Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-68

68. országos 6Jes február 10 1885. 61 A t. előadó ur már reflectált azon gyakran hangoztatott ellenvetésre, mely szerint az élethossziglan való kinevezés jogának a korona részére való megadása nem más, mint az úgynevezett Pair-Schub biztosítása. Már pedig miután a korona részéről a kinevezés a kormány előterjesztésére történik, ezzel a kormánynak oly hatalom adatik kezébe, melylyel esetleg a felsőház valódi véleményét meghamisíthatná. Ez szerintem teljesen téves felfogás. /Az élethossziglan kinevezhetők számaránya ugyanis meg lévén határozva — eltekintve a reform első életbeléptetésének idejétől —• csakis egyes kinevezések fognak előfordulhatni egy-egy kormány fennállása alatt, a szerint, a mint a helyek üresedésbe jönnek. Peer-Schub csakis az örökös jogú tagok kinevezése útján volna eszközölhető, mert azoknak száma meghatározva nincs. De azt meg, hogy a korona örökös joggal nevezhessen ki belátása szerint felsőházi tagokat, ugy mint kinevezhet ma főrendiházi tagokat, tudtomra senki sem is akarja megtámadni azok közül, kik nem a kizárólag választás útján összealkotott senatus eszméjét szeretnék érvényre juttatni í És épen azért, mert a Peer-Schub csakis ezen az útón jöhetne létre, már pedig a korona mindig őrizkedni fog bármely kormány javaslatára is az örök-jogon valók tömeges kinevezésétől, én ugy hiszem, hogy a Peer-Schubtól való félelem legalább is túlzott s e tekintetben a helyzet a czélba vett reform által épen nem változik. \ Igaz, hogy annak a kormánynak^ mely alatt a reform létrejön, módja lesz ezen törvényjavaslat értelmében aránylag nagyobb számban hozni javaslatba élethossziglan kinevezendő felsőházi tagokat. — Ez az, a mit azok, a kik a jelen kormánynyal szemben ellenzéket képeznek, minden áron meg akarnának akadályozni. De hát gondolják meg, hogy a főrendiház mai szervezete szerint majdnem annyi — a kormány előterjesztésére kinevezett — főispán ül a főrendiházban ; már pedig, ha nem fogadom is azt el általánosságban, hogy a főispánok szavazatukat nem gyakorolhatják s nem gyakorolják szabadon, azt még sem merném állítani, hogy az élethossziglan kinevezendő tagok kevésbé függetleneknek fognák magukat érezni. E tekintetben tehát, szemben a fennállóval, a kormány-befolyásnak valami nagy gyarapodásáról még az első esetre sem lehet szó. * Valóban igen eltévesztett eljárás volna, midőn egy ily fontos törvényhozási tényező végleges szervezése forog szóban, annak megállapításánál bármely pillanatnyi hatás félelme által befolyásoltatni ítéletünket. A jogosultak túlnyomó részét azonban már rég időtől fogva a főrendiháznak születésük alapján örökös jogon tagjai képezték, habár e jogukat következetesen közülök aránylag kevesen gyakorolták is. itt szerzett és a törvény értelmében legalább bizonyos kötelességgel is járó a családban örökösödés útján íeninaradó jogokkal találkozunk. A magyar törvényhozás eddig mindig igen óvatos volt, midőn szerzett jogok módosításáról vagy épen beszüntetéséről volt szó. Tovább nem ment, mint a mennyire a közérdek absolute követelte és ezen méltányos jogérzete soha Magyarország kárára nem volt. Ma sem volna indokolt e most említett elemet eddig élvezett politikai jogaitól egyszerűen megfosztani és mint ilyet, a felsőházból kizárni akarni. Sőt határozott meggyőződésem, hogy a reformált magyar felsőház tekintélye a törvényhozásban csakis ugy lesz meg, hivatásának csakis ugy lesz képes megfelelni, ha alkotó részei közé ezen elem átvétetik nemcsak, de a háznak tetemesen túlnyomó részét fogja képezni és annak tanácskozásaiban való részvétele és befolyása, szemben a főrendiházban az utóbbi időkben tapasztaltakkal, lehetőleg fokoztatik. Mint a hajdani dicsőség hagyományára, a históriai névre, a régi czímre tagadhatatlanul még ma is bizonyos tekintettel van Magyarországon a közérzület, az ősök által tett szolgálatok fej éhen az utódok irányában is nyilvánuld bizonyos elismerés nyer ebben kifejezést. És én ezt nemes jellemvonásnak tartom a nemzetben. Azonban, hogy név vagy czím, bármily fényes legyen is, egymagában társadalmi, de kivált politikai befolyást és tekintélyt nem adhat, az kétséget nem szenved. A főrendiház fennállásának első korszakában a históriai névvel és czímmel rendszerint kiterjedett földbirtok volt összekötve. A kinek személyében már e kettő párosul, az azután — mint ki felfelé és lefelé egyaránt független lehet — ugy a társadalomban, mint a politikában valóságos erőkép, íényezőkép szerepelhet és megfelelő jellemmel önkéntelenül is tekintély, szavazata méltán bir súlylyal a törvényhozásban. És ha a reform helyes intézkedése folytán biztosítva lesz az iránt, hogy az övével szemben, habár nem mindig ugyanazon forrásból eredő, de szintén hasonló jogosult tekintély érvényesítheti magát csak, bizonynyal szivesebben is fogja azt gyakorolni. Azon körülmény, hogy intézményeink értelmében a ezímet és azzal járó politikai jogot a család minden férfitagja örökli, kevés család kivételével, az öröklött földbirtok a családtagok közt egyenlően oszlik, a századok folyamán oda vezetett, hogy egyfelől számos tagja van ma a főrendiháznak, kinek személyében az említett két tulajdonság együtt fel nem található és másfelől: a felsőházi jogosultak száma annyira felszaporodott, hogy az semmi arányban sincs az ország-