Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-48

g g 48. orRífcgos filé* j*n«ár 15. 183*5 (Halljuk!) Csak azért kívánok pár szót szólam még ezen késő időben is, mert különben is szokásom ellenére, meglévén hűlve, hosszabb beszédet tartani, legalább a minőt e tárgyban tartani szeretnék, nem volnék most képes. (Halljuk!) Csanády Sándor: Hangosabban! (Élénk derültség.) Tisza Kálmán ministerelnök: De ha mégis felszólalok, teszem azt főleg, azt mondhatnám, személye'; kérdésien, gróf Ápponyi Albert képviselő urnak egy tegnapi, engem illető nyilatkozata következtében. Ezen kivül csak egy-két rövid észrevételt teszek s azután, aünt mondám, áttérek ezen jóformán személyes kérdésre. Első észrevételem a következő: (Halljuk! Halljuk!) Tors Kálmán képviselő ur ma kifejezte, hivatkozva väradi beszédemre, hogy nem bízik bennem, mert nem lát abban garantiát. A bizalom nem parancsolható, sajnálom, hogy nem bízik bennem, de nem tehetek róla. A képviselő ur igen óvatosan nyilatkozott, midőn azt mondta, hogy nem tudja, hogy szerintem hol kezdődik azon határ, a hol Magyarország érdekei nem volnának a másik részen méltánvolva 8 igy nem bizhatik bennem. Oly nyilatkozat ez t. ház, a melyet a képviselő ur mindig fenntarthat; mert miután nem jelezte a határt, mindig azt mondhatja, hogy én rossz helyen választom meg a határt. Kényelmes positio ez. Azt mondta továbbá a képviselő ur, hogy nagylelkűséget várok-e a monarchia másik államától? Nem: nem várok és nem is gyakorlok. En a vámszövetség fentartását épen azért akarom, mert meggyőződésem, hogy sem az egyik, sem a másik részről nem a nagylelkűség, hanem mindenik részről saját érdekének józan, elfogulatlan és nem politikai czélbóí követett megfontolása teszi szükségessé, hogy az jó feltételek mellett köttessék meg. Második megjegyzésem gróf Apponyi képviselő ur beszédjére vonatkozik, habár ez nem is az, a mit felszólalásom főtárgyaként előbb jeleztem. A t. képviselő ur ugyanis reflectálva tegnap Visi képviselő ur beszédére, egyébiránt osztva azon nézetet, hogy a gazdaközönségnek magának is teljes actióba kell lépni, azt monda, hogy (olvassa): „Legyen szabad nekem megjegyezni azt, hogy ezen figyelmeztetések folytonos ismétlése oly hangon és háttérben levő oly tendentiával, mintha az a hit volna jogosult, hogy a mi mezőgazdáinknak az idő követelményei iránt nincs érzékük, jogosultsággal nem bir és arra alkalmas, hogy népünket a művelt világ előtt jogosulatlan rossz hírben tüntesse fel." En történetesen jelen voltam Visi képviselő ur beszéde alatt, de hogy előadásában hol volt oly hang és oly háttér, mintha az ország gazdáit — mint Apponyi képviselő ur mondta — tompa elme* i jűeknek és felfogásnélkülieknek hinné, vagy akarná feltüntetni, ezt nem tudom. Visi képviselő ur kifejezte azt, hogy a gazdáknak első sorban önmaguknak kell önmagukon segíteni. Ugyanezt mondta Apponyi t. képviselő ur is. Hát másnak nem juthatna eszébe azt mondani, hogy ő ezt oly háttérrel mondta, a melyből a nemzetnek megrovására lehetne következtetni, (Elénk tetszés jobbfelől.) hogy ezt lehetne róla gondolni. Pedig én tudom, hogy nem ez a szándka és nem is mondta; de hogy lehetne, bizonyítja az, hogy míg ily érzékeny a gazdaközönség iránt nem is nyilvánított kicsinylő véleménynyel szemben ő, csakhogy a mostani kormányzatot megtámadhassa, pár perezre később az egész nemzet ellen mond ily kicsinylő dolgot. Miután ugyanis beszélt arról, miért nem akarja most mindjárt próba nélkül a külön vámterületet, elmondja az első okot és azután igy folytatja (olvassa) : „A másik oka az t. ház — és ezt nem habozom kimondani — hogy a vámterület elkülönítésének kivihetősége csak nagy nemzeti erkölcsi erőfeszítések útján lehet lehetséges.* És midőn e helyen belekiáltják, hogy meg van arra a képesség, igy folytatja: „nem akarom mondani,hogy nem: de azon jelenségek, melyeket egész közéletünkben látunk, elölik az emberben a bátorságot az iránt, hogy ily utakon keressen javulást, melyek csak a nemzet erejének, mely oly mélyre hanyatlott, teljes megfeszítésével képzelhetők." Nem az egész nemzetre és itt egyenesen kimondott megrovás ez, a hol nem is kell háttért keresni, midőn azt mondja: „a nemzetnek ereje oly mélyre hanyatlott?" Ha tehát hiba volt a gazdákat figyelmeztetni mesterséggel odaállított háttérrel, akkor nagyobb hiba volt az egész nemzet ereje iránt ily kicsinylő nyilatkozatot tenni a ház kebelében. (Helyeslés jöbbfelöl.) Egyébiránt a külön vámterületet illetőleg a képviselő ur mindenesetre egybeesés figyelmeztetéssel szolgált. Mert ha az oly valami, a mire oly erőmegfeszítés kell, hogy a nemzetet alig meri arra képesnek tartani: akkor nem lehet az legnagyobb bajaink közt a legkönnyebben segítő panacea, melyet csak ki kell mondani és itt van az Eldorádó Magyarországon, mint ezt ma is több oldalról hallottuk. (Helyeslés jöbbfelöl.) Tehát ez ok arra, hogy épen nehéz viszonyok közt óvatosan bánjunk ; mert oly valamire kivan akkor áldozatot, mikor, ha nem is látom oly kétségbeejtőnek a közgazdasági helyzetet, mint a hogy némelyek festeni szeretik, de hogy közgazdasági helyzetünk komoly, azt senki sem tagadja. Végül, mielőtt egészen rátérnék a személyes kérdésre, még egy megjegyzést. A képviselő ur azt mondja, hogy ő még egy