Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-56

\ 84 66. országos ülés január 24. 1885 azon, a vita folyama alatt felmerült egyes kérdésekre fogok refleetálni, melyek okszerű megoldásától várom én is a közjólétnek oly őszintén óhajtott előmozdítását. (Halljuk!) Nem lehet szem elől tévesztenünk t. ház, hogy nekünk még sok előítélet, százados mulasz­tások, ősi rendszerünkben megizmosodott oly szo­kásokkal kell megküzdenünk, melyek kiirtásánál egyenest a baj gyökerére alig illeszthetjük a fejszét. Fajunk átidomítása, a eultura, a közmívelodés, a népnevelésben keresem e szerint én is azon egyik panaceát, mely szerény felfogásom szerint egyedül üdvhozó, a nemzet regeneratiójának nagy munkájában, szívesen járulok tehát oly kiadások megszavazásához, melyek áldozatképen a közmíve­lodés oltárára hozatnak. Hisz tudjuk azt t. ház, hogy az államnak, mely nem egyéni önkényből, hanem magából az életből fejlődött, hogy, mondom, az államnak hiva­tása, rendeltetése népeit igazságosság és jóllét által a társadalmi lehető boldogsághoz elvezetni, de a társadalmi boldogság alapját, annak első szegletkövét a eultura és a munkaszeretet képezik. De ez csak ott képzelhető t. ház, hol a népek párhuzamos haladást tartanak más népek eulturájával, hol nem hagyják magukat túlszár­nyaltam! oly előnyök által, melyek a culturának és az értelmes munkának természetes következ­ményei, mert valamint az irodalom képezi egy nemzet míveltségének mérvfokát, ép ugy képezi az értelmes munka a vagyonnak, a jobblétnek zálogát és az állam egyedüli biztosítékát. (Helyeslés jobb­felöl.) Nagy súlyt fektetek e szerint én a közmíve­lődésre, a népnevelésre, az okszerűen berendezett szak- és kereskedelmi iskolákra, hogy nevelhes­sünk az országnak oly iparos- és kereskedői osztályt, mely a kor követelményeinek megfelelőleg együttesen karöltve hasson és működhessék a köz­jólét előmozdítására, ezen két factor van hivatva: a kereskedelem az ipart, az ipar a kereskedelmet teremti. Legyen szabad ez alkalommal egy t. kép­viselőtársam által e házban tett azon meg­jegyzésére refleetálni, hogy Magyarországnak a jelenben kereskedői-osztálya nincsen és csakis szatócsai vannak — bocsánatot kérek, de ez egy kissé merész állítás volt — az igaz, hogy a jelen törvények szerint, nincs határvonal a kereskedő és szatócs közt, azok, fájdalom, egy fazékba dobattak és ez okozza részben azon közönbösséget, melylyel a kereskedői téren találkozunk. Ma ott állunk, hogy egy elbocsátott colpor­teur vagy szolgálatát megunt inas elmegy az illető hatósághoz, bejelenti hogy üzletet akar nyitni, megfizeti a taksát — ez a fő — és az engedély megadatik, ha van, ha nincs szellemi és erkölcsi qualificatio; ily elemekből állhat részben azon szatócs-osztály, melyre a hivatkozás történt Van hála istennek hazánkban még mindig egy értelmes és hivatását felismerő kereskedői osztály, ezek vannak hivatva az ország produc­tumainak piaezot szerezni és biztosítani és hogy ezt sokszor a legnagyobb erőmegfeszítés és áldo­zatok árán is teljesítik, azt a statistikai adatok eléggé bizonyítják, természetes, hogy azon hata­lommal nem rendelkeznek egész világrészeket meghódítani, gyarmatokat teremteni, ezt tehették a gazdag augol lordok, kiknek egész hajórajaik jártak a tengeren, de Magyarország kereskedelme még annyira nem fejlődhetett. Nem rendelkeznek azon hatalommal bizonyos huilámzatot, árcsök­kenést megakadályozni, meggátolni a versenyt, vagy az árakat megszabni; az árakat a viszonyok, a szükséglet és fogyasztás határozzák meg. Van azonban, t. ház sajnálattal constatálom és nem tétovázom kijelenteni, hogy van egy oly osztály is a kereskedők közt, de ezt végre a társa­dalom minden rétegében feltalálhatjuk, mely osztály nem a soliditás jelszavát írja czégére, hanem felhasználja állását, vagyonát, Összekötte­téseit oly üzleti míveletekre, melylyel egy egész piaezot képesek discredittálni, felhasználja oly visszaélésekre, melyeket megakadályozni, az ellen a kellő óvszert megteremteni a törvényhozás, az ilyféle embereket elitélni a társadalom van hivatva. Súlyt fektetek továbbá a szakiskolákra azért, hogy nevelhessünk oly iparos osztályt, mely nyers­terményeinket a lehetőségben idehaza dolgozza fel és igy mindazon előny, mely abból háramlik, az országban marad. Nem szenved kétséget, hogy az ipar fejlesztése által a belíogyasztás is a kellő arányban szaporodni fog, ennek előnyét, üdvös hatását ismét a mezőgazdaság fogná érezni. Nagy súlyt fektetek e szerint, mint mondám, a szak- és kereskedelmi iskolákra, szívesen járulok tehát oly kiadások megszavazásához, melyek nem­csak hogy kárba nem vesznek, hanem egy oly szellemi tőkének vetik meg alapját, melynek gyümölcsét a nemzet, a haza polgárai hasznosan fogják élvezni. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Áttérve már most t. ház, a napirenden lévő és a nemzet egyik fő literét képező kérdéshez, a köz­oktatásügyi tárczához. Zimándy t. képviselő­társam (Halljuk!) tegnapi beszédében Széchenyire, mint mesterére hivatkozott, ugy látszik azonban, hogy a tanítvány a nagy mesternek tanait vagy nem tanulta meg, vagy azokat végkép elfeledte, hisz Széchenyi oly kiváló érvekkel küzdött a pozsonyi országgyűlésen mindazon nagy eszmé­kért, melyekért a nemzet kegyelete emlékszobrot állított. Zimándy t. képviselőtársam a törvény­hozás e pantheonjában érvek helyett íäokszor sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom