Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.
Ülésnapok - 1884-89
% SS. ewsségos Kié {Helyeslés) az általános vitát megnyitom, az első szó a bizottság előadóját ilieti. Darányi Ignácz előadó: Midőn a közlekedési és pénzügyi bizottság nevében e fontos törvényjavaslatot a t. ház elé terjeszteni szerencsém Van, lehetetlen, hogy rövid vigszapillantást ne vessek azon forgalmi fejlődésre, a melyet Magyarország a legutóbbi időben felmutat. Midőn 18 évvel ezelőtt az ország saját sorsa intézésének régi jogát újra visszanyerte és a passiv ellenállással lekötve volt erők egyszerre felszabadultak, rögtön iparkodtunk mindazt helyrehozni, mit mások évek hosszú során mulasztottak és ezen irányzatban vasutat vasút után építettünk, még pedig nem egysaer minden rendszer és tervszerű átgondolás nélkül. Ennek következményei ugy forgalmi, mint nemzetgazdasági, mint különösen financiális szempontból csakhamar érezhetők lettek és ekkor helyet adott ez irány egy öntudatos magyar vasúti politikának, a mely sok áldozattal bár, de irányzatát következetesen megtartva, czélját el is érte. Ezen nagy nemzeti politika, a mely újabb alkotmányos fejlődésünk történetének egyik legmaradandóbb lapját fogja mindenkor képezni, a nemzet egész erejét és egész tevékenységét igénybevette. És a mi kis erő fenmáradt, azt a medrükből kiáradt vizek megfékezésére kellett fordítani, mert az állam előtt az első szempont az volt, hogy a folyók medreikben megmaradjanak és azok medreikben megmaradni kényszeríttessenek és csak ezután jött a második szempont, hogy tudniillik azok medreiken belül forgalmi és közlekedési rendeltetésüket telj esítsék. Most, midőn a vasúti politika nagyban és lényegében befejezéséhez közéig, az egyensúly, a mely együttesen és egyaránt tekinti a vasutakat és a vizeket, mint a közlekedés természetes ereit, most kezd helyreállani, a miért is azt hiszem, hogy mindenki örömmel fogja üdvözölni a kormány által előterjesztett ezen törvényjavaslatot. A vi3i szállításnak előnyeit a vasútival szemben részletesen kifejteni talán túimenne azon feladaton, a mely előttem áll. Legyen elég csak annyit említenem, hogy a viziszállítás a vasútival szemben normális viszonyok közt 26, 40 sőt ti07"-l is olcsóbb s különösen a lánczhaj ózás van hívatva a vizi szállítást még olcsóbbá tenni. Mert köztudomású dolog, hogy ugyanazt a terhet, melyet különben 200 ló vontat, a lánczlerakás segítségévei 60 ló elvon. A mi specialiter a felső Duna helyzetét illeti, a melynek szabályozásáról szó van, itt is, mint egyebütt átlagos számítás szerint 65 napot tesz azon idő, a mely jégjáratok,fagy miatt a vizi szállítás czéljaira nem használható. De a felső Dunán azon hajózási akadályok folytán, a melyek ott észlelhetők, ezen a 65 napon kívül ugyancsak átlagos számítás szerint még 96 nap az, a midőn a hajózás csak felt míreriwK S. Í88S, 77 ] tételesen, azaz csakis kedvező vizáilási viszonyok mellett történhetik. Ha pedig kedvezőtlenek a vizáilási viszonyok, akkor ugyanazt a terhet, a melyet egy gőzös vontat, át kell rakni s nem egyszer 4—5 gőzös közt meg kell ossztani és ezen hajózási akadályok épen akkor mutatkoznak legerősebben, midőn a magyar nyerstermelőnek terményei olcsó és gyors értékesítésére legnagyobb szüksége van. Ugyanis ez a hajózási akadály rendszerint őszszel mutatkozik legerősebben. Már pedig méltóztatik tudni, hogy ugy az egyes gazda, mint azoknak összesége a nemzeti termelés terményeit legczélszerübben és legdrágábban akkor értékesítheti, ha a piaczon leghamarább jelenhetik meg. De a felső Duna helyzete az ármentesítés szempontjából is igen sok kívánni valót hagy hátra. Lehetetlen, hogy a ház bármely tagja előtt titok legyen, hogy a Csallóköz és az azon vidéken fekvő nagyobb városok az áradásoktól mennyit szenvednek. De nem lehet titok a t. ház előtt az sem, hogy hiába mentesítik ők magukat, hiába tesznek Ők akár t mit saját védelmükre, ha a Dunaszabáiyozás I által az ármentesítés előfeltétele meg nem adatik, akkor az az ármentesítés mindig illusioris lesz. A kormány tehát ezen szempontból is járt el, midőn ezen törvényjavaslatot előterjesztette, nem azért, hogy az ármentesítést is a kormány állami költségen és az állam ált sl eszközölje, mert ez az illető érdekeltek dolga lesz, hanem azért, hogy az illető vidéknek a közvetlen érdekeitek részéről való ármentesítését lehetővé tegye és annak első kellékét megadja. De nemcsak hajózási és ármentesítés! szempontból fontos ezen törvényjavaslat, hanem felette sürgőssé is vált a közbejött körülményeknél fogva. Méltóztatnak tudni, hogy a Dunának ausztriai részén a szabályozás már tetemesen előrehaladt és minden előhaladása Ausztriában a szabályozásnak az ország határán az ármentesítési és árvédelmi helyzetet nehezebbé teszi és a magyar folyammeder viszonyai is mind rosszabbak lesznek, ha csak párhuzamosan mi is nem tudjuk vagy nem akarjuk szabályozni a folyamot. Az igen t. kormány e javaslat alapjául szolgáló műszaki tereket és költségvetéseket az illető bizottságok előtt részletesen bemutatta és előterjesztette. Nem szándékom a t. ház figyelmét a műszaki terv részletezésével igénybe venni, (Halljuk .'Halljuk!) de ha méltóztatik parancsolni, szívesen szolgálok vele. (Halljuk!) A kérdés műszaki részét illetőleg, combinálva van a mellékágak elzárása, párhuzamos művek létesítése, a part biztosítása és a zátonyok eltávolítása. Megjegyzem, hogy a mi a legI nagyobb kérdést szokta képezni a szabályozási