Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.
Ülésnapok - 1884-87
68 87. @r$Kágoi filé* iBÍrer.íiif 4. 1S$». rítve. Következik most Madarász József t. képviselő ur interpellátiója Madarász József: T. ház! (Halljuk/) A vallás- ét közoktatásügyi minister úrhoz kívánok az Árad városi és aradmegyei tanfelügyelő kinevezése tárgyában kérdést intézni (Sálijuk!) Nem kívánom ezúttal indokolni a kérdést, mintán egyedül a sajtóban megjelent közlésekre szorítkozom, melyek a t. közoktatásügyi minister urnak a tanfelügyelői kinevezéseknél való eljárását vádkép említik fel. Majd ha a t. közoktatásügyi minister ur válaszát megadandjaés nem sikerülne véletlenül a sajtó állításait megczáfolnia, fentartom magamnak, hogy akkor előtérjeszszem nézetemet. Most előre csak annyit kötelességem megjegyezni, hogy miután egyének neveztetnek meg ezen kérdés tételében, engedje meg a t. ház kinyilatkoztatnom, hogy én sem egyik, sem másik irányban sem ellen-, sem rokonszenvet nem hoztam ide és hogy a mit elő kell adnom, azt csakis a sajtóbani közléseknek kell tulajdonítani. Minden esetre az érdek, a miért felszólalok az, hogy a t. minister ur világosítsa fel a tárgyat és ha azután a közügy, az oktatás és nevelés érdekében helyes lesz a mit a t. minister ur előad, magam is megelégedjem, ha pedig meggyőződésemmel ellenkező lesz, akkor azt mégtámadhassam. A kérdés a következő : Kérdés a vallás- és közoktatásügyi ministerhez: A népnevelés, mikést az oktatás érdeke az, hogy tanfelügyelőkké oly egyének neveztessenek ki, a kik a tanügy, az oktatás és nevelés terén kitűnvén, érdemeket szereztek és hogy a nemzet e nagy érdekeinek htí szolgái, a kiváló tanítók és néptanítók ne mellőztessenek. A sajtó közlései szerint % közoktatásügyi minister ur közelebb Szepesbe, Barsba és Áradra oly tanfelügyelőket nevezett ki, a kiknek egyike sem mutathat fel a tanügy és népnevelés idevágó terén érdemeket és a kik miatt a közoktatás e terén valósággal érdemes, jeles egyének, tanítók, néptanítók ismét mellőztettek. A népnevelés érdekében tehát tisztelettel kérdem a közoktatási minister úrtól: i-ször. Való-e a sajtónak azon közlése, hogy „Árad városi és megyei tanfelügyelővé Varjassy Árpád, a temesvári ipariskola igazgatója és rajztanára neveztetett ki akkor, a midőn e tanfelügyelőségre pályáztak Simay István, Arad városi tanügyi tanácsos; Kerner képezdei igazgató, a ki egy év óta vezette közmegelégedéssel a tanfelügyelőséget, és Kakujay temesmegyei segéd- tanfelügyelő. 2-szor. Ha valók a sajtónak e közlései, mivel igazolja minister ur azt, hogy Aradra tanfelügyelővé oly egyént nevezett ki, a ki az oktatásnak és népnevelésnek idevágó terén szakavatlan és miért engedte magát befolyásoltatni, hogy a tanügy e terén valósággal érdemeket szerzett jeles szakképzett egyéneket mellőzze? Kérem a kérdést a minister úrral közölni. (Helyeslés a szélső baloldalon) Elnök! Az Interpellatio közöltetni fog a vallás- és közoktatási minister úrral. A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére méltóztatott a t. ház kitűzni az igazságügyi bizottság 109. szám alatti jelentését a tenger alatti kábelek védelme iránt kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában és a közgazdasági bizottság 106. szám alatti jelentését a selyemtenyésztés ügyének biztosítása tárgyában. Ezzel az ülést bezárom, (Az ülés végződik d. *». 12 Óra 30 perczkorj