Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

86 69. országos ülés február 1!. ts^ő. Nemde az előbbi javaslatokkal szemben éveken át tanúsított ellenállást a felsőház? Nem volt-e reá eset, hogy a nép rohama ellen katonai erővel kellett megvédelmezni a westmínsteri palotát? És most is nem óriási meetingck utján erőszakolta ki Gladstone a hozzájárulást azon javaslathoz, melyet a választási jog kiterjesztése iránt nyújtott be? De maga a magyar felsőház a 30-as és 40 es években szintúgy ellenállott és pedig nem valami meggondolatlan indítványnak és valamely haszontalan, a nép által felhevülésében indítványozott törekvésnek. Tizenhét üzenetet váltott a két ház egymással az elfogott hazafiak dolgában; huszonhárom üzenetet a szólásszabadság tárgyában s elvégre is nem engedvén a főrendiház, a karok és rendek táblája kénytelen volt letenni a maga üzenetét. Ne méltóztassék tehát azt állítani, hogy a születési aristocratián nyugvó felsőház uem akadályozza a jogos haladás ügyét. Gróf Tisza Lajos a megyei választások ellen azon érvvel küzd, hogy úgymond, nem az egyes megye, hanem az egész ország érdekeit kell tekinteni. Már előbb volt szerencsém megjegyezni, hogy a megyék még akkor is, midőn utasítással küldöttek fel a követeket a pozsonyi országgyűlésre, sohasem állították annyira előtérbe a maguk külön érdekeit, hogy e miatt a haza érdekei veszélyeztetve lettek volna. (JJgy van! a szélső baloldalon.) A választott tagok gróf Tisza Lajos t. képviselő ur szerint nem lesznek függetlenek lefelé, meglehet felfelé sem. A mi a függetlenséget lefelé illeti, én a függetlenséget nem ugy értem, hogy a ki megválasztatott, az többé ne gondoljon azzal, a mit választóinak igért, hogy a ki megválasztatott, az magának, vagy a kormánynak érdekeit tartsa szemelőtt, hanem értem ugy, hogy midőn az egyes megyék vagy egyes kerületek érdeke összeütközésbe jön a haza érdekével, mindannyiszor ennek adja az elsőbbséget. Ezért azt hiszem a maga választóinak bátran felelhet. Hogy nem lesz mindig független felfelé sem, az meglehet. Én nem állítom, hogy a megyék mindannyiszor szerencsésebbek lesznek, mint most a kerületek. De elvégre is én szükségesnek tartom, hogy a megyék a kilépő főispánok helyett a felsőházban képviseltetést nyerjenek, nem csupán azért, hogy ott az egyes országrészeknek érdekei kellő méltatásban részesülhessenek, hanem annálfogva is, hogy a megzsibbasztott, meggyöngült megyék és törvényhatóságokba új élet öntessék, hogy felköltsük irántuk az érdekeltséget, hogy megizmosítsuk, megerősítsük, hogy béke idején a haladásnak szószólói és ha vész fenyegetné a hazát, a szabadságnak támaszai, bástyái legyenek, mint voltak egykoron. (Élénk helyeslés jobbfelöl,) A mi végre azokat illeti, kiket ezen felül a felsőházba küldetni óhajtunk, ugy mint a legfontosabb közművelődési intézeteknek, az ügyvédi, ipari, kereskedelmi és gazdasági testületeknek képviselőit, ez által, azt hiszem, elég lesz téve azoknak, kik a democraticus elemek külön képviseltetését óhajtják. Mert hogy ezen testületek inkább a polgári elemből fognak választani, mint a társadalomnak felsőbb rétegeiből, az előre látható, holott a kormány által kinevezendők, ha lesznek is azok közt olyanok, kik nem a kiváltságosokhoz tartoznak, minden esetre nem nagy számmal fognak lenni. Továbbá a második pont szerint a felsőháznak jogköre ugyanaz lesz, a mi a főrendiházé volt. Ezt nem szükséges ismét indokolnom, megtettem azt beszédem első felében. Végre a harmadik pont az, hogy a felsőház tagjai utasításokkal nem köthetők meg, a mi szabad mozgásukat, függetlenségüket biztosíjta azon testületek irányában is bizonyos mértékben, melyek tol megbízásukat nyerték, függetlenségüket annyiban, hogy a haza érdekét mindig szem előtt tarthassák. (Élénk tetszés. Ugy van! balfelöl.) És most t. ház, befejezve beszédemet, miután elemeztem a kormány javaslatát és előadtam azon okokat, a melyek miatt azt el nem fogadhatjuk s miután előadtam azon javaslatot, a melyet barátaim és én magam ajánlunk, legyen szabad egy utolsó szót intéznem, nem annyira a t. házhoz, mint inkább azon főrendi urakhoz, a kiktől majd a törvényjavaslat sorsa a másik házban fog függni. (Halljuk! Bálijuk!) A mi javaslatunk nem gyökeres reform. Csak javítása a mostani állapotnak, előkészítése a jövőnek, a jövőnek, mely a demoeratláé; (Ugy van! a szélső baloldalon) a mit talán csak azok nem hisznek, a kik szűk látkörük miatt nem látják a közelgő változásokat; a democratiáé, a mely most még szerény hatáskörrel éri be nálunk, de a mely, ha erejének tudatára ébred, nálunk is kérni, követelni fogja a maga teljes osztályrészét. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ekkor a kiváltságok meg fognak szűnni, a kiváltságosoktól fog függni, vájjon megtartják-e jogos befolyásukat, ha tetszik a vezérszerepet. Megbarátkozni a változott viszonyokkal, megbékülni ajogegyenlőség eszméjével, lemondani a középkori előjogokról, nem az ősök, hanem önmaguk érdemeinek számában, (Ugy van! a szélső baloldalon) nem czímben, nem rangban, nem gazdagságban, hanem a polgári, a hazafiúi erényekben keresni a dicsőséget: (Ugy van! szélső balfelöl) ez azon út, a melyen haladva bő kárpótlást szerezhetnek elvesztett kiváltságaikért; polgártársaiknak szeretetét, bizalmát és becsülését. (Élénk helyeslés. Ugy van! a szélsöbaloldalon.)~Esm úton haladt a középnemesség 1848-ban, lemondván nagylelkűen nemcsak földesúri jogairól, hanem politikai kiváltságairól is. (ügyvan! balfélől.) Jutalma a legnagyobb jutalom lett: a teljesített hazafiúi kötelesség édes érzete és ráadásul a nép becsülése és bizalma, (Ugy