Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-61
g46 61. országos ülés jai palástolni. Immár ez nálunk oly megszokott dolog, hogy az emberek nem is nagyon zúgolódnak, ugy okoskodván, hogy e kormány könnyelmű gazdálkodása ugy is a tönk felé sodorja államunkat s igy legalább a fényűző épületek a megrázkódtatás utánra is megmaradnak. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Kern nagy tétel, de mégis kifogásolható azon 9,000 frí, a mit abrucki lövész-iskolára és a bécsi katonai orvos-tanfolyamra ad ki a honvédelmi íárcza, &/X hiszem, hogy ez is az itthon marasztható kiadások közé sorozható; valamint indokolatlannak tartom azt is, hogy a honvédelmi ministeriumban külön horvát provincia tárta tik fenn, most tolmáesokkid megszaporítandó külön ügyosztálylyal. En ugy tudom, hogy a honvédségnek hivatalos nyelve a magyar, a mihez mindenkinek alkalmazkodni kötelessége. Bezzeg a közös hadügyminisier oly erősen ragaszkodik az ő német hivatalos nyelvéhez, hogy magyar beadványt — daczára, hogy a hadsereg legénysége fele részben magyar — nem fogad el. A mit nagy Magyarország az egyenjogú társbirodalom nem tud a paritás alapján álló szövetségessel szemben érvényesíteni: azt érvényesíti a parányi Horvátország velünk szemben s mi oly jó bolondok vagyunk, hogy még hivatalos tolmácsokat rendszeresítünk és fizetünk számukra. Az önmegalázás e művéhez részemről nem vagyok hajlandó hozzájárulni. Ezek előrebocsátása után szükségesnek tartom még katonai nevelésügyünkről egyáltalában s az 1882. XXV. t.-cz. által rendszeresített alapítványi helyekről különösen szólani röviden és itt e helyen, miután az arra szolgáló 62,000 frt a honvédelmi tárezánál van előirányozva. (Ralijuk!) Minden alkotmányos érzető embert, a kinek az igazság és méltányosságról csak némi fogalma van, mélyen sértheti azon égrekiáltó igazságtalanság, miszerint az ausztriai k; tona-intésetekbe, melyek részben kizárólag magyar fiuk számára alapíttattak, de minden esetre Magyarország hozzájárulásával és pénzével létesíttettek, még a quota arányában sem vesznek fel fizetésnélküli magyar fiukat, hanem kénytelenek voltunk fiaink katonai kiképeztetésének költségeiről önmagunk gondoskodni. Ily kényszerűség hozta létre az 1882-ik XXV. t.-ezikket, mely a közös hadsereg katonai nevelő- és tisztképző intézeteiben a magyar korona országokbeli ifjak számára Í20 alapítványi helyet szervezett a mi pénzünkön. Mi t. ház, akkor is élénken elleneztük e törvényt, inert féltünk az ottan dívó nevelési rendszer szomorú következményeitől, mert nem egyszer eliszonyodva láthattuk az onnan kikerülteknél a nemzetéhez való ragaszkodásnak, az alkotmánytiszteletnek és szabadságérzetnek még a csiráját is kiölve. Láttunk tősgyökeres magyar családból származó oly fiatalt, a ki ott egészen elfeledte anyauár 30 1885 nyelvét s megtagadta még magyar voltát is vagy ha bensejében másként érzett kénytelen volt a vértagadás undok vétkébe siilyedni, miután gyorsabb előmenetelt csak igy remélhetett. (Egy hang a ssélso baloldalon: Szép dolog!) Ily lelki nyomorékok nevelése nem feküdhetvén érdekünkbe, már akkor indítványoztuk és követeltük, hogy azon 120 alapítványi helyre szánt összeg csatoltassék a Ludoviceumhoz s az alakíttassák át oly nagyobb szabású katonai akadémiává, hol a tisztképzés magyar és alkotmányos szellemben legyen vezetve. Szavaink elhangzottak a pusztában, szent és hazafias törekvéseink hajótörést szenvedtek a többség, illetőleg a kormány hajthatatlanságán s ím most gyönyörködhetnek az előre megjósolt szomorú következményekben, a melyek a honvédelmi minister ur jelentésében is — bár mennyire igyekezzék is elsimítani a visszaéléseket — oly nagyon kirivólag jelentkeznek. Mellőzöm azt, a mit már akkor előre láttunk, hogy ezen 120 alapítványi helyei legalább felerészben ugyan itt született, de nem magyar Soldaten-Kindek rohanják meg, kiket a mi pénzünkön nevelnek ott ellenségeinkké; hanem igenis felemlítendőnek és megróvandónak tartora azt, hogy a valóban magyar származású ifjak részére fenmaradó kevés alapítványi hely is mindenféle ürügyek alatt üresen hagyaíik. igy a múlt tanévben a felsőbb tisztképzo-intézetben 9, illetőleg 13 hely betöltetlen hagyatott, részint pályázók hiánya, de leginkább azért, hogy a túlszigorú felvételi vizsgáknál, a nyelv nehézségeivel küzdő magyar fiukat czélzatosan megbuktatták. Azt mondja a jelentés, hogy mindennek daczára a 120 alapítványi hely be lett töltve az alreáliskolába felvett többlet által. Hát ez valódi „Vakulj magyar "-féle elmélet, ( Ugy van! a ssélsö balon) mert mindenki át fogja könnyen látni, hogy a felsőbb tisztképző-intézetnél be nem töltött 13 alapítványi helyre osztrákok vétettek fel és neveltetnek a mi pénzünkön. Mig az osztrák katonai intézeteknél akadékoskodást, háttérbe szorittatást: addig a Ludoviceumban örvendetes előhaladást, nemes törekvést észlelhetünk; de egyszersmind szomoráantapasztalhatjuk, hogy e nemzeties intézetünk még mindig a mostoha gyermek meilőztetését sínyli, mert akkor a midőn az osztrák katonai intézeteknél oly bőkezűen szórjuk az állami segélyt, addig a Ludovieeumnál csak 10 növendék vétetik fel egész és ugyanannyi fél állami ellátásra, holott az állami ellátásra folyamodók száma a múlt tanévben meghaladta a 139-et, tehát 119 lett elutasítva, mig az osztrák katonai intézeteknél kevesebb volt a magyar pályázó, mint a mennyi hely rendszeresítve lett. lm itt van a czélszerű kibontakozásnak a X