Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-48

ao 48. országos fiiéi január 15. 1SS5. lésünk bevitelre találjon és hogy a tengerentúli j és az orosz bevitel ellen gát emeltessék. T. ház! Óhaj om ellenére a mai vita végére jutva, nem merek mindazokra kiterjeszkedni, a melyeket gróf Károlyi Sándor t. képviselő ur nagyérdekű beszédében felemlített s már előre is jelzem a t. háznak, hogy azon kedvező' situatióba hozhatom a t. házat, hogy miután részemről teljes mértékben osztom azokat, miket gróf Károlyi képviselő ur mondott, azokra most tüzetesen válaszolni nem szándékozom; esak 2—3 dolgot engedjen meg a ház, hogy fölemlíthessek. (Halljuk!) A mit gróf Ká­rolyi Sándor t. képviselő ur a takarékpénztárakról felhozott a földhitellel szemben, ugyanazt a köz­gazdasági életnek egy másik igen fontos nemére is lehetne alkalmazni, t. i. a takarékpénztár egy oly nemére, a moly combinált számításon alapszik: értem az életbiztosítást. Mig egyes községekben 100—200 házat látunk tüz ellen biztosítva, addig alig van egy-két földmíves, a ki életét biztosítaná, pedig azt hiszem, hogy van annyi productiv tulaj­donsága és becse az emberi életnek productio szempontjából, mint a háznak vagy mezőnek. Le­hetne talán a földhitelt ugy alkalmazni, hogy az összeköttetésben legyen az életbiztosítással. Ugyan­azon bank, a mely kamatra adja a pénzt a földbe való befektetésre, kötne tőkebiztosítást halálesetre. Az adóa részéről fizettetnék a kamat és a biztosítási díj, s igy ezzel az adós bármikor történő halála esetében egészen adósságmentes és egyúttal befektetett tőkével többet érő birtokot hagyna örököseinek. T. ház! Elismerem, hogy ezen eszménél sok­kal fontosabb az, a mit gróf Károlyi Sándor kép­"iselő ur a talajjavítási bankról mondott és sajná­lom, hogy Hermán Ottó képviselő ur ezen nagy­jelentőségű és horderejű kérdést oly igen köny­nyen, bár elismerem, érdekesen, de bizonyos gúny­nyal tárgyalta. Nagyon jól tudom ennek okát. A t. képviselő ur maga jelezte a múltkor, mikor az ismeretes incidens történt közte és gróf Keglevich képviselő ur közt, hogy no majd másnap ki Ifog kapni tőle Keglevich képviselő ur. Most tehát azt hiszem, hogy ha gróf Keglevich képviselő ur véletle­nül nem a grőf Apponyi Albert után e házban elő­ször megpendített eszmét hozza fel, nem a talaj­javítási bankról értekezik vala, hanem például a pókászatnak nagy jelentőségéről és az e tárgyról író jeles szerzőt agyon is dicséri, még ekkor is kigúnyolta volna, mert mint megígérte, tőle ki fog kapni Keglevich képviselő ur. Azt is meg­engedem, hogy gúnyjának személyes éle sikerült; de viszont engedje meg a t. képviselő ur, hogy kimondjam abbeli véleményemet, hogy e gúnyo­lódása magát az eszmét nevetségessé nem te­hette. Az órát össze lehet zúzni, mely a nap fel­keltét jelzi, főképen, ha az óra rosszul ketyeg, j de az óra összezúzásával a nap felkeltét senki sem akadályozhatja meg. Nem akarom soká fárasztani a t. ház türel­mét, csak egyszerűen utalok a Code Napóleonra, az 1856. Julius 17-én kelt alagcsövezési törvényre, mely 100 millió frankot adott alagcsövezési köl­csönre, a földbirtokosok szövetkezetéről szóló 1865. június 21-iki törvényre, majd a belga törvényekre s Németország törvényhozási intéz­kedéseire. Mindezen európai államok mindnyájan élvezik már ezen bank áldását, a melyre szük­ségünk volna. Egy harmadik tárgy is forgott a vita szőnye­gén. Visi Imre t. képviselő ur azzal végezte beszé­dét, hogy a kormánypárt nem szokott hátrafelé menni, hanem mindig előre törekszik. Csudálom, hogy ez előhaladásnak igaz jeleit a kormánypárt működésében én legalább felfedezni alig tudom ; nem mintha egy-két ízben nem helyeselném ez irá­nyú működését. Ha jól emlékszem, ma egy éve an­nak, azt hiszem nfm sok nappal csalódom, hogy egy retrográd iránynak látszó indítványt tettek és pártoltak épen a túloldalról. Jeles kitűnő férfiak, liberális jogászok irták alá az indítványt, mely a váltóintézménynek szerintem is helyes megszorí­tását czélozta. Én is helyeseltem az iudítványt, mert nem akarok a szabadelvűség vesszőparipáján nyar­galni, s mert tudom nagyon jól, hogy vannak dol­gok, a miket a puszta elméleti theoriák kedveért minden erővel és minden körülmények közt keresz­tül vinni nem szabad. Hiszen p. o. a papírpénznek pompás jelentősége van, de az azzal való vissza­élés sokakat tett tönkre. így vagyunk a váltónak általam is különben méltatott nagy horderejű intéz­ményével. S a visszaélés megszorítása a legjobb intézménynél is, nem ellenmondás. A szobát fűtjük is, de az egészség érdekében, szellőztetjük is. (Helyeslés.) Egy kétségtelen előttem s ezzel aka­rom beszédemet befejezni, (Halljuk!) hogy kettővel fel kell hagynia: az örökös társadalomra való uta­lással és fel kell hagynia a kérdések örökös tanul­mányozásával s az elhatározás gyávaságával (Ugy van.' a bal és szélső baloldalon.) Fel kell hagynia a társadalomra való utalás­sal, mert ha az ország össznépe látni fogja, hogy a magyar törvényhozás a legvitálisabb, a mélyen bevágó kérdéseket magától elutasítja, s a gyönge az erőtlen társadalomra hárítja: ez a körülmény nem fogja fokozni a tiszteletet, a szeretetet a haza­fiakban a haza iránt, s ez nem fogja ébreszteni a hűséget a nemzetiségnél a magyar államhoz. Hogy pedig a magyar állam nem tett eleget e kérdésben, nem akarom ezt bővebben fejtegetni, mert int az óra, hogy a befejezéssel siessek, csak gróf Szé­chényi minister urnak 1880-ban, tehát egy pár év­vel ezelőtt itt a házban tartott beszédére utalok, midőn ezeket monda (olvassa): „Sokféleképen utá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom