Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-61
342 81. ors?ágos ilés szer megrázkódtatá ? Haj de akkor volt eszme, ; melyért a nemzet annyira lelkesítve kész volt, mint egy férfi szállni ki a síkra, érczkarral győzni a viszályon, tudván, hogy nem bérenez zsoldosok módjára, hurczoltatik meg kalandos háborúkban idegen országok érdekeiért, de a nemzeti lét é*. szabadság magasztos eszméje volt a ragyogó vezércsillag, mely után kész volt az utolsó szál emberig kivonulni, kész volt vérét az utolsó cseppig is ontani (Élénk he ! y<tslés a szélső haloldalon.) Elmúlt ez, más lélek költözött azóta a testbe, más erkölcsök merültek a hadseregbe és felszínre, innét az apathia. Már pedig, ha mi ekképen mintegy moraliter is kényszerítve vagyunk a hosszabb katonai szolgálattól, vagy a katonai pályától egyáltalában tartózkodni, misem természetesebb, minthogy mi, kik hazánk függetlenségének kivívása mellett utolsó leheletünkig is küzdeni férfias elhatározottsággal v.-s gyünk eltökélve (Elénk helyeslés a baloldalon) s meglehet, hogy az egyenlőtlen fegyverek hosszas harezában a jelenlegi kormányrendszer ellen megfogyhatunk is bár erőben, de megtörve nem leszünk soha; misem természetesebb mondom, mint hogy mi a hadseregnek általunk oly rég óhajtott és a törvény által is coneedált különválasztását legerélyesebben sürgetjük. (Helyeslés a baloldalon.) Kívánatossá teszi ezt azon elérendő két ezél is, melyek egyike s fontosabbika az, hogy feltétlenül rendelkezvén az ország saját katonasága felett, államiságának birná abban legbiztosabb támaszát, mig azt jelenleg nélkülözvén Magyarország, az államok soraiban helyet egyáltalán nem is foglalhat. Másfelől pedig, ha a hadsereg szükségleteit hazai iparosok termékeiből szereztetné be, a magyar iparnak adna hatalmas lendületet, mig a jelen viszonyok között az ország Ausztria által ezen jövedelmi forrástól is elüttetik. Legyen tehát magyar, a mi nnigyár, maradjon osztrák, a mi az. A hadsereg különválasztása egyébiránt az egységes vezényletnek ugy sem praejudical, mert a legfőbb haduri jog és vezénylet ugy is mindenkor megmarad a fejedelem kezében, de elérkezettnek tartom az időt arra,hogy Dienstlek, Bömelburgok és Seemannok uralmának valahára mégis csak véget kell vetni. (Ugy van! a szélső balon.) Azt hiszem, nem térek el a tárgytól, ha ezúttal megemlékezem azon erődítési munkálatokról is, melyekre a közös hadügyministerium költségvetésében oly tetemes összegek szavaztatak meg. A herezegovinai erődítésekről nem is szólva, a foganatosítandó galicziai fortífieatiókat legalább is feleslegeseknek tartom. Az egy fővárost kivéve, mely mintegy szive s leglényegesebb védelmi pontja lévén az országnak, a kisebb megerősített helyek ostromlására nem is szoktak olyan nagy súlyt fektetni s a jó hadvezér már csak időkímélés •-.nnár 30. 1885. tekintetéből is inkább elkerüli e kisebb erősségeket, semmint hogy annak bloquirozására a hadseregnek nagy részét lekötve tartaná. Hanem igenis felette szükségesnek tartom a határerődítéseket, hogy az ellenséget már ott lehessen kellően fogadni és feltartani az invasiótól. A helyett tehát, hogy mi a sprzsemislei és krakkói fortifieatiók nagy költségeihez járulunk oly tetemes összegekkel, sokkal czélszerubben s honvédelmünknek is inkább megfelelőleg fordíthatnók ezen összegeket a kárpáti szorosok megerősítésére. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Ez alkalommal az erődítésekről levén szó, bátor vagyok a t. háznak a közös hadügyministeríumnak az erődítési építkezések körül történt előirányzatát bemutatni. (Halljuk!) Ebben ugyanis több tétel alatt mindössze 10.600,000 frt van előirányozva, nem ugyan egy évi törlésképen, hanem négy évi rátákban, melyből Magyarország védelmét illetőleg mindössze csak 80,000 frt esik, az is csak Komáromban egy tüzérségi raktár megnagyobbítására, világos tehát ezen előirányzatból, mily mostoha módon, de sőt minden honvédelmi érdekeket mellőzve van hazánkról gondoskodva. Igen hihető és valószínű, hogy a galicziai erődítések a muszka elleni védelem szempontjából foganatosíttatnak. Mert alig tételezhető fel, hogy a német valaha ezen oldalról támadna megbennünket. De még ha a muszka ellen keresünk is védelmet, szerény nézetem szerint az bizonyára nem G-aliczia felül fogna bennünket megtámadni, mert hisz ott mindenfelül csupa ellenséges lakossággal találkoznék, hanem megtámadna igenis Bukovina és Erdély felül, a hol még a lakosságban is biztosabb támaszt talál s a hol semmiféle erődítések útját nem gátolják. A helyett tehát, hogy az ilyen erődítésekre ilyen tetemes összegeket fordítanának, sokkal szükségesebbnek tartom a kárpáti szorosoknak megerősítését. Visszatérve ismét honvédségünk organisatiójára, az ottan észlelt hézagosságokra keli mindenekelőtt is utalnom, itt, a mi egy hadsereg keretében a lefőbb factor, a tüzérségnek teljes híjával találkozunk és erre nézve a honvédség fennállása óta még csak egyetlen lépés sem tétetett. Ezen kívánság ellenében az szokott ugyan felhozatni, hogy miért lenne oly nagy szüksége a honvédségnek külön tüzérségre-akkor, ha a közös hadsereg részéről úgyis elláttatik ütegekkel. Engedelmet kérek t. ház, de ha mi ezen ellenvetést érvüL elfogadjuk s önkényt lemondunk a honvéd-tüzérség felállításának még csak eszméjéről is, egyszersmind kétségbe is vonhatjuk még, vájjon honvédségünk Önállóan operálni, de még összhangban működni is képes lesz-e azon hadsereggel, mely reá mégmindig görbe szemmel tekints azt kicsinylőleg le is nézi. Egyöntetű működésre tehát ekképen
