Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-32

G6 3'i országos ülés deezember 6. 1884. marad és csak azt határozza, a mire jogosítva van — én az összeget megszavazom. Győrffy Gyula: T. ház! Én mindenkor azon meggyőződésben voltam, hogy a dualisticus államforma mellett a két államfél állami önálló­sága teljesen fel emésztetik. Sokáig vitattatott ez a magyar képviselőház­ban, nevezetes bizonyítékok hozattak fel e mellett, de a kiegyezést védő párt mindig hivatkozott a törvényre és arra, hogy ezen kiegyezési törvény­ben a magyar állam önállósága minden körülmé­nyek között fenn van tartva és csak némileg vän megszorítva, sohasem ismertetett el, hogy a magyar állam államisága tökéletesen beolvadt volna a dualisticus államformába, hogy Ausztria és Ma­gyarország a külföld államaival szemben nem léteznek. Imreh Aurél t. képviselőtársam által benyúj­tott határozati javaslatára történt nyilatkozatok folytán én is azt tartom, hogy nemcsak nem áll, a mit vitatunk, hanem a kormány által is elismer­tetett. Nem akarok azokra hivatkozni, a miket Helfy t. képviselőtársam felhozott, hogy a két parlament fölé teremtett delegatio egy olyan intézmény, a mely a két parlament fölött intézkedik és a költ­ségek megszavazásával azok jogkörét csonkítja: nem akarok arra hivatkozni, hogy hármikor volt szó, akár Magyarországon, akár Ausztriában oly ügyekről, melyek a külföldi államokkal érintke­zésből eredtek, az a külügyminister utján a dele­gációk által szokott tisztába hozatni, nem akarok arra hivatkozni, hogy a külföldi államok soha sem Magyarország vagy Ausztria országgyűlésének határozatára, illetőleg az ott történt nyilatkoza­tokra voltak tekintettel, hanem mindkét ország­gyűlés által teremtett delegatiókban történtekre, vagyis az összes külföldi államok Ausztria és Magyarországot soha külön nem választják, parlamentjük utján nem, hanem mindig csak a delegatiók utján ismerik. Bátor leszek e tekintet­ben még egy körülményre hivatkozni, mely ezen állításomat feltétlenül igazolja. A nyáron t. i. s a múlt évben folyt a határkiigazítás Románia és Magyarország közt, tehát oly kérdésben, mely tisztán a magyar állam ügye, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert a magyar határokról volt szó Erdélyben. A magyar kiküldöttek összeülvén Nagy-Sxebenben a romániai kiküldöttekkel, ott ezek egyenesen megtagadták a tárgyalásokba bocsátkozást a magyar kiküldöttekkel, azt mond­ván, hogy ők Magyarország határát nem ismerik, hanem Ausztria-Magyarország határát, ennélfogva a kérdéses ügyben a magyar megbízottakkal nem tárgyalhatnak. Ha tehát t. képviselőház, a mint a minister­elnök ur is elismeri, a mint én is elismerem, hogy tényleg igy van: akkor csak egyet bátorkodom kérni és ez az : ne méltóztassék többet e képviselő­házban azt vitatni, hogy mi e nemzetnek képviselő­testülete vagyunk; ne méltóztassék többé vitatni, hogy nekünk hazánk dolgában feltétlenül dönt© szavunk van, a mint a törvénynél és a törvény­hozó testület természeténél fogva kellene lenni és ne méltóztassanak tovább védeni azon állapotot, hogy ezen képviselőháznak a belügyi dolgokat kivéve egyéb ügyekben valami beleszólása volna. Hiszen ezt ma igen fényesen demonstrálta az igen t. ministerelnök ur, mikor kijelentette, hogy a közösügyi költségeket illetőleg még a szavazást sem engedi meg a képviselőháznak. Mindezeknél fogva bátorkodom hangsúlyozni nem álláspontomat mint párttag, hanem azon fel­fogásomat, hogy mint a magyar képviselőház tagja én a magyar nemzetre rovandó összes költ­ségeket itt elbirálandóknak tartom és a delegatiók által megállapított költségeket érdemleges tár­gyalás nélkül elfogadni egyáltalában nem fogom. Csatlakozom Imreh Aurél t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső hal­oldalon.) Elnök: Szólásra többé senki sincs fel­jegyezve, tehát a vitát bezárom. Szavazás előtt szólni kivan még a ministerelnök. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem lehet!) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Zaj. Haljuk). Gondolom, hogy nemcsak jogom, de kötelességemis szavalás előtt felszólalni. (Hall­juk.) És mindenek előtt megkívánom jegyezni azt, hogy azt hiszem, Helfy t. képviselőtársam nem helyesen emlékezik az akkor lefolyt vitára, mert akkor, ha emlékem nem csal, épen az vitattatott, hogy a delegatióknak eljárásához egyáltalán hozzá­szólni s egyáltalában azt, hogy helyesen vagy helytelenül jártak-e el, vitatni nem szabad. Ezzel szemben foglalta el, ha jól emlékszem, egy igen t. barátom, a ki most niacs itt, azt az álláspontot, hogy igenis az 1867 :XII. t.-cz. megmondja, hogy a költségvetés, mely egyedül azon költségekre terjedhet, melyek a delegatio hatáskörébe utalt ügyekre vonatkoznak s melyekre nézve a 41. §. azt mondja: „Az ily módon megállapított költség­vetés többé az egyes országok által tárgyalás alá nem vétethetik", alább pedig : ..mennyiségre nézve vitatás alá ezek többé nem vehetők" — azt állí­totta fel tehát, hogy nem áll az, hogy a képviselő­háznak ne volna joga megkritisaliii az eljárást, pl. túlságosnak mondani a költségeket, megtámadni a kormányt, hogy miért egyezett azon költségek felvételébe; valamint másfelől igen természetes, hogy nemcsak lehető, de szükséges, ha valaki azt hiszi, hogy hatáskörén túllépett, az ellen felszólalni: de azt, hogy a tételre magára nézve többé nincs helye vitatkozásnak és szavazásnak, én ugy emlék­szem, a magunk részéről elismertük mindnyájan. És ebben fekszik a különbség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom