt hiszem, az előadó ur módosítvány a ezen czélt sokkal inkább biztosítja, mint a Mocsáry képviselő uré, mely teljes mértékben veszélyeztetné azt a czélt, melyet el akar érni. Azt mondja a t. képviselő ur módosítványában, hogy e kérdésre nézve a korábbi törvények szabványai alkalmaztassanak. A t. képviselő ur bizonyosan ismeri a most is érvényben álló 1840: X. törvényczikk 2-ik § át, mely határozottan kimondja, hogy a hatóságnak egy általában j ogában áll bármely vizi művet, malmot megvizsgálás után