Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-53

53. országos ülés január 21. 1S85. 123 minister ur ezéloz? De ha nem csalatkozom a 3. és 4. §-ok azok, melyéket a t. minister ur értett. Ezen két §. szerint a király főkegyúri jogai épen tartatván, valamikor ő Felsége az apostoli király a római szent széknél a magyar katholikus egyház érdekeit kormány-közegek által képviselteti, azt mindig a katholikus autonóm hatóságokkai egyetértőleg fogná tenni; azon kivül pedig a vallási, tanulmányi és egyéb alapoknak rendeltetésük szerinti kezelése a katholikus autonóm hatóságok kezébe lenne átadandó. A mi az első kívánságot illeti, miután az, hogy a kormány és az autonóm hatóságok egyetértése különösen mely ügyekre kívántatik és hogy ezen egyetértés nem létesülése esetén mi fogna történni, az illető §-ban meghatározva nincsen, az az én véleményem szerint is ezen szerkezetben csakugyan nem fogadható el. Azonban a katholikus autonóm hatóságok meghallgatása véleményem szerint méltányos kívánság; fenmaradván természetesen a felelős kormánynak szabad elhatározása, az érdeklett hatóságok kívánsága akár a közjoggal, akár pedig az állam érdekeível ellenkeznék. Az alapok és alapítványok kezelése azonban, előre bocsátván természetesen az alapok és alapítványok természetének megvizsgálását, a mennyiben tisztán katholikus egyházi javakról volna szó, annál bátrabban lenne átadható az önkormányzati katholikus hatóságoknak, minél bizonyosabb, hogy a kétharmad részben világi elemekből álló katholikus közgyűlésnek akár hazafiságát, akár pedig felvilágosodását kétségbe vonni nem lehet. (Helyeslések a bal- és szélső baloldalon.) Ezen autonomikus szervezetnek életbeléptetése pedig annál időszerűbb, annál kívánatosabb lenne, minél bizonyosabb, hogy a közelebbi időben a főpapok ugy látszik hatalmuk terjesztését tűzték ki czélul és minél bizonyosabb másrészről, hogy ezen törekvések nem találnának semmiben hathatósabb és erősebb ellenállást, mint a katholikus világi férfiakban, kik sem az állam jogait csorbítani, séma nemzet haladását feltartóztatni, megakadályozni nem szándékoznak. (Igazi Ugy van! a balés szélső baloldalon.) Hogy pedig ily igények léteznek, azt a legközelebb múlt időben tapasztaltuk. Egyik főpap, egy különben hazafias irányú társulat közgyűlésén idejét látta, ezeket ünnepélyesen nyilvánítani. Előre bocsátván, hogy a katholicismus sohasem törekedett az állam absorbealására, nullifiealására — az ő saját szavait idézem — hanem annak csak mindenhatóságát nem ismerte el, a tudós főpap átmegy a legfőbb kegyúri jog magyarázatára, mely több mint a fő felügy életi jog, azt állítván, hogy amazt a magyar királyok az egyháztól nyert kiváltság alapján bírják és csak annak keretében és szellemében gyakorolhatják. Ezt a fő kegyúri jogot — folytatja tovább — a I törvények értelmében, de mindig eontactusban az egyházzal gyakorolták a királyok és kívánatos, hogy azt jövőre is eképen gyakorolják. Az egyháztól elválva, vagy az egyház ellen nincs kegyúri jog. Foglal pedig szerinte ezen jog különösen két dolgot magában. Először, hogy a katholikus ügyek, alapok, alapítványok és katholikus iskolákra való felügyelet kizárólag katholikus férfiak kezében legyen, másodszor, hogy miután a parlamenti kormányrendszer mellett a kormányférfiu, a ki a vallásügyek élén áll nem birhat elegendő jártassággal, hogy akíitholikus ügyeket kellőképen ismerje és megértse és miután továbbá nem lehet megengedni, hogy a katholikus tankönyvekben foglalt tételek felett idegen világi közegek ítéljenek, módot kell találni, mely szerint a katholikus egyház ezen kívánalmai teljesüljenek, mely módozat a t. püspök szerint abban állana, hogy miként 1848 előtt, a primás, egy bizottsággal egyetértőleg, tenne előterjesztéseket a fő kegyúrnak mindazon ügyekben, melyek a fő kegyúri jog gyakorlatára tartoznak. Ezen állítások, ezen követelések annál nagyobb figyelmet érdemelnek, minthogy ha nem csalódom, nem csupán egyes embernek, egyes püspöknek kívánságait fejezik ki, hanem alig ha nem az Összes püspöki kar egyetértésével nyilvánultak. A miért is — minthogy azok a magyar állam jogait és az ország törvényeit közelről érintik — szükséges, hogy itt is a törvényhozás termében kellő méltatásban részesüljenek. [Halljuk!) T. ház! Nem fogom hosszasan czáfolgatni a t. püspök urnak azon állítását, mintha a katholikus egyház sohasem törekedett volna az állam jogainak elfoglalására; ezen állításnak VII. Gergely, III. Incze, VIII. Bonifácz pápák, a középkor egész története a XI. századtól aXVl-ikig, beleértve saját hazánk történetét is, ellentmond, de ellenmond nem egy tény, melyet azóta is a mai napig feljegyzett a történetírás. Azt azonban nem hagyhatom észrevétel és bírálat nélkül, a mit a tudós főpap a magyar fő kegyúri jog eredete és természetéről mondott, mondott a nélkül, hogy állítását bármely törvényre alapította volna. Nem alapította pedig azért, mert a törvények nem mellette szólnak, hanem ellene. Mellőzve a régibb törvényeket, nevezetesen az 147Í: XVIIL, 1495: XXXI., 1498: LVI; 1504: X. törvényczikkeket a Hámjaskönyv első részének 11. czíme azt mondja: hogy a fő kegyúri jogot szent István király, mint a keresztény hit buzgó terjesztője, egyházak, püspökségek, apátságok és prépostságok alapítója maga szerezte és hogy ezen jogot utódai is háborítlanul és folytonosan gyakorolták, az országnak ezen szabadságát, libertatém hanc regni, a javadalmak adományozására a constanci zsinat is elismerte és valahányszor a római szentszék jónak látta kétségbe vonni a magyar királyok e jogát, azt a magyar királyok s a ma16*