Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-66
$8. országos ülé» ha adott neki útlevelet, azért nem vádolható. ! Egyébiránt azt gondolom, hogy a mai időben, ha egy közjegyző, ki ellen még vád és gyanú nincí, útlevelet kér, azt mindig és minden viszonyok közt meg fogja kapni.(Helyeslés jobb/elől.) Én tehát az elpalástolási gyanúsítást utasítottam vissza. Egyébiránt, hisz a képviselő ur maga is elmondta, látszik, hogy az útlevelet nem szökésre akarta felhasználni; mert hiszen még a nevét is eltagadta és igy a ministerium történetesen nagy szolgálatot tett; (Ugy van! jobbfelöl. Derültség a szélsőbalon) mert ha az illetőnek irományai közt nincs meg az útlevél, el sem tudják fogni. (Igaz! Ugy van ! jóbbfelől. Mozgás és zaj a szélső balon.'" Ne méltóztassék tehát oly nagyon kitenni mag;át, hanem méltóztassék egy kicsit meggondolni, vájjon tudhatom-e én azt, hogy kapott-e valaki útlevelet évekkel ezelőtt, vagy sem s épen azért nyilatkozhaiom-e az iránt, a mint nem is nyilatkoztain, hogy kapott-e vagy sem; {Ugy van! jóbbfelől. Ellenmondás szélső balfelöl) hanem annyit mondottam igenis, hogy elpalástolási ezélból nem kaphatott. Lits Gyula: Azt nem is mondta senki. Tisza Kálmán ministerelnök: És viszont az egészségügyi tanácsról szólva, szintén nem mondtam, hogy adott bizonylatot, vagy nem. ázt sem mondhattam, hogy igaza volt, hanem visszautasítottam igenis és visszautasítom ma is azon vádat az egészségügyi tanács ellen, mintha bíínpalástolási szándékból, tudva hamis bizonylatot adott volna ki. Ezt utasítottam vissza akkor, ezt utasítom vissza ma és fogom visszautasítani mindig. Ismétlem, a passusí megkapta; hiszem, sőt tudom, hogy ha folyamodott, megkapta ő, valamint meg fogj a kapni, a 3-ik, a 10-ik és a 20-ik ügyvéd, közjegyző és mindenki, a ki ellen gyanuok fenn nem forog, mert azt megtagadni még csak jogom sincs. (Helyes-és jóbbfelől.) Lits Gyula: T. ház! (Felkiáltások a jobboldalon: Elég volt! Halljuk! a szélső balon.) Személyes kérdésben kérek szót. Hogy az útlevélre vonatkozólag a t. ministerelnök urnak mai és múltkori felszólalása mikép hangzanak, e tekintetben bátorkodom a t. minister urnak múltkor mondott szavait a gyorsírói felieffvzések szerint idézni. Egyebek közt igy szólt (olvassa): De mondattak dolgok, melyeket nem szabad elhallgatni, még a következő napi ülésre sem. Ilyennek tartom azt, mikor az egyik képviselő ur, nem is szólva a belügyministeriumnak a passus miatti gyanúsításáról, mely hogy mennyire alaptalan, tudnia kell mindenkinek, mert arra, hogy valaki Amerikába szökhessen, nem szükséges pasJSUS. (ügy van! Ugy van! a, jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) Tehát egészen minden ok nélkül hozta február 6. 1885. %% fi ezt fel a képviselő ur. (Igás! Ugy van! jóbbfelől. Ellenmondás szélső balfelöl.) Ebből tehát tisztán az világlik ki, hogy a múltkor a t. ministerelnök ur azt kívánta bizonyítani, hogy Nyirynek útlevél ki nem adatott. (Ugy van! a szélső baloldalon. Élénk ellenmondások jobbról.) Ivánka Imre: Menjünk tovább! Lits Gyula: El fogom mondani, akár tetszik, akár nem; jogom van hozzá.Én kihallgattam Ivánka képviselő urat, ő pedig közbekiáltásokkal zavar. (Halljuk!) Elnök: A képviselő urak közül is sokszor közbeszól egyik vagy másik. Tessék csak folytatni. Lits Gyula: A mi pedig a közegészségügyi tanács és a tébolydaigazgató véleményét illeti, én a múltkor constatáltam azt, hogy ők Nyiryt őrültté nyilvánították és constatáltam, hogy a közvélemény nem tartja őrüitnek.Nem mondottan, hogy szándékosan vagy bűnpalástolás czéljából tették : ma is azt mondom, hogy nem keresem, szakértelem hiányában-e vagy czélzatosan, de constaíálom azon tényt, hogy ő egy tekintélyes szakhatóság által őrültnek lett nyilvánítva és ma hagyatékokat tárgyal (Helyeslés balfelől. Élénk ellenmondása jobboldalon.) Lázár Ádám: T. ház! Már a földmíveléa-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium költségvetésének általános tárgyalásánál, különösen az országos erdei alapnál felszólaltam volt és ott egyúttal figyelmeztettem a t. házat egy nyomdai hibára, a nélkül azonban, hogy szükségesnek tartottam volna Írásbeli módosítást beadni. Itt pedig, ugy látom, hogy csakugyan szükséges ezen Írásbeli módosítást beadnom. (Halljuk!) Vonatkozik pedig ez a Gyergyó-Szent-MIklóson felállítandó erdőőri szakiskolára, mely helyett azonban a költségvetésben a helyesebb indokolás ellenében Csík-Szered ;t volt felvéve. Miután azonban most a 18.150 frtnyi összeg itten részletezés nélkül jelen meg a 18. fejezet 9-ik ezíme. 12-ik rovata ; : latt, ismételve kérem a t. házat, hogy a fentebbi hibát kijavítani méltóztassék. Itt ugyanis az mondatik: „A törvény által kívánt szakképzett erdőőrök nevelésére és a királyhalmi, csík-szeredai és vadászerdei erdőőri szakiskolák tanító- és segédszemélyzetének díjazására 18,150 frt." Azt hiszem tehát hogy ezen törvény megszavazása és szentesítése következtében ez fog alapul szolgálni az utalványozásnak főállamszámvevőségi ellenőrzésnél és a zárszámadásoknál. Minthogy pedig itten a csík-szeredai, nem pedig a gyergyó-szent miklósi iskoláról van szó, melyről gondoskodni kívántunk, annálfogva szabad legyen arra kérnem a t. házat, hogy méltóztassék követ-