Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-118
218 11$. országos ülés májas 7. IS55 természetét, a ki tudja, hogy például a tok, a viza milyen falánk, egészséges, szelíd hal és nem rabló, a ki tudja, hogy e halak messzi a tenger torkolatából jönnek fel hazánk legszélső határáig a Csallóközön át Pozsonyig és bemennek a Tisza és Dráva torkolatába, az meggyőződik arról, hogy a viz nem lehet rossz, mert ha ez rossz volna, ugy e halak ösztönszerűleg nem jönnének ily messze fel a Dunán és nem tartózkodnának itt mindaddig, mig helyzetük kellemetlenné nem válik a forróság beállta miatt. Hogy a Duna vize elromlott volna, ezt már meghazudtolja az a körülmény is, hogy hiszen mindnyájan abból iszunk, a mely vizet romlottnak állítunk; már pedig felteszem egészségügyi közegeinkről, hogy ha a Duna vize elromlott volna, bizony nem engedné meg, hogy abból igyunk. A viz tehát jó. Ha tehát a Duna vize jó, mi az oka a halak kipusztulásának? Bátor leszek erre is felelni. Ennek igen egyszerű oka az, hogy mi a szabályozás és partrendezés által kiöljük halainkat. Tudjuk, hogy a Dunában lévő szelíd halaink tavaszkor, mikor az ivarodás beáll, kimennek a füves partra, ott rakják le ikráikat s azok rendesen kikelnek, ha kellőleg megóvatnak minden pusztulástól. Ha már most nincsen ilyen füves hely, vagy ha ilyen füves helyen le is rakják ikráikat, ott azok a gőzhajók hullámzása által vagy a partra sodortatnak s ott a szárazon vesznek el, vagy a visszavágódó hullám által a mederbe sodorva, a víz árja által pusztulnak el. Tehát kézzelfogható az, hogy nem a viz roszszasága okozza halaink pusztulását, hanem az, hogy rendesen nem ivarozhatik. Ha pedig csak az a baj, hogy nem ivarosodhatik, a viz pedig jó, ugy ezen könnyű segítenünk, hogy ne hagyjuk elveszni azt a drága kincset, a melyet a vizben bírunk. Hol az a föld, a melyen vetés nélkül terem meg a búza? Földjeinket megszántjuk, bevetjük, learatjuk, adót is fizetünk róla, sőt még a kormány és a törvényhozás a tulajdonjogba is belenyúl, Qiidőn kimondja, hogy az erdőt nem lehet kivágatni, mig az meg nem érett. Vizeinkkel is így kell elbánnunk és nem kell elpusztulni hagynunk azt a drága kincset, a melyet abban bírunk. Egy év alatt húszszorosán visszafizeti a befektetett munkát és pénzt. Ha méltóztatnak megengedni, megmagyarázom ennek is a módját, tapasztalásból tudom, mert láttam a halat fejlődni, láttam táplálkozni, láttam ivni, láttam, hogy nő nagyra, tehát mondhatom, hogy annak szaporittása könnyű, majdnem mesés és a ki halterjesztésre adja magát, annak nem a szaporításra, hanem majdnem a tulszaporodás korlátozására kell törkednie. Egy katastralis holdnyi területen §0—60,000 apró halat lehet nevelni, felnevelésére egy évesig egyre V* vagy V 4 krajczár esik, tudom, hogy ha egy katastralis holdra beleeresztenénk Í00 egy éves pontyot, az a vízterület évenkint, ha a hal kinövi magát, 20 forintot producál jövedelemképen. Mert ha fele vagy harmada elvész is, mégis marad holdankint egy métermázsa. Ha tehát, mondom, egy dunai katastralis holdra 100 pontyot véve, a mely nem vándorhal s nem rabló — mert rablóhalat, mely csak hallal él — nem szabad tenyészteni, mert ez csak pusztít, hanem tisztán csak pontytyal lehet a tenyésztést megkísér leni, ha évenkint 100,000 holdra holdjával 100—100 halat veszünk beruházásul és holdját forinttal veszszük, ez volna 100,000 forint, a jövedelem belőle pedig évenként katastralis holdját 20 forintjával számítva, Dunánk területén két millió forintra lenne felvehető. Ez pedig biztos, csalhatatlan, ezzel tisztában vagyok, mert mint mondám, magam is haltenyésztő vagyok. Midőn tehát a törvény ily fontos ügy felett csak ugy keresztül siklik és róla egy szót sem szól, nem akarom rosszakaratnak, hanem egy kissé az általánosságnak venni, mely miatt ez ügy elkerülte a szakminister ur és a javaslat szerkesztőjének figyelmét. Már most, ha rámutattam a bajokra, a hiányokra, legyen szabad rámutatni a módra is, mely szerintem valósítható a nélkül, hogy bármi módon belenyúlnánk a magán tulajdonba. Én két módot tudok. Az egyik, minthogy tény, hogy a Duna 14,500 forintot jövedelmez halból, ha kárpótlásról van szó, a tulajdonosok nem követelhetnének többet, mint a mennyit élveznek, tudniillik 14,500forintcapitalisalttőke megtérítését. És meg vagyok győződve, ha a törvényhozás kimondaná, hogy váltassák meg a birtokosoktól a halászati jog, rövid idő alatt gazdagon kifizetné magát a megváltás. De ha ebbe nem nyulunk bele, ha a kormánynak joga van forint számra vetni ki az adót földünkre, rétre, szántóra, 2—3 forinttal, miért ne volna jogosítva a kormány megkívánni, hogy a halászat tulajdonosa fizessen nem állami adót, hanem önmegadóztatás alá eső adót. Kimondandó lenne, hogy minden regale-tulajdonos a hány holdat bír, annyi forintot fizessen aránylag kivetve halbeszerzésre s a közvizek benépesítésére, ezt kétségkívül minden tulajdonos szívesen megfizetné, mert jobb lenne a mostani állapotnál, hisz közös lónak, tudjuk, hogy túrós a háta, egy vízen van 100 és ezer birtokos, egyik a másik nélkül nem tehet semmit, de felügyelet alatt a kormány vezetése mellett tetemes jövedelemmel megtéríttetnék javukra az önmegadóztatásból származott kiadás. Ezeket eiőrebocsátva t. ház, én megvallom, miután ugy vagyok e törvényjavaslattal, mint a szegény ember a gúnyájával, olyannak tartom tervezőit, mintázta becsületes jó munkást, ki nem akar újat teremteni, elkölti napi keresményét, még csak
