Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-56

5P. orrüágos ülés január 24 1885. 195 jesztő alkalmat, csak egy üdvös mozzanatot fognak találni, mely a vallásos életet mélyebbre alakítja át, még azon körben is, a melyben a vallásszabadságnak szükségét a mai napig nem érezték. Hiszen a vallásszabadságnak az a legnagyobb hatása volt, hogy még azokat is, a kik különben szabadoknak erezik magukat, arra ösztönzi, hogy másoknak a felszabadítására nagyobb igyekezetet fordítanak. Azon fejtegetések, a melyeket Bende t. képviselő úrtól most hallottunk és azon mély benyomás, a melyet azok a t. házra, mondhatom, pártkülönbség nélkül tettek, a legjobban mutatják azt, hogy e tekintetben ilynemű fejtegetésektől sem e házban, sem e ház falain kivül félni okunk nincs. De minthogy a desorganisatióra és a nagyobb, élesebb ellentétfí vitára alkalmat sem látok az említett határozati javaslat alapján beterjesztendő törvényjavaslatban, minthogy azon kivül meg vagyok győződve, hogy számos kérdés elveszti élét, ha az annak valóságában terjesztetik a ház elé: én minden tartózkodás nélkül rászavazok a határozati javaslatra-. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ellenben megvallom, hogyugyanazon indokoknál fogva,melyeket igen t. barátom a másik határozati ja vaslat mellett hozott fel, én részemről Ugron Gábor t. képviselő ur határozati javaslatát el nem fogadhatom. A mi a katholikus autonómia kérdésének azon oldalát illeti mely a híveknek az egyház kezelésében való résztvételére vonatkozik, mely esetleg a püspökök és alsóbb rendű papság vagy a világi elem közti összeköttetést és viszonyt, az egyházi kormányzásnak belső kérdéseit érinti, én, mint más hitfelekezethez tartozó, nem tartom magamat illetékesnek, hogy hozzászóljak, annál kevésbé, mert ezen ügyek az egyház, a hívek benső kérdését teszik. E tekintetben lehet véleményem a történelemből, lehet véleményem, mint a valláson kivül állónak, de uem hiszem, hogy bárki is, a ki nem tartozik a katholikus egyház keretébe, akár jogosítva lenne, akár hivatva érezné magát beavatkozni. De a mibe beleavatkozni mindenkinek, a ki a törvényhozás tagja,múlhatatlanul joga van és amibe a haza minden polgárát megilleti a beavatkozás: azon kérdések kerete, a mely kérdések épen ezen viszonyból folyólag azután oly jogokat, oly viszonyokat érintenek, a melyek a katholikus egyház és más egyházak közt, esetleg az egyház és az állam közt forognak fenn. Es épen ezen kérdésekre vonatkozólag az utolsó tizenkétévi tapasztalatok, azon tapasztalatok, a melyeket azóta tettünk, mióta a katholikus congressus többségének és kisebbségének operatuma létrejött, oly tanulságosak, hogy azt hiszem, méltán a legnagyobb elővigyázatot és meggondolást igényelhetik mindenkitől, mielőtt e kényes kérdés fejtegetésésébe bocsátkoznék s mielőtt a kérdést törvényhozási intézkedés tárgyává kívánná tenni. Nem zárkózhatom el az elől, hogy mióta a katholikus autonómiát illető javaslat megtétetett, nagy világesemények folytak le, melyek épen e téren is az egyház és állam összeköttetése terét új tapasztalatokkal gazdagítottak bennünket és az eddig történtekkel szemben egészen új szempontokat hoztak elő. Nem feledkezhetem meg, hogy azóta tartatott meg egyfelől a vaticani zsinat, másrészről azóta folyt, le azon sajnos és minden tekintetben ugy az egyházra, mint az államra, az illető ország lakosságára, mint másokra vonatkozólag sok kellemetlenséget és keserűséget előidézett küzdelem, mely a német Culturkampf név alatt ismeretes és melynek szemlélete mindnyájunkat arra buzdíthat, hogy mindenekelőtt oly utón és eredmény lehetősége mellett tartózkodjunk a fennálló állapotok bolygatásától, mely ilynemű' eredményekre vezethetne egy vagy más tekintetben. Nem zárkózhatom el az elől, hogy itt hazánkban, midőn csak messziről érintette a t. szatmári püspök a katholikus autonómia kérdését, ezzel kapcsolatban egyszersmind oly enuntiatiók történtek, melyek szándékainak magyarázója nem lehetek s nem kívánok lenni, melyeknek egyrészről és pedig túlnyomó részről jogosultság látszatával oly színezetük volt, mintha a mindnyájunk által magasra tartott állami jogok ellen intézett támadásként fogták volna fel. Midőn ezt látom és látom azt, hogy egy minden esetre eszélyes, körültekintő férfiúnak, oly férfiúnak beszédére, ki egyházában illetékes, döntő szót van hivatva mondani, mindjárt ily kérdések özönét árasztják reánk és mindjárt ugy magyaráztatik, mintha az ellentétben állana — és kétségkívül azon magyarázat, mely annak természetes szavaival és értelmével kapcsolatban van, ellentétben is áll a királyi felügyeleti joggal és ellentétben áll az attól elválaszthatlan, azzal lényegében azonos állami felügyeleti joggal: akkor nem tagadhatom I meg, hogy az autonómia kérdésének minden tof vábbi és más oldalról való felvetése, az ellentétek újból való felvetésére és tán oly alakban és körülmények közt való felállítására vezethetne, í> melyekben tán a ház nem fog ily egyhangúlag nyilatkozni és melyben nem fogunk mindnyájan megnyugodhatni, mint a hogy a ház egyértelmű | hangulata kifejezésre jutott. Ennek következtében | tekintve azt is, hogy az autonómia kérdésének i felvetése tán hosszú időre oly mozgalmat idézne | elő a haza polgárainak nagy része közt, mely mozgalom múlhatatlanul más eulturális kérdések és más sokkal szükségesebb reformok teréről a közfigyelmet elvonja: ezen indítványhoz ez idő szerint annál kevésbé járulhatok, mert azt hiszem, hogy maga az indítványozó ur is, ha felszólítanák, hogy a katholikus autonómia iránti tervezet lénye gére nézve nyilatkozzék, sem egyiket, sem másikat feltétlenül elfogadni hajlandó nem volna és mivel 25*