Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-31

31. országos ülíJs i hogy hasznos beruházásokra felvett költségek hosszabb időre elosztassanak. A hiány megvan ugyan, de ez csak fietio, mert tényleg gyümölcsö­zőleg szerepel a polgárok vagyonában. Ha ez el­veket elfogadjuk és kérdjük, hogy a beterjesztett költségvetés deficitje ilyen természetű-e, kénytelen vagyok erre tagadólag felelni. Nemcsak midőn államháztartásunkban először jelentkezett, nem volt ily természetű; most annál kevésbé az, mint­hogy az eredetileg improductiv befektetésekből eredő hiány kamatterheit kell hordozni és ebből állott elő a deficit. Ezt természeténél fogva nem lehet oly deficitnek tekinteni, önök szerinti ki­csinysége daczára, mely elfogadható volna. Sőt miután az általam jelzett módon állott elő a deficit, a mint a t. kormány elismerésre méltó törekvései a múltban igazolják, az oly természetű, hogy a deficit minden hátrányai vele iárnak s államház­tartásunkban eltüntetni lehetetlen. Es a stabilitá­son kivül van még egy másik veszedelmes jellege is. Mert az által, hogy az eltüntetésére hozott áldoza­tok az állampolgárok oly vagyonából vétetnek, melyből az állam túlköltekezése annak idejében sem folyt be, de most a deficit terheiben osztozni kénytelen, ennek következménye nem lehet más, mint az, hogy az a vagyon kisebb lesz. Mi sem bizonyítja világosabban ezen tételt mint az egyensúly megzavarásának hatása alatt eszközölt adóemelések sorsa. Ezen adóemelésből befolyó jövedelem az államadósságok kamatainak törlesztésével, tehát improductiv befektetések által nyeletik el, ha tehát az állam az- ekként nyert jö­vedelmet kénytelen a nélkül felhasználni, hogy abból sem közvetve, sem közvetlenül mi sem térül meg az állampolgároknak, ha ezen erőlködés után mégis hiány marad, ugy ez a nemzeti vagyon és az adóképesség egyenes megtámadását jelenti. (Ugy van! a szélső balon.) Ezen tétel bővebb iga­zolása végett legyen szabad azon adóhátralékok rémítő összegére hivatkozni, melyek már is jelent­keznek és a költségvetésben fel vannak tüntetve, de a melyek a jövőben még inkább fognak jelent­kezni. Mindezeknél fogva t. ház, én elfogadom a pénzügyi bizottság általános jelentésének azon tételét, mely azt mondja, hogy az 1885-iki állami költségvetés ugyanazon keretekben mozog, me­lyekben államháztartásunk több évi tapasztalata és fejlődése megállapította, elfogadom annyival is inkább, minthogy igenis ezen deficit és annak ál­talam jelzett természeténél fogva annak nagysága nemcsak a múltban megállapított keretekben mo­zog jelenleg, hanem a jövőben is otí fog mozogni. De alig hiszem, hogy ily szerény mértékben és ezt annál kevésbé, különösen, ha meggondoljuk t. ház, hogy összes háztartásunk a mezőgazdaságra lévén alapítva, terményeink a világpiaczról leszo­rítva, ha ezután az ennek révén nyert jövedelmek letJíeinber 5. 18S4. 3^ nem fognak befolyni, vájjon honnan kapjuk meg a most előirányzottjövedelmet? Maga Németország érzi e veszélyt, melynek a nem rég megnyitott birodalmi gyűlésen abban adott kifejezést a trón­beszéd, hogy a mezőgazdaság teljes ruináiása nél­kül arra több terhet róni nem lehet és igy a biro­dalom fokozott költségeiben a mezőgazdaság nem participálhat, azt más jövedelemből kell fedezni. Könnyű Németországnak t. képviselőház, melynek hatalmas ipara, kereskedelme lévén, könnyen segít­het magán, ha a mezőgazdaságát nem is kell többé sújtani és válság elé juttatni. De hol van nekünk ilyen? Vasutaink vannak, gabonánkat azonban aligha fogják jövőre a világkereskedelem szá­mára szállíthatni, a helyett az osztrák ipartermé­keit hordják szét majd keleten, hogy leendő ipa­runk piaczát is az osztrák ipar számára meghódí­tani segítsenek. Vasutainknak lesz jövedelme, de ez alig lesz képes pótolni a hiányokat. Hanem azért újabb áldozatok árán szabályozzuk a Dunát, szabályoz­zuk a Vaskaput. Hiszen e közlekedési vonalon még a kereskedelmet sem mi fogjuk közvetíteni! Vagy talán az adóból befolyó jövedelem is oly csere vagyont képez t. ház, melynek értéke az oly sokat emlegetett vasutakban van? Megengedem, hogy az is ott van, de mi haszna, ha minden értéket a vasutakban concentralunk, ha a vasúti jövedelme­ket az improductiv közös ügyek és a deficit con­sumálják. Mindezekre azt fogják mondani, hogy ezek nem egyebek, mint az ellenzék rémlátásai. Nem ugy van t. ház: mint minden gazdálkodás az egye­sek életét, ugy az államgazdaság is az állam­életet föltétlenül uralja. Ezen államgazdaság hatása határozott kifejezést nyer azon erős fejlődésnek indult pauperismusban, melynek symptomatieus tünetei az antisemitismus és a kivándorlás már régen jelentkeznek. Mindez igen szomorú t. ház, de azt hiszem, hogy ugy én, mint azok, a kik ha­sonló kifejezést adtak tapasztalataiknak e képviselő­házban, azt hiszem, elég hű képét nyújtották a mai társadalomnak, elég hűen tükrözték vissza 17 évi alkotmányos életnek rideg tapasztalatait. Mosí már csak az lehet a kérdés, vájjon abban áll-e a több­ségnek a feladata, hogy oly jogosult és komoly aggodalmak előtt hunyjon szemet, a melyeket el­oszlatni ép neki kellene. Vájjon az-e feladata,hogy oly veszedelmekbe sodorja a társadalmat és igy az államot is, mely veszedelmek ellen ép az ő alkotmányos védelméhez kellene folyamodni? Az a kérdés végül t. ház, vájjon a beterjesztett költ­ségvetés mindezen aggodalmak és veszedelmek ellenében nyujt-e kellő orvoslást? Azt mondják igen. Ha t. ház, eltávozunk az igazságtól, annak teljes és tökéletes látszatára van szükség, hogy a csalódás előidéztessék és a többség még e lát­szatra sem törekszik; nem védi, nem bizonyítja

Next

/
Oldalképek
Tartalom