Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-57

216 57. orsíügos ülés január 23. 1SS5. parlamenti szónoklatokba még sem szeretném be­hozni azt, a mit az ügyvéd gyakorol a törvényszék előtt. Azt hiszem, a parlamenti vitában felelősségre vonható, megróható, gúny tárgyává tehető valaki positiv alapon, tudniillik azon szavainak alapján, a melyet mond, a beleértelmezésnek nem vagyok barátja. így nekem nem ezzel van dolgom, hanem azzal, hogy a képviselő ur véleménye abban cul­minál, hogy tekintetbe kell itt venni a szerzett jo­got és a kárpótlást Mind a két szó beszédében foglaltatik. Sem a szerzett jogokat, sem a kár­pótlást meg nem támadom a hol azok léteznek és igazságosak, hanem én a culturalis intézmények­ben kissé máskép szoktam tekinteni a dolgokat, jelesen nálunk tekintettel a culturalis életre és a mozgalmak összegére. Állítom bátran és határo­zottan, hogy Magyarországon culturalis téren ál­dozp.tok nélkül egyáltalán valami üdvöst létre­hozni még igen bajos. Magának a költségvetésnek szűk kerete már egyenesen reá utal, hogy ínég a társadalom részéről — és minthogy bizonyos func­tionariusok, akik intézeteknél vannak alkalmazva, szintén részesei a társadalomnak, az áldozat­készséget, méltányosságot kizárnunk nem lehet, nem szabad. Én, t. ház, coneret példára akarok hi­vatkozni. Én tudok egy oly intézetet, a mely igen nehéz körülmények között hivatva volt az ország bizonyos részében az absoiut korszak végén ma­gyar tudományos életet megállapítani és fejlesz­teni igen szűk eszközökkel és korlátolt mér­tékben. Az csak ugy vált lehetségessé, hogy annak az intézetnek különösen egy elsőrangú alkalmazott tisztviselője, a szerzett jogról, mely az ő fizetésére nézve intacte fennállott, bizonyos részről lemon­dott, hogy kevéssé dotált, gyengébben álló erő támogattassék és ez által éressék el az, hogy na­gyobb tudományos eredményt vívjon kis egyszers­mind a solidaritás még szorosabban fűződjék, mint különben lehetséges lett volna. Én tudok egy más tudományos intézetet, a mely már most az alkot­mányos korszakban állami kezelésbe ment át és igen nevezetes factora a magyar tudományos élet­nek, a hol a tisztviselők bizonyos része, a kik job­ban voltak situálva, vagy a kiknek más keresetük volt, a szegényebb, rosszul dotált collegáik érde­kében lemondtak az útiköltségekről, utaztak a maguk költségén, volt szerzett joguk az úti­költségekre. T. ház! Én azt is tudom, hogy például a polytechnicai tanári kart is ez vezette, mikor ö a tanpénzjövedelemnek 18%-áról a magántanárok javára lemondott. Én azt hiszem, hogy egy ily eljárásnak a mi culturalis viszonyaink közt, ha keresünk jelzőt, ez más nem lehet, mint hogy nemes collegialitás. Már most t. ház, szemben azzal a nagy jöve­delmekkel, melyeket én kimutattam, szemben azzal a ténynyel, hogy mostani tanrendszerünk, a mely nem tűri a tanszabadságot, a mely tehát kötelező és nem kötelező tantárgyakat állít fel, sőt tudva azt, hogy a tudományegyetem egészében mindig vannak, lesznek tantárgyak, a melyeket természe­tüknél fogva igen kevés hallgató fog hallgatni és mondom, bámulom, hogy ennyire előtérbe tolassék a szerzett jog és illetőleg a kárpótlás, mikor itt tisztán csak collegialitásról és az ebből kifejlődő valóságos összhangról, melyet a tanári testületnek mindenütt ápolnia kell, van szó s hogy ennek hiánya képezzen akadályt, hogy az egyetemi ta­nárok közt egyáltalán ne legyen összhang, hanem legyen proletár és legyen nábob s a nyomán járó visszavonás. Hát t. ház, ez az álláspontom Szilágyi Dezső képviselő ur fejtegetésével szemben és már most áttérek a második Ciceróra, Pulszky Ágost kép­viselő úrra, a ki a dolog érdemére nézve elvégre sem tudott egyebet felhozni, mint csak azt, hogy a külföldön is ugy van. T. ház! Mi nagyon szere­tünk a külföldre hivatkozni. Mi hivatkozunk Német­országra és Angliára, de az ily dolgoknál és ren­desen megfeledkezünk arról, hogy Németország­ban igen fejlett tanügy van, hogy ott a tanügyet óriási irodalmi tevékenység támogatja, szóval hogy ott szellem van és megvannak a források, melyek ezen szellem fentartását, megmaradását biztosítják. Hát még Anglia! T. ház! Ha már velem szemközt a tanpénzek ötletéből felhozatik Németország és Anglia, bocsá­natot kérek, én most nem fogom a t. ház türelmét próbára tenni, hanem fentartom magamnak a következő budget tárgyalásának alkalmára, hogy a magyar tudományos egyetem értékét ne a tan­pénzek alapjáról bírálgassam, hanem meg fogom azt bírálni a tankönyvek és azon erők alapjáról, melyek a tudományos egyetemből az életbe ki­lépve, ott állást foglalnak s akkor én ki fogok mu­tatni egész sorozatokat, egész disciplinákat, melyek képviselői igen nagy dotatiókban részesülnek az egyetemen, de tankönyvek tekintetéből és a társa­dalomban működő erők, tudniillik voltaképen a tudományos iskolák tekintetéből vajmi szegénye­sen állanak ott. Tehát t. ház, én ebből az ötletből most még nem fogom a t. ház türelmét próbára tenni, mert ez olyan dolog, mely az önálló fejtegetést minden esetre megérdemli. Csupán csak egy reflexiót óhajtanék tenni, tekintettel arra. hogy a sajtó a kérdéssel élénken foglalkozott, sőt mondhatom, a társadalom a maga egészéhen nagy érdeklődést tanúsít e dolgok iránt. A collegialitást véve és azt a hatást és annak ér­tékét, melyet némely budapesti egyetemi tanár ki­fejt, én felhívom a t. ház figyelmét arra, hogy pél­dául a 10 forinttal meglátogatott Torma Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom