Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-54

144 Ii4 ormágOí, ttléi január 22. IS8S. A minister nr élve a helyzet előnyeivel, nem gondolta meg, hogy az állam és egyház közti viszony megoldásának kérdésében nem lehet sokáig bizonytalanságban az ország, mert ha nem halad elő a kérdés megoldása, akkor vissza kell esnie. A történelem azt mutatja, hogy eleinte az egyház uralta az államot, később megfordítva, az állam uralta az egyházat, végül pedig megoldást abban találtak, hogy az egyház és állam kölcsönösen kiegyeztek, hogy egymástól szabaduljanak: akképen a jelen helyzetben, melyben az állam uralja a katholikus egyházat, a megoldásnak azon terét kell keresnünk, mely a szabad egyház és szabadállam elvének megvalósítása felé vezet. {Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem mondom, hogy ezen elvet egyszerre kell életbe léptetni, de szükséges, hogy a katholikus egyház hivei autonómiát nyerhessenek, (Helyeslés a bal- és ssélsä baloldalon) hogy önkormányzati jogaikat gyakorolhassák s ezt gyakorolván, képességüknek adván jeleit, ez által elérjék azt, hogy az állam saját jogaiból mind többettöbbet ruházzon át a katholikusok egyetemének testületére. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon,) A következés, melyet a minister ur habozása előidézett, az, hogy az eszmék homályosodni kezdve, Horvátországban egyik püspök a eoncordatum fennállását jelenti ki, itt pedig egy másik egyházi férfiú classieus beszédében, mely édes, mint Hymetos méze, de teli van falánkkal, e beszédében az államfő kegyúri jogát egyházi intézménynek (ledarálja, melynek szálai felnyúlnak Rómáig, mely csak egymással való egyetértésben gyakorolható, különben nem, tehát még elvesztésének lehetősége is ki van mondva: ugyanakkor e helyről, melyen most állok, Zimándy azt hangoztatta, hogy az egyházjoggal, aeanonjoggal ellenkezik az, hogy a katholikus egyház főpapi méltóságai a minister ellenjegyzésemellett töltetnek be. A kéidés fontos és lényeges, megérdemli, hogy annak természetébe hatoljunk, mert nincs igaza annak, a ki azt állítja, hogy fennáll az országban a concordatum, de annak sincs igaza, a ki egyházi jellegűnek declarálja az államfő patronatusi jogát és nincs igaza annak, ki az egyetemes canonjogot a magyar közjog fölé akarja emelni. (Uyy van! a szélsőbalon.) Magyarország első királya szent István, előbb megalkotta a püspökségeket, szervezte a keresztény egyházat s mint bölcs államfő akkor határozott a felett, hogy azon magyar egyház, mely inkább kapta egyházi tanításait keletről mint nyugatról, melyik egyházhoz csatlakozzék. Én azt hiszem, tisztán politikai szempontból választotta a nyugati egyházai, mert igy gondolkozott: a keleti egyház feje a byzanci császár hatalmas és közel van, a római pápa kicsiny és messze van. Midőn tehát választotta a nyugati egyházat, választotta azért, hogy Magyarország függetlenségét ez oldalról is biztosítsa, (ügy van! a szélső baloldalon.) Nem a pápa adta Magyarország királyának a fő. kegyúri jogot, hanem Magyarország királya már előbb szervezte és megalkotta a püspökségeket, mielőtt a pápához fordult volna és a nyugati egyházhoz csatlakozott volna. E ponton fordul meg a magyar katholikus egyház története és a katholikus egyházzal szemben a magyar állam jogainak összes tartalma. így értették a királyi főpatronatusi jogot mindenkor. Őseink azt mindig az államfő jogának tartották, melyet az állam ruház az államfőre. Nem tartották azt apostoli jognak és igen téved az, ki azt hiszi, hogy királyunk apostoli jellegénél fogva birná e jogot. Hisz magát a czímet, hogy apostoli király, az államfő csak későbbi időkben vette fel, századokon keresztül nem használta, holott a fő kegyúri joggal már régen élt. (ügy van! bal felől.) A pápának beavatkozását a királyi fő kegyúri jogba, fejedelmeink nem tűrték. 1318-ban Károly király rendelkezvén a főpapok felett, azok azt sérelmesnek találták és a zágrábi püspököt elküldték Eómába panaszra, mire azzal felelt Károly, hogy a zágrábi püspököt beneficiumától megfosztotta. Ez szolgálhatna intésül azon főpapunk Horvátországban, ki a magyar király kegyúri jogaival szemben a római szentszékhez appellál. (Helyeslések.) Nem is vonta a római szentszék kétségbe a magyar királyoknak, őket, mint államfőt is megillető jogaikat mindaddig, míg be nem következett az az idő, hogy nem a király kormányozta Magyarországot, hanem a király kiskorúsága idején Hunyady János kormányzó. Akkor a pápa több püspökség betöltése alkalmából a megerősítést megtagadta. Mikor Hunyady János válaszol 1446-ban épen a zágrábi püspök kinevezése alkalmával és mindig* akként nyilatkozik, midőn a pápához ir, hogy koronajogát, de egyszersmind libertati huius regni. Más alkalommal, midőn a kalocsai érseki széket töltötte be Hunyady, szintén viszály támadt a kormányzó és a pápa közt, ugyanakkor, midőn felir, együtt említi mindig az ország szabadságát s a szent koronának jogát. 1450-ben a dömösi apátság betöltése alkalmával megunván a pápának huzamosabb vonakodását, erélyes hangon szólalt fel Hunyady és azt hangoztatta, hogy az országnak vagy a szent koronának ezen jogáról ő el nem tér. 1450-ben a pesti országgyűlésen öszszegyült rendek pedig az országgyűlés nevében egy hatalmas levélben szólitják fel a pápát, hogy az országnak ezen jogát, melyet a szokások és a törvények szentesítettek és a mely nemcsak a koronának joga, hanem az országnak szabadsága, ne háborgassa, hanem ismerje el a magyar koronának azon jogát, hogy a kormányzó, ki a király helyett kormányoz, az egyházi javadalmakat betölthesse. Hunyady Mátyás idejében is