Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-49
44 49. országos ülés január 16. 1S85. nak, szőlő- és földmívelő osztálynak tönkrejutására mind összébb szorittasék s hogy ennek következtében a föld- és szőiőmívesnek Magyarhonban még tőkéje is megtámadtatik és igy hogy azután ez nton a föld- és szőlőmívelés, úgymint a magyar nemzetnek ingó vagyona is a betolakodott paraziták kezébe kerüljön, erre ugyan mindent megtett magyar nemzeti kormányunk, (Ügy van! a 'baloldalon) de hogy a magyar nemzetnek általában s különösen a középosztálynak, a szőlő- és földmívelő osztálynak ingó és ingatlan vagyona a talinud-zsidók kapzsisága és embernyuzó uzsoráskodása ellen biztosíttassák (ügy van ! a haloldalon) és hogy igy a magyar nemzetnek jóléte és boldogsága, mint adóképessége is emeltessék, arra ugyan még gondolni sem volt ideje a magyar nemzeti kormánynak; sőt ellenkezőleg oly keveset törődik a magyar nemzet anyagi jólétével, hogy ha nem is hirdeti élőszóval — ámbár, a mint emlékszem, már élőszóval is hirdeti — tetteivel bizonyítja, hogy neki mindegy, akár ki birja a magyar földet, csak fizesse meg adóját T. ház, ugyan ki van itt, a ki nem tudná megmondani, hogy ezen nyilatkozattól, ezen viselettől hány lépés van az igazi honárulásig. Mert ha mindegy: akár ki birja a magyar földet, csak fizesse meg az adót: akkor tekintettel arra, hogy — a mint mondottam — a magyar nemzeti kormány mindent megtesz, hogy földjeink, rétjeink, szőlőhegyeink, minden ingó és ingatlan vagyonunk a zsidók kezeibe kerüljenek, akkor tekintettel azon sajnos és szomorú körülményre, hogy az emaneipatio óta, tehát 17 év alatt itt a fővárosban a zsidóság, mely a lakosságnak csak egy negyedrészét teszi, már annyira haladt, hogy a főváros ingatlan vagyonának 45Yo-át birja, tehát majdnem a felét, tekintettel mind erre, nagyon közel lehet az idő, a melyben a magyar nemzeti kormány azt fogja látni, hogy a zsidók kezében lévén minden ingó és ingatlan vagyona a keresztény polgároknak és hogy a magyar nemzet nem tudja ugymegfizetni az adót, mint a zsidó,tehát a magyar nemzet egyszerűen kitol onezoltassék és ennek helyére a talmud zsidó-paraziták jöjjenek. (Derültség.) Valóban t. ház, ha Széchenyiként az anyag föltéte ÍI szellemnek, akkor a magyar nemzeti kormány túlzott zsidó-barátsága és ebből kifolyólag a magyar nemzeti jólétnek előmozdítása körüli elkövetett mulasztása valóban gyökerében támadta meg a magyar államiság, a magyar nemzetiség életfáját és ezzel nemcsak a magyar nemzet anyagi jólétét tette tönkre, hanem a magyar államiság lételét is kétessé tette. És mind ez még nem volna oly kétségbeejtő t. ház, mert hiszen a magyar nemzet szívóssága és kitartása folytán már több ehhez hasonló szomorú helyzeten ment győzelmesen keresztül; de a mi még ennél sokkal kétségbeejtőbb, ez azon szomorú valóság, hogy a | magyar nemzeti kormány és annak parlament többsége, mely az ő túlhajtott zsidó-barátsága által ezen szomorú nemzeti állapotokat megteremtette, nemcsak hogy általában vonakodik belátni botlásait és hibáit, hanem azon felül azon önzetlen hazafiak ellen mindenképen agitál és azokat a nemzet előtt gyanúsítja és üldözi, a kik a szomorú nemzeti állapot kútforrásaira mintegy ujjal mutatnak. Ez t. ház, a legszomorítóbb és legkétségbeejtőbb állapot. Mindenféle alkotmány ellenes fegyverrel küzd a magyar nemzeti kormány az ily hazafiak ellen, kik a szerencsétlen és szomorú állapot valódi kútforrásaira mutatnak. Ezen alkotmányellenes fegyverek egész halmazát tudnám felhozni t ház, miután azonban ezen alkotmányos fegyverek sorába tartozik a sajtószabadság megszorítása is és minthogy a ministerelnök ur kilátásba helyezte, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat nemsokára a ház asztalára kerül s igy akkor lesz alkalmam bővebben hozzászólani, ennélfogva most csak háromról szólok. (Halljuk!) Ezen alkotmányellenes fegyverek egyike ;:z alaptalan ráfogás és ezen fegyver éle és veszélyes volta ott rejlik, hogy mindenféle keresztyénellenes, hazafiatlan, nemzetellenes aspiratiókról, a fennálló társadalmi rend felforgatására irányult socialistieus, communisticus velleitásokról, a vallások és fajok közti gyűlölet szításáról vádolják azon hazafiakat, a kik nyilt homlokkal kimondják, hogy a modern keresztyénellenes intrasigens liberális vészterjes nemzetrontó elveinek követése által előidézett országos állapotnak csakis a félretett keresztény elvek elfogadása és gyakorlatba vétele által lehet véget vetni. A másik ily fegyver amegrendszabályozás, rendreutasítás. És ez abban áll, hogy ha találkoznak férfiak, kik a talmud tanait és a keresztyénellenes talmud - zsidó szitkozódásait, egetrázó rmüedietióit felemlítik, melylyel a keresztyénség alapitóját, ennek földi helytartóját, a keresztyénség fejedelmeit és kormányzó férfiait s általában a keresztyénséget illetik — nyilt homlokk; I felderítik a magyar nemzet szemei előtt, akkor az intransigens liberális párt haragja nem ama tanok és azok hirdetői, a talmud-zsidók ellen és azok egetrázó szidalmai ellen fordul, hanem azon férfiak ellen, a kik ezt felhozzák és fordul oly mérvben, hogy ezen férfiak rendreutasítását követeli, a helyett, hogy az incriminált borzadalmas talmud superrevisióját vagy annak elconfiscáltatását és elégettetését sürgetnék és megparancsolnák. A harmadik fegyver t. ház, a kicsinylés és fittymálás és ezt igen ügyesen forgatja Jánosy t. képviselő ur (Derültség) és forgatja akkor, midőn első fellépésekor azt mondja, hogy hiszen a Talmud-zsidóságnak meg az intransigens liberális | pártnak nem igen kell félni, mert csak néhány