Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-92

82. országos ülés raárcEÍns 11. 1885. 147 a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti még a bizottság előadóját és Sághy képviselő urat, ha kíván szólani, mint a kinek határozati javaslatát tiznél több képviselő aláirta. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Rövid ideig fogom a t. ház becses figyelmét igénybe venni, mert csak néhány megjegyzésem van azokra, a mik az általános vita folyamán a törvényjavaslat ellen felhozattak. (Halljuk.) A törvényjavaslattal szemben leghatározottabb radiealis álláspontot foglal el Hermán Ottó t. képviselő ur, a ki nemcsak a törvényjavaslatot nem fogadja el, de egyszersmind a nyugdíjtörvénynek szükségességét sem látja be. Azt hiszem, hogy ezzel a radiealis szemponttal tüzetesen nem kell foglalkoznunk, mert a mai államélet, sőt általában az államélet eddigi fejlődése bebizonyította minden államban, hogy az államtisztviselők nyugdíjazásáról egy vagy más formában magának az államnak kell gondoskodni. Különben is Hermán képviselő nr álláspontjának egyetlen érdemét, hogy tudniillik radiealis, elveszti az által, hogy nem határozott és nem világos, mert minden kérdésben van a radiealis álláspontnak egy előnye, az, hogy határozott és világos. Hermán képviselő ur pedig miután egyfelől megtagadta a nyugdíj szükségességét, ugyanakkor másfelől azt mondotta, hogy a néptanítókat és a buzgó hivatalnokokat mégis hajlandó nyugdíjazni. Már hogy ezt hogyan fogná törvénybe iktatni és miképen tudná definiálni és általános elvi álláspontjával összeegyeztetni, azt magamnak megmagyarázni nem vagyok képes. (Helyeslés a jobboldalon.) A törvényjavaslat ellen más oldalról felhozottakra egészen röviden csak azt vagyok bátor kijelenteni, hogy miután a törvényjavaslatnak beosztása, alapelve meg nem támadtatott, igen természetes, azokkal tüzetesen nem foglalkozom. Legtüzetesebb vita tárgyát képezte a ministerek és államtitkárok nyugdíjazásának kérdése. Minthogy azonban meg vagyok győződve, hogy ezen kérdés az illető szakasznál még tüzetesen meg lesz vitatandó és én magam is szükségesnek tartom ennek megvitatását: itt csak két rövid megjegyzésre kívánok szorítkozni. Az egyik rectifieatio Helfy t. képviselő úrral szemben, a ki még az Angliára való hivatkozást is indokolatlannak és jogosulatlannak tartotta, a mennyiben azt mondotta, hogy ott az államtitkárok közül csupán az úgynevezett adminisírativ és nem a politikai államtitkárok részesülnek nyugdíjban. Előttem van az 1884. Julius 24-iki angol törvény, melyre bevezető beszédemben hivatkozni bátor voltam; és ha ennek csak rubrumát végig nézi valaki — nem akarom felolvasással untatni a t. házat — látni fogja, hogy az ottani kabinetnek többi tagjai, különösen a politikai államtitkárok is nyugdíjképesek. De nem akarok szavaimmal senkit félrevezetni. Tudom, hogy ennek korlátai vannak a számban, korlátai vannak még a nyugdíjképesség megszorításának föltételeiben is és azt hiszem, hogy ezen kérdés meg fogja érdemelni a tüzetes megvitatást az illető paragraphusnál. Itt röviden csupán ezen reetificíitióra akartam szorítkozni. Másfelől bátor vagyok megjegyzést tenni egy félreértésre, melynek Hermán Ottó és más képviselőtársaimmal szemben kitettem magamat azon indokolás következtében, melyet a ministerek és államtitkárok nyugdíjazásának szükségességére nézve voltam bátor fölhozni. Az illető képviselő urak ugyanis ugy fogták fel felszólalásomat, mintha én ott, a hol a családi kötelességeket, a megélhetés feltételeit és a ministeri és államtitkári állásnak esetleg ezekkel való összeütközését hangsúlyoztam, a haza iránti kötelességek teljesítését materialis szempontból akartam volna mérni. Ellenkezőleg én előre bocsátottam, hogy én materialis előnyt ezekért nyújtani nem akarok, de a külföldi országokra való hivatkozással, valamint indokolásommal nem akartam egyebet elérni és bizonyítani, mint azt, hogy az állandó szolgálat, a mely föltétlenül szükségessé teszi, hogy az ember egész életpályájával teljesen szakítson, azokra nézve, a kiknek birtokuk és tőkéjük nincs, a kiknek egész kapitálisuk a fejükben van, igen nehézzé, hogy ne mondjam lehetetlenné tenné oly állások elfoglalását, a melyek nem állandók és nem biztosak, a melyek a politikai szeszélyes széljárás szerint változnak. Ennek következtében kívántam kifejezni azon óhajt, hogy parlamentaris és democraticus szempontból egyaránt szükséges, hogy az ilyen egyénekre nézve elzárva a legmagasabb állások ne legyenek. Ezért tartottam szükségesnek ezen aránylag nem nagy nyugdíjat, melyről a törvényjavaslat gondoskodik, elfogadásra ajánlani. Bocsásson meg tehát Hermán t. képviselő ur, de azon vádnak, hogy a Cincinnatusok és más nagy hazafiak működése előttem nem birna becscsel és azok iránt nagy kegyelettel nem viseltetném, egyáltalában kitenni magamat nem akartam. Én jól tudom, hogy vannak pillanatok, mikor sem a családot, sem az egyéni érdeket egyáltalán latba vetni nem szabad, hanem ezeket fel kell áldozni bármilyen következménye legyen is. Ilyen pillanatokban a Cincinnatusok, ha nem is oly nagy alakban, de ezer és ezer alakban elő kell, hogy álljanak Magyarországban. Nem lennénk méltók multunkra, nem lennénk méltók, hogy nemzet legyünk, ha ily érzelmek nem hevítenének minket. De azon állandó, mindennapi foglalkozást, a mely szükségessé teszi, hogy az egyén az államnak feláldozza erejét, egészségét, hogy eletét a bureauban töltse, vagy hivatalos állásánál fogva folyton ki legyen téve a politikai hullámzásoknak, ezt a működést csakugyan nem vállalhatja el lelkiisme19*