Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-61

61. országos fllfo január 30. 18S5. 32J sen vonta le következtetéseit. Később azonban, midőn aztán a minister ur beszédét el is olvastam, azt tapasztaltam, hogy — a mi hihetőleg a nagy helyeslés közt elkerülte figyelmemet vagy mivel pár perczig nem voltam az ülésteremben — hogy a minister ur olyasmire is válaszolt, a mit én egy­általán szóba sem hoztam volt, 0 ugyanis, mivel néhány képviselőtársunk részéről megtámadtatott, azon nehézményekremézve, melyek a kinevezése­ket illetik, a következőket válaszolta: „Épen Veszter Imre képviselő ur volt az, ki engemet akkor, midőn én a Curiánál táblánál ugyanazt a rendszert honosítottam meg, melynél fogva nemcsak az elnököt, hanem a tanács­elnököt is meghallgattam, azzal vádolt, hogy én el akarom hárítani magamról a felelősséget és azt a tanács elnökére akarom hárítani. Akkor tehát a képviselő ur azért támadott meg, mert a tanácselnök előterjesztésére is hallgattam; most pedig azért támad meg, mert szerinte, állítólag a törvényszéki elnök felterjesztésére nem hallgatok; ezt a kettőt megvallom, összeegyeztetni nem tudom. (Élénk he­lyeslés jobbfelöl.) „Helyeslések" — persze az én contómra! (Derültség.) T. ház! En hivatkozom a t. ház jelen volt tagjaira, hivatkozom a naplóra, annak constatál­hatására, hogy én tegnapelőtti beszédemben a ki­nevezésekről és az előléptetésekről ez alkalommal egy árva szót sem mondtam. Ily viszonyok közt mily joga lehetett a minister urnak velem szemben ily felállításból capitálist csinálni, megvallom, nem értem. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Pedig épen a kinevezések és az előléptetések tár­gyában nagyon is furcsa dolgokat tudtam volna felhozni. Fenn is tartom magamnak, hogy azokat más alkalommal a t. ház becses tudomására hozzam. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Panler Tivadar igazságigyminister: En azt elismerem, hogy tegnapelőtti beszédében a t. képviselő ur erről nem szólott, de szóltak mások az ellenzék részéről (Mozgás a baloldalon) és akkor azt mondtam, hogy különösnek látszik nekem, hogy most a miatt támadnak meg — — Veszter Imre: De nem én! Pauler Tivadar igazságiigyminister: A minek ellenkezőjére nézve Veszter képviselő ur nem tegnapelőtt, hanem akkor, midőn ezen intéz­ményt létesítettem, interpellált és a felett rosszalá­sát fejezte ki. Ha beszédemben az van, hogy most ő támadott meg ezért, ezt talán nem igy mondtam, hanem mondtam azt, hogy megtámadnak mások, de nem ő„ Ha nem igy van beszédemben, akkor félreértés forog fenn, a mit én szívesen helyreiga­zítok. (Helyeslés.) Elnök l Következik a napirend, az igazság­ügyi költségvetés tárgyalásának folytatása. Rakovszky István jegyző (olvassa): Dologi kiadások 56,000 frt. Elnök í Megszavaztatfk. Rakovszky István jegyző (olvassa): Osz­szesen 216,670 frt, Elnök: Megszavaztalak. Rakovszky István jegyző (olvassa): Ki­rályi Curia. Rendes kiadások XX. fejezet. 2. czím. Személyi járandóságok 429,550 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Do­logi kiadások 16,900 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa) .• Ki­rályi tábla Budapesten. Rendes kiadások. XX. fe­jezet, 3. czím. Kiadás. Személyi járandóságok 581,960 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Do­logi kiadások. 31,023 frt. Összes kiadás 612,983 forint. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Ki­rályi tábla Maros-Vásárhelyen. Eendes kiadások. XX. feiezet, 4. czím. Személyi járandóságok 101,496 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Do­logi kiadások 7,0!'0 frt. Összes kiadás 108,496 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Ki­rályi főügyészségek. Rendes kiadások. XX. feje­zet, 5. czím. Rendes bevételek. IX. fejezet, l.czím. Szeméha járandóságok 34,530 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Do­logi kiadások 11,932 frt. Összes kiadás 46,462 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassd): Be­vétel 30,00 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Ki­rályi törvényszékek és járásbíróságok. Rendes kiadások. XX. fejezet, 6. czím. Rendes bevételek. IX. fejezet, 2. czím. Kiadás. Személyi járandósá­gok és dologi kiadások összesen 6.269,069 frt. Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk!) Akikül­dött törvényszéki közegek külön napidíjának kér­dését kénytelen vagyok itt a részleteknél harmad­szor is felvetni, mivel az igazságügyér ur által adott magyarázat és felvilágosítás által egyáltalá­ban nem vagyok, nem lehetek megnyugtatva, mert sem azt nem mondotta meg, hogy mily törvényen alapulnak e külön napidíjak, sem azt, hogy meny­nyire rug azok elburkolt összege. Már pedig, ha van törvényhozás, a melynek kötelességszerüleg szigorúan kell a parlamenti ellenőrzést gyakorolnia s az indokolatlan és szükségtelen kiadások törlését eszközölnie; ugy bizonyosan a magyar parlament ez idő szerint erre nagyon is utalva van, most a

Next

/
Oldalképek
Tartalom