Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-77
2b8 77. ortaágos filé* február 20. 1S85. nem teljesedik is be, nem kell-e félni, hogy oda viszik a túlsúlyt? Hiszen maga mondta, hogy a választó testület adja a súlyt. Már most méltóztassanak meggondolni, hogy összeütközés van az alsóház és a felsőház között, legyen itt egy nagy többség valami mellett, szemben a kisebbség és a felsőházban legyenek azok a törvényhatósági választottak: vájjon nem fognak-e azok arra hivatkozni és részben hivatkozhatni is, hogy hiszen igaz, talán azon megyéből, a melyben ő lakik, 5<—6 képviselő a többséggel szavazott, de ezt választotta 150 ezer ember, én ellenhen 500 ezer embert képviselek? Ez oly természetes, a dolog természetében fekvő, a min mosolyogni ma lehet, nem hinni is lehet, de ki az életet ismeri, tagadásba nem veheti. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Nem tagadhatom, hogy az egész vita folyama alatt reám nézve, nem mondom, hogy a legkelemetlenebb, de a legmegfoghatatlanabb az volt, hogy mindig és mindig hangsúlyozták még a legjelesebb szónokok is, hogy a képviselőházban levő kormánybefolyás ellen kell a felsőházba ellensúlyt helyezni. Már t. ház, én ezt a helyes parlamentarismussal megegyeztethetőnek nem tartom. Ha akarjuk, hogy a törvényhozás két háza között conflictus ne legyen, ha akarjuk, hogy parlamenti rendszer mellett lehessen törvényeket alkotni: akkor azt kívánni, hogy azon kormánynyal szemben, melynek meg van a maga parlamentaris útján helyes és törvényes befolyása, azon kormánynyal szemben a képviselőházban létező kisebbség támaszt lelhessen a másik házban, nem lehetséges. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én igenis óhajtom, kívánom ugy, mint bárki más, hogy a felsőház független elemekből alakuljon ; de független elem alatt ott helyesen és ezélszerűen működhetőkül csak olyanokat képzelek, kik minden egyes javaslatot saját belbecse szerint ítélnek meg, nem pedig előre, a törvényhozás másik házából vett jelszavak nyomása alatt. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez a függetlenség is vissza fog vetni egyes kormányi törvényjavaslatokat, de soha sem fogja azon éles conflictust előidézni, melynek előidézésétől, azt hiszem, mindenkinek, a ki a parlamentalis alkotmányos fejlődés barátja, tartózkodni szükséges. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja gróf Apponyi Albert képviselő ur, hogy a főrendiház csak akkor képez akadályt, ha a nemzet többsége háta mögött áll. Gr. Ápponyi Albert: Állandó akadály! Tisza Kálmán ministerelnök: Igenis állandót; ez természetes. Mert hogy ideiglenes akadályt képezzen, az nemcsak nem hiba, sőt azt mindenkinek óhajtania kell, a ki annak feladatát ismeri és érzi. De hát ki fogja azt megítélni t. ház, hogy mikor van háta mögött a nemzet többsége, mikor nincs ? Az a képviselőházi kisebbség-e, meiyj lyel véletlenül a felsőházi többség egy véleményei van? Vagy pedig, hogy ezt megtudhassuk, minden egyes kérdést óda kell-e vinni, hogy utczai izgalmak, mint akkor Angliában : riotok keletkezzenek? Sem az egyiket, sem a másikat nem helyeselhetem. (Helyeslés a jobboldalon.) Ismétlem, óhajtom, hogy igenis azon szempontból, melyet jeleztem, független elemekből alkottassák a felsőház; legyen ellenállási képessége: de önálló és nem párttekintetek által vezettetve, nem máshonnan vett jelszóktól, hanem minden egyes kérdésben annak belső érdeme szerint ítéljen. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) És ekkor t. ház, nem azok az eredmények fognak előállani, melyekre Mocsáry Lajos képviselő ur hivatkozott, midőn a mostani főrendiházat védelme alá vette, mondván: hogy igenis ellenállásával sokat megakadályozott, de az 1848ikiak nem gátoltak meg semmit. Én nem igy fogom fel t. ház, a helyzetet és én most az 1848-ikinak egyes egyedül társadalmi és államgazdászatireformjáról beszélek, nem a politikairól. Ismétlem, nem igy fogom fel a helyzetet; méltóztassék elhinni, ha régebben reform útján lehetett volna fokozatosan, államgazdászati és társadalmi szempontból tekintve, a minek 48 óra alatt kellett 1848-ban megtörténnie, bizonyára Magyarország sok anyagi kártól s az akkori magyar középbirtokos, sőt maga a főúri osztály is igen sok oly bajtól szabadult volna meg, tisztán az anyagiakról szólván, melyekkel némely része még most is annyira küzd. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ellenállást a rohamok ellen, ez az, a mit kívánok; de nem ellenállási tehetséget a reform ellen és összeesést a roham alatt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Sokat hallottam a függetlenség szempontjából vádképen is felhozatni. Egy képviselő ur azt mondta, hogy a főrendiház servilis volt hajdan felfelé, servilis azután a képviselőház irányában. Egy másik képviselő ur szemrehányást tett neki egyes reformtörekvéseknek a multbani megakasztásáért. Egy harmadik képviselő ur a túloldalról, hogy a kinevezési eszmét megtámadhassa, az erdélyi regalistákat tüntette fel ugy, mint szolgalelkű embereket. Én egyiket sem fogadom el. Hogy mindjárt az utóbbin kezdjem, tudom én, hiszem, hogy mint minden osztályában egy nemzetnek — nemcsak a magyarnak — ugy a kérdéses regalisták közt is lehetett egyes servilis ember, sőt azt is elhiszem, hogy mint minden testület mindenütt a világon, egyik-másik hibázhatott is. De azért igy általánosságban vádolni sem egyiket, sem másikat nem lehet. Megmondom, miért. Ott van mindjárt az erdélyi regalisták dolga. Hát olyan régem volt az estei Ferdinánd gúbernatorságának kérdése, hogy elfelejtették már azt, hogy ott regalisták is voltak, kik helyt állottak a
