Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-54

156 54. országos ülés január 22. 1885. neveljék önök is igaz keresztényeknek gyermekeiket. (Helyeslés bal felől.) Azt hiszi a t. minister ur, hogy egy-egy iskolának elközösítése által a hazát menti meg ? Tagadom. Az államnak mint ilyennek gondoskodni kell az államot fenntartó boldogságról. Már pedig a felekezetek teszik az államok polgárait. Ha az állam, mint illik, az apa szerepét vállalná el és azt mondaná : katholikusok, evangélikusok, reformátusok, ti is az én gyermekeim vagytok, látom vagytok képesek önerőtökből egyik vagy másik iskolát fentartani, hát hozzájárulok én is és felsegítlek! Ez volna az állam igaz hivatása és dicsőségre méltó szerepe. Azért ne csodálkozzék a t. minister ur, ha a papság külön politikát csinál, én nagyon is csodálkozom, hogy látok még egy papot ott a kormánypárt részén, ki a mostani kormány politikáját helyesli. (Ugy van! bálfelöl.) Átnézvén a költségvetést, 1 millió forintot találtam népnevelési czélokra előirányozva. Fáma asszonyság azt regéli, hogy a ministertanács, de még a pénzügyi bizottság is hajlandó lett volna többet előirányozni, de miután a t. ministerelnök urnak és a pénzügyminister urnak nem igen tetszett volna a dolog, Trefort minister ur is jónak látta megelégedni ezen összeggel. Továbbá köztudomású dolog, hogy az állami iskolák vagy a vallásközöny ősség palástjába burkolódnak, vagy a vallással teljes ellentétes állást foglalnak el. Ezt a boldogult Eötvös nem kívánta és azt hiszem, Trefort minister ur sem kívánja, de megtűri. A közös haza közös pénztárából segélyeztetnek zsidó iskolák, de a katholikus iskoláknál még egy portvisra sem kerül pénz. A t. ministeriumnak érzéke van minden iránt amiszép,nagyszerű,megbámulja az intézményeket, ezt ő mondta, csak a katholikus intézeteket nem akarja bámulni. Az igaz, hogy ezek nem valami fölötte szépek és nagyszerűek, de megérdemlik a minister ur jóakaratát és figyelmét. Megérdemli a t. minister ur figyelmét a felekezeti tanítók szomorú sorsa is. A belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával, gondolom Szederkényi t. képviselőtársam párhuzamot vont a közt, hogy mennyit költ az állam a csend- és rendőrségre, de azt nem mondta, hogy sokkal rosszabbul vannak fizetve a tanítók, mint a legutolsó csendőr is és a tanító még avanzsmára sem igen gondolhat. De ha a t. minister ur azt akarja, hogy a tanítók támogassák őt tervében, akkor gondoskodjék arról is, hogy legyen tekintélyük és elegendő dotatiójuk, mert bizony mai nap a pénz adja meg leginkább a tekintélyt. Különben akként jár az ily tanító, a ki vállalkoznék a t. minister ur indítványának végrehajtására, mint az egyszeri tanító, a ki nekem tudomásomra hozta, hogy 1882-ben a korcsma-hitelről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával ugyanis, midőn a t. minister ur azt mondta, hogy a papok és tanítók vannak hivatva arra, hogy a népet visszatartsák a pálinkaivástól, ő ezt a tanácsot magáévá tette, buzgólkodott a pálinkaivás ellen és a zsidó látván, hogy Gr'schäftje rosszul kezd menni, bepanaszolta és a tanítót elmarasztalták 50 írtban. (Derültség.) Hogyan gondolja a t. minister ur, hogy ilyen körülmények közt vállalkozzék rendőri szerepre. A t. minister ur különben — ugy látom — hivatva érzi magát az antisemitismus kérdésének megoldására. (Halljuk!) De a t. minister urnak fenyegetései nem fognak sikerre vezetni, hiába kapkod, az antisemitismus haladását nem akadályozza meg, hanem annál sokkal többet tehet a cultusminister ur. A népiskolai tanítók, népnevelők csakugyan sokat tehetnének a zsidók terjeszkedése ellenében. De azt látjuk, hogy a törvény nem a népnevelők, hanem a zsidók mellett szól, ezeket védi és pártfogolja. A tanító hivatása sokoldalú, csakhogy elszegényedett népet nevelni vajmi nehéz: feladat. Az elszegényedett nép ma már nem megy tanácsot kérni papjához, mert ez nem hízeleg szenvedélyének ugy mint a zsidó. Csak a mikor már számot vet — kétszer vet számot a szegény ember, egyszer húsvétkor, a mikor számot vet istenével, meggyónván és másodszor aratás után a zsidóval — s akkor veszi észre, ha ezzel leszámolt, hogy semmije sem maradt. Hogy lehet elszegényedett népet nevelni ? Az iskolázás ideje a ftéli hónapokra esik, erre az időre ruházatról is kell gondoskodnia a szegény emernek, beszélhet a pap és tanító, mert azt hiszem, hogy a meleg hang képes a kedélyekre enyhítőleg, olvaszthatóíaghatni; de hogy jó bagaria-csizmát tudjon előállítani, azt nem hiszem. Azt mondják, neveljük gyermekeinket; de hát épen abban találom a bajt, hogy a szegény ember nem képes legjobb akarata mellett sem ugy nevelni gyermekét, a hogy óhajtaná. Látjuk, hogy minden szülő iparkodik erején felül is neveltetni gyermekeit, ezt különösen középbirtokos osztályunknál is látjuk. Falun a szegény embernek gyermeke felnő mint a vadon csemetéje s azután lesz belőle falu rossza, akasztófa virág — bocsánatot kérek, nehogy perbe fogjanak, lesz belőle „államköltséges fogoly". Felhívom tehát a minister ur figyelmét azon kerületekre, melyek antisemita kerületek, fogjon kezet a papsággal és tanítósággal, itt sokat tehet. Ott van például az én kerületem. Legyen szerencsénk, jöjjön el a minister ur, az a vidék még nem látott ministert. Ott van Brezova és Miava, meg fog győződni, hogy ott, hol a lakosság még képes concurrálni a zsidóval, ott fentartja jólétét, iskoláját; ahol ellenben a lakosság nem képes concurrálni a zsidóval, ott ennek a kezébe kerül. — Brezován, a hol a lakosság képes concurrálni a zsidóval, van ipar, van 360 timár. Hasonlóképen