Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-81

SÍ. országos filé. képviselnek, tudniillik folytonosjogfentartástazon országok birtokára, a melyekben hajdan fenállott s a magyar korona alá tartozott, de az idők mostoha alakulása folytán megszűnt, valóságos püspökségek czímeit nyerik. Avagy magunk fogjuk hát régi, eléviilhetlcn jogainkat pusztítani? De sikkor miért hordatjuk körül a legalkotmányosabb ténykedésnél —a koronázásnál— azon jelvényeket, a melyek bennünket azon országokra vonatkozó jogainkra emlékeztetnek? A czímzetes püspökök továbbá legnagyobb részt a megyés püspökök helynökei s mint ilyenek a közéletben oly működési tért foglalnak el, mely az államélet mozzanatait sokszor és nagy mértékben érinti. Nem is említve azon körülményt, hogy az illetők igen gyakran valóságos felszentelt püspökök. Tehát ezen társadalmi főállásuknál fogva is kell, hogy figyelembe vétessenek. A törvényjavaslatban gondoskodva van arról, ha a protestáns hitfelekezetek egyházi vagy világi főtisztviselői képviselőkké választatnak — tehát saját akaratjukból nem akarják jogaikat a felsőházban gyakorolni — akkor helyeiket arányban legidősb tiszttársaik foglalják el. Ha még ezen kedvezményt is meg akarjuk adni tisztelt képviselőház, akkor nem szabad szemet hunynunk azon gyakrabban felmerülhető körülmények elől, hogy jöhetnek elő oly viszonyok, midőn a megyés püspökök akaratjukon kivül — legalább emberi számítás szerint — életük egész hátralevő napjaiban sem gyakorolhatják törvényhozói jogukat. A méltányosság tehát megköveteli, hogy ilyen esetekre való tekintetből is a czímzetes püspökök meghagyassanak. Fájdalommal tapasztaljuk például, hogy a katholikus püspöki karnak egyik hazafiúi érdemekben gazdag s hozzáadom egyik legkitűnőbb tagjaieglángolóbb hazaszeretete daczára sem élvezheti törvényhozói jogát. Midőn tehát a protestáns hitfelekezeteknek széles terjedelemben meg akarjuk adni a képviseleti jogot, ne vonjuk azt el a katholikusoktól, kik azt eddig élvezték. {Helyes! Ugy van!) A kik pedig attól tartanak, nehogy az egyháziak nagy számmal legyenek képviselve, azok igen jól tudhatják, hogy ezeknek esetleg bár nagyobb számmal való jelenléte, a közjóra nézve soha sem volt hátrányos, annál kevésbé veszélyes. Hallottuk felemlíteni e vita folyamán, hogy a főrendek indolentiája folytán a főrendi ülés néha inkább egyházi zsinathoz hasonlított. Kell-e ennél nsgyobb elismerés az egyháziakra nézve? Nem azt bizonyítja-e ezen állítás, hogy az egyháziak fogták fel leginkább törvényhozói hivatásukat, hogy ők voltak legkevésbbé kötelességmulasztók. Már most, a kik nem akarva bár ily szép bizonyítványt állítanak ki számukra, nem önmagukat czáfoiják-e meg, midőn ezen legalkalmasabb és leginkább elismerésre méltó elemét a főrendiháznak február 25. 18S5. 37 j jj akarják megszorítással büntetni ? (Helyeslés.) Hiszen önök uraim implicite magok elismerik, hogyha az egyháziak hasonló közönyt tanúsítottak volna, gyakran a legkényelmetlenebb helyzetbe jutott házban a legüdvösebb törvények sem lettek volna meghozhatók. S miért kelljen az egyháziak nagy száma miatti alaptalan aggodalomból épen a katholikus püspököknek kimaradniuk? Érthetetlen előttem a szerzett jogok iránti nagy tiszteletre való hivatkozás akkor, midőn a jogosultaktól elveszszük a jogot, nehogy a szám nagy legyen s ugyanakkor olyanoknak adjuk át a helyet, olyanokat ültetünk örökségükbe, a kiknek híisonlóképen egyházi jellegére vagyunk tekintettel. Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a más hitfelekezet képviselői is helyet foglaljanak a felsőházban. De ne akarjuk azt a katholikus egyházon elkövetett jogsérelemmel eszközölni. Magát a szabadelvűséget sértjük meg, midőn a jogkiterjesztést oly nagy áldozat árán kívánjuk fejleszteni, minő e törvényjavaslatban a katholikusoktól követeltetik. T. ház! Ez nem azon egy pár magas állású egyénnek magánügye, hanem igenis közérdeke ez minden igaz katholikusnak, ki a századokon keresztül elfoglalva tartott s becsülettel megállott, megvédelmezett álláspontról — mások javára és előnyére — magát leszoríttatni nem engedi. Azt vetik ellene, hogy a czímzetes püspökök joga nem alapszik positiv törvényen. De azt senki tagadni nem fogja, hogy a századokon keresztül soíia meg nem támadott jog békés gyakorlata a legpositivebb törvény erejével bir. Tény az, hogy ok ott ülnek, szólás és szavazati joggal birnak. Minden törvénynek legjobb értelmezője maga a törvényhozó. Ha az ország törvényei nem ugy érteimeztettek volna, hogy őket e jog megilleti, ne higyje senki, hogy sikerült volna nekik csak ugy belopva, helyet szerezniök. Mutassanak önök törvényt, mely őket világosan kizárja s akkor a mi álláspontunkat nagyban meg fogják nehezíteni. Én egyébiránt semmi veszélyt nem látok abban, ha minél több, a haza s a trón körül nagy érdemeket szerzett kitűnőség mély tudományát, széles tapasztalatát, kipróbált hazafiságát a törvényhozás termeiben a közügy előmozdításán érvényesíti. Ugy hiszem, azt senki kétségbe nem vonja, hogy azon nagy érdemeket szerzett férfiak, kiket a kormány épen hazafiúi erényeik méltatásával is a trónnak ily magas kitüntetésre felterjeszt, a szükséges értelmi és függetlenségi qualificatio tekintetében mindig elegendő biztosítékot fognak nyújtani. Semmi ok nem forog fenn arra nézve t. ház, hogy az egyes vallásfelekezeteknek nyújtott ked47*