Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-64

396 M- országos ülés első bíróság felfogása helyes. De épen azért, mert Ónody képviselő urnak mentelmi joga már egyszer ez ügyben felfüggesztetett, nem látom be miért álljuk útját az igazságszolgáltatásnak, holott csak a legfőbb ítélőszék lesz hivatva kimondani, vájjon az alsóbb bíróságok ítélete fentartatik-e vagy nem. Kérem azért át. házat már csak azért is, hogy ineonsequentiäba ne essék.méltóztassék Ónody képviselő ur mentelmi jogát felfüggeszteni. (Helyeslés jóbbfelől.) Elnöki Kérem azon képviselő urakat, kik a mentelmi bizottság indítványát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Következik a képviselőház számvizsgáló bizottságának jelentése, az 1884. évi június 1-től ugyanaz évi szeptember 30-ig, a szüneti idő alatt vezetett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában. Szathmáry György jegyző (olvassa a számvizsgáló bizottság jelentését). Elnök: E szerint t. ház, a számvizsgáló bizottság jelentése alapján a pénztári maradvány 39,504 frt 11 kr., mely összeg az 1884. évi október hó 1-én kezdetét vevő újabb számadásba első bevételi tételül bevezettetett. Azt hiszem, a t. ház ezt tudomásul venni és egyszersmind a szünidő alatti utalványozásokra és számadásra nézve Kovách László utalványozó háznagyot és Lisznyay János fiaetö pénztárnokot a további számadási felelősség terhe alól felmenteni méltóztatik. (Helyeslés.) Következika napirend szerint az interpellatiók beadása. Jelentem a t. háznak, hogy a mióta az interpellatiós könyv felolvastatott, Grünwald Béla ur jegyzett be egy újabb interpellatiót. Azt hiszem tehát, a legezélszerűbb volna először Orbán Balázs, azután Grünwald Béla képviselő ur interpellatióját meghallgatni. (Helyeslés.) Orbán Balázs: T.ház! (Halljuk!) Egy igen fontos ügyben vagyok bátor az igazságügyér úrhoz interpellatiót intézni. T. ház! E kormánynak egyik támpontja az, hogy ő erős magyarnak mutatja magát, de a valóságban minden egyéb, csak nem az, mert az, ha a ministerelnök ur itt a házban mindannyiszor, valahányszor egy-egy nemzetiségi túlkapás felmerül, rendszerint élénk helyeslést előidézőleg hangsúlyozza a magyar állameszme melletti rendíthetlenségét, ellenségeinek kérlelhetlen üldözését: még mitsem eredményez, ha künn az országbannemcsak a titokban folytatott üzelmeknek és összeesküvéseknek, hanem a nyilvános lazításoknak is szabad folyást enged. Pedig ez történt sok helyt, de különösen az erdélyi részekben nemcsak egy, hanem két nyelven is. Erdély déli részeiben van egy csomó zuglap, melyeknek külföldön való elterjedéséről gondoskodnak s a melyekben rendszeressé vált a *rnár 4. 1885. magyar állam elleni támadás, a magyar nemzet elleni féktelen gyűlölet szítása, nemzetünknek méltatlan és igazságtalan gyalázása, kisebbítése. Ez üzelmek évtized óta folynak s a magyar kormány elég gyámoltalan arra, hogy annak büntetlen szabad folyást engedjen. A sziszegő kigyók és a keblünkbe melengetett viperák kedvük szerint gyűjtik fekete mérgüket, hogy azt adott alkalommal ellenünk szórhassák. Néhány lelketlen bujtogató lázítja, ellenünk ingerli azt a jó népet, a mely századok hosszú során velünk élt, velünk szenvedett, melynek vére a miénkkel ömlött össze a szabadság és polgárosodás védelmében s a melynek a jövőben is életét és fenmaradhatását csak a velünk való szoros kapcsolat és testvéries összemííködés biztosíthatja, mert az állam gerincze mi vagyunk, e nélkül a testrészek és az izmok tevékenysége és mozgásképessége megszűnik; mi vagyunk a gondolkozó fő és a védő kar, a mi nélkül az egész organismus megbénul, mi vagyunk a lélek, a mi nélkül az egész szétmälik; mi vagyunk a jegeczesedési pont, a mi összetart és éltet. Hogy e lapok minő méreggel mételyezik meg a nép lelkületét: bátor vagyok a Nagy-Szebenben megjelenő „Tribuna" nevti oláh lapból hű fordításban néhány szemelvényt felmutatni: „Hogy most a magyarok azon alternatívát tették fel, hogy vagy elvész a földről minden, a mi nem magyar vagy a magyar állam felbomlik," minélfogva tovább folytatja: „egyik életének mindenesetre el kell pusztulni vagy a miénknek — t. i. a románokénak — vagy Magyarországnak, mert mi — t. i. a románok — a szászokkal együtt vagy igen gyengék vagyunk a magyarokkal szemben a küzdelmet fentartani, vagy pedig fatális módon vak ellenségeskedésre vagyunk utalva a magyar állam ellen" — minélfogva felhívást intéz folytatólag arra, „hogy lesnünk kell — t, i. a, románoknak — az alkalmat, hogy alapjában felforgassuk, ellenségeit mindenütt felkeressük a végett, hogy velük szövetkezzünk s törekedjünk mindenütt, hová csak eljuthatunk, részére ellenséget szerezni". Továbbá bujtogatja a szászokat, hogy gyűlöljék együtt a magyart és hozzák a magyarok ellen nagy Németországot stb. S mindezt csak azért, mert két rablógyilkos elítélésekor a királyi ügyész a vádbeszédet magyar nyelven tartotta. A kir. ügyész kötelességszerűleg beadta vádlevelét és a Nagy-Szebenben február 3-án tartott esküdtszéki tárgyalás nem szolgált egyébre, minthogy védbeszédeik által ugy a szerkesztő, mint a lapkiadó nyíltan megtámadták a magyar államot a hallgatóság nagy örömére. Az esküdtszék egyhangúlag fölmentette vádlottakat, a mint ez 17 év óta Nagy-Szebenben elfogadott szabály. Azt mondhatja a minister ur, hogy mit tehet ő arról, ha az általunk annyira kegyelt és vedel-