Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-68
64 C8. országos tilos február 10. 1885. magyarázhatatlan haszna, de az előadó ur előtt is, a mint nyilatkozatából látom, megmagyarázhatatlan haszna lesz a kinevezett tagok intézményének, a mely hasznot talán több kedélyességgel, mint kímélettel a kormányjavaslat említ fel, hogy ezek a kinevezett tagok behivatván, ezek oly öreg urak lesznek, akik hivatásukat teljesítik a szavazat megadásával és azután eltűnnek a politikai színtérről. (Elénk tetszés és nagy derültség bal felöl.) Az a negatív ok pedig, a mivel a t. előadó ur támogatja a kinevezett tagok intézményét a jelentésben, melyet a házhoz beadott — mert a positiv okokat beszédjére hagyta s azokkal később fogok foglalkozni — az a negatív ok abban áll, a mi megint kétes értékű támogatás: hogy nem annyira az életfogytig kinevezett, mint főleg az örökös tagok lesznek hivatva arra, hogy'al'élső-' ház függetlenségét megóvják. (Derültség.) Ez okok, azt hiszem, t. ház, ha szorosabban megvizsgáljuk, teljesen tarthatatlanok. A mi először illeti azt a kellemesen hangzó, magyar szívnek és magyar fülnek még ma is annyira hízelgő szót, hogy a felsőházi intézményt a democratiával, a nemzet és társadalom újabb mozzanataival összhangba hozni a kinevezett tagok intézménye van hivatva —- a mi ezt illeti, ez, uraim teljes csalódás. Mert mit értünk ez alatti Ha azt értjük az alatt, hogy a kinevezett tagok intézménye által a felsőház rendi elemei mellé jönnek oly elemek, a melyek nem tartoznak a históriai főrendek közé és hogy az új felsőház nem lesz oly rendi jellegű, mint a tisztán kiváltságos főrendeket magában foglaló jelen főrendiház — ha ezt értjük alatta, akkor uraim, én sem a demoeraticus intézményekkel, sem a democratiával való összhangzását a felsőháznak abban feltalálni nem tudom. (Elénk helyeslés balfelöl.) jfMig a democratia félénk és gyenge volt, míg a főrendek súlyának és hatalmának mérséklését, különösen ott, a hol királyi absolutismus vagy túlhatalom volt, a fejedelem segélye által volt képes a democratia elérni és csak igy tudtak a nem kiváltságolt osztályok maguknak némi súlyt és elismerést szerezni: addig értelme volt annak, hogy a félénk és öntudatlan vagy gyenge democratia hóna alá a királyi hatalom nyúljon és ezzel mérsékelje az örökös főrendek vagy általában a kiváltságolt rendek kizárólagosságát és túlnyomóságát; (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) de ina, midőn a democratia hatalom- és öntudattal bír és akarja is magát érvényesíteni, azt a királyi hatalom tutelája alá és a kormány segélye alá helyezni annyit jelentene, mint azt legnemesebb erejétől és rendeltetésétől megfosztani. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) ,,A.mi pedig a másikat illeti, hogy az összhang megzavarása esetében a két ház között, vagy a felsőház és a kormány között, azt ezen intézmény lenne hivatva helyreállítani, vagy legalább az örökös tagok nagyobb mérvben való szaporítása szükségét elkerülni . . . (A ministerelnöh tagadólag int.) Ha kétségbe vonja a ministerelnök ur, felolvasom. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Erre nézve az indokolás 11-ik lapján — ismétlem több kedélyességgel, mint kímélettel — a kinevezett tagok irányában ez áll: „Örökös peereket kinevezni, mint ez Angliában lehető, oly intézkedés, mely sokkal nagyobb megfontolást igényel, mert a kinevezés több öltőre kihat, míg élethossziglan kinevezett, esetleg igen öreg urak megtehetik a tőlük várt szolgálatot a kívánt szavazat beadásával (Nagy derültség a balés szélső baloldalon) és hogy azután igen rövid időn a természet rendje szerint eltűnnek a nyilvános élet teréről." Akkor azután újabbakat lehet kinevezni — fölteszem, hogy hasonló öregeket. \- (Nagy derültség és éljenzés a bal- és szélső baloldalon. Nyugtalanság a jobboldalon.) En gondolom t. ház, hogy bővebb bizonyítást nem igényel az, hogy a mivel ezen intézmény a kormány javaslatában indokoltatik, az czéíját nem éri el, arra nincs rendeltetve; (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon) nem marad tehát egyéb hátra, mint megvizsgálni ezen intézmény conceptióját és annak rendeltetését magából az intézmény eszméjéből ugy a mint az a javaslatban részletesen körül van írva, kifejteni. Mi ezen intézmény conceptiója? Az első a nagy szám : egy harmadrésze a ház összes tagjainak. Gondolom, nem követek el azzal a dolog lényege ellen vétséget, ha nem azon számot veszem, mi az első ülésszakban elérhető, de azt, a mi a második ülésszakban már valósítható és véglegesen megállapított aránya lesz az új ház tagjainak. Már most t. ház, mit jelent az, hogy egy harmad része lehet a kinevezett tagok száma az összes tagoknak. (Halljuk!) Ha veszem, ugy e törvényjavaslatot a maga egészében, mint minden más részeit, a mint tennem kell: akkor a következő valószínű eredményt nyerem. Az új felsőház összes tagjai, beleértve azokat, kik az egyházak részéről benn ülnek, kik hivatalaik, méltóságaiknál fogva tagok, az örökös tagokat 250 számban, 14 főherczeget, a horvát követeket s kihagyva csupán az életfogytig kinevezett elemet, amazok összes száma tenne 336-ot. Ha már most a kinevezettek a ház összes tagjainak egy harmadát képezik, akkor ezek a 336-nak a felét véve 168-an lesznek az 504 tagból álló új felsőházban. Hát t. ház, első eleme a conceptiónak. A második eleme abban áll, hogy az életfogytiglani tagságra kinevezhetők a hivatalnokok minden megszorítás nélkül nemcsak, hanem nyerhet' nek az életfogytig való tagok hivatalt is minden | megszorítás nélkül és megtarthatják ülésüket a