Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-68
68. országos ülés február 10.188$. 59 megtartani mindazokat, melyek a fentjelzett feltételeknek megfelelnek, eltávolítani azokat, melyek többé már meg nem felelnek és pótlólag behozni oly újabb elemet, mely élethossziglan tartó befolyásos hivatalos hatáskör, magas képzettség és az állam szolgálatában szerzett kiváló érdemek folytán a kitűnőségek közé méltán sorolandókból áll. Ha már most ezen felfogásból indulva ki, elemezzük -a mai főrendiház alkotó részeit: ott találjuk első helyen két vallásfelekezet fő és legfőbb egyházi méltóságait, nagy hivatalos hatáskörrel és kitérjedett földbirtokkal, azaz a tekintély, a közügyekben való jártasság és a befolyás attribútumaival. Ezek tehát kétségen kivül, a reformkeresztülvitele esetére is benn hagyandók. Igaz, hogy fel vettetett a kérdés: vájjon általában valók-e a törvényhozás tagjai közé az egyházi méltóságok és tisztek viselői? A mi viszonyaink között, a hol eddig, ha akadtak is egyesek, kik más irányban törekedtek — hála istennek — még az egyház az államtól soha külön czélt nem tűzött ki magának s azzal éles ellentétbe sehol sem jött, sőt a magyar állam fentartásában oszlopszerepet vitt; határozottan igennel felelek. Különben is e kérdésben döntött már a nemzet akkor, midőn a különböző vallásfelekezetíí lelkészeknek képviselőkké választhatását elfogadta. A dolog természetében fekszik azonban, hogy ha két vallásfelekezetnek hivatalból főméltóságai helyet foglalnak a felsőházban, a többi törvényesen bevett vallások analóg hatáskörrel felruházott hivatalos elöljárói is helyet nyerjenek ott bizonyos arányban, valamint hogy azok, kik csak egyházi czímmel és nem a megfelelő hatáskörrel is birnak: csupán ezen czím alapján tulajdonképen nem formálhatnak jogot az ott ülésre. Következnek a zászlósok és főispánok. A zászlósokat illetőleg igaz, hogy azok ma már majdnem mind kizárólag dignitariusok s nem oly fontos tényezők az államkormányzatban, mint egynémelyikük az 1848-iki átalakulás előtt volt. Azonban oly életfogytiglan tartó főméltóságok lévén ezen állások, melyekre a korona mindig csak a magukat a közszolgálat terén kitüntetett egyéneket emeli, viselőik méltán foglalnak helyet az új felsőházban is. Másképen áll a dolog a főispánokra nézve. Hajdan, a gyakorlatban, élethossziglan kinevezett dignitariusok voltak; ma szükségkép az időszerinti kormány belátása szerint elmozdíthátoknak kell lenniök. Helyes tehát, hogy a, főispáni állás egymaga ülés- és szavazatjogot ne adjon a felsőházban. Nem immorálok e kérdésnél, r mert hisz ez nem vitás. Egyet azonban tagadni nem lehet és ez az, hogy ezen intézkedés folytán igen hasznos, a köztigyekben jártas, tapasztalt elem marad ki a házból; ezt pótolni kell. Ebben is találkoznak a nézetek, de már a mikéntre nézve nagyon is eltérnek. Szemben a törvényjavaslatban foglalt azon intézkedéssel, hogy az igy kimaradó elem a korona által élethossziglan kinevezett tagokkal pótoltassék: nyilvánult és pedig oly tekintélyes helyről is, hogy már maga a forrás, melyből eredt, ugy tisztasága, mint medrének mélysége által kiváló ügyeimet kelt és a kérdésnek minden oldalról való ismételt átgondolására ösztönöz azon, már évekkel ezelőtt táplált több oldalról osztott nézet, hogy az említett hézag meghatározott időre választott felsőházi tagokkal pótoltassék. Az iránt azonban, hogy mi alapon és mely elemből választassanak ezen tagok: szintén eltérő nézetekkei találkozunk. Felvettetett különösen egy eszme, melynek — nem tagadom — tetszetős és népszerű zamatja van és egyes vármegyék közgyűlésein azonnal fel is karoltatott. Ez a megyéknek és — némileg eoncessiókép oda állítva —- a külön törvényhatósággal felruházott egyes népesebb városoknak, bizonyos időtartamra választott tagok által a felsőházban való képviseltetése. E mellett főleg két okot hallottam felhozni: először, hogy eddig képviselték a főrendiházban a megyéket a főispánok, most ezek kimaradván, gondoskodni kell azoknak más úton való képviseitetésükről. Másodszor: hogy ez úton az érdeklődés hiányában szenvedő megyei közélet újabb életre fogna keltetni. Általánosan ismert alapelv, hogy a hajdani rendi képviselettől eltérőleg ma a képviselőházban a képviselő nem egy törvényhatósági terület vagy választókerület speciális képviselője, ő első sorban nem a helyi érdekek, de az országos érdekek képviselője kell hogy legyen. Ha ez áll a képviselőházra vonatkozólag, akkor, nézetem szerint, a felsőházban épen ugy, vagy ott talán még inkább kell, hogy az egységes magyar állam érdekei legyenek a tanácskozásban irányadók. (Helyeslés.) Ami nem zárja azt ki, hogy kívánatos, miszerint a törvényhozó testületek az ország különböző részeiből való tagokból álljanak. De hiszen az örökös jog alapján a felsőházban helyet foglalók is az ország különböző vidékein vannak otthon, valamint hogy a törvényjavaslat értelmében élethossziglan kinevezendő tagok sem fognak bizonyára mind egy törvényhatóság területéről vétetni. Nem is említve, hogy a közlekedés és napi irodalom mai fejlettsége mellett, a nélkül, hogy e végre helybeli szószólóra volna szükség, sokkal általánosabban ismert és felismerhető minden egyes vidék igénye, valódi szüksége és kívánságainak alapos vagy alaptalan volta, mint hajdan. A mi már a második indokot, a megyei élet s*
