Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

352 *'• országos ülés január 13. 1885. tarifát állapítanak meg, a milyennel a befektetési költségek biztosan fedezve vannak; és ezen esetben közeledni fogunk azon ponthoz, hogy nem csak egyes esetekben kivételesen kedvező conjuncturák közt létesíthetünk vicinális vasutat, hanem hogy minden vidék, melynek forgalma a sínutat megérdemli, annak élvezetébe is juthasson. Az államnak is jut feladat e téren, de nem azon alapon, a melyet a többi talajjavítás! müveleteknél szükségesnek mondottam. En t. i. nem tartom ezen vasutaknál a kamatgarantiát sem helyesnek, sem szükségesnek, hanem igenis kell kilátást nyújtani a tőkének arra, hogy nyereséggel lehet ezen vasutakba fektetni a pénzt. Azt hiszem, hogy a pénzpiacz ezen befektetéseknél nem is fogná követelni a kamatgarantiát, megelégedvén a tarifák által nyújtott biztonsággal. Elértem t. ház a talajjavítás negyedik osztályához, melyről csak per sunrmos apices néhány szóval kívánok megemlékezni és pedig minthogy ezen kérdéssel több mint 20 éve foglalkozom theoriában és gyakorlatban, itthon és külföldön, érzek bátorságot magamban, hogy minden indokolás nélkül néhány thesist mondjak, kész levén bebizonyítani azok helyességét bármikor és bármely téren. (Halljuk!) Első thesisem az, hogy bortermelésünk ma nem csak nem versenyképes, hanem egyáltalán nem életképes; sülyed évszázadok óta, rohamosan évtizedek óta és minden javítás daczára bukásnak indul. Mesterségesen tartatik fenn mesterkélt védvámok által. (Mozgás.) A bukásnak be kell állnia a mint a védváni tételei nálunk, a beviteli vám tételei Francziaországban változnak. Másik thesisem az elsővel látszólag ellentétes, de azt hiszem, csak látszólag. Ha nem csak javítgatjuk, de gyökeresen megváltoztatjuk bortermelésünket, ha egészséges, egészen új alapokra fektetjük azt, akkor az nemcsak országos jövedelmeinknek fogja nagy részét képezni, hanem merem állítani, hogy előbb utóbb a nemzeti gazdagodásunk főfactorává lesz; mert nem tudok országot, melyben a bortermelés, az olcsóság, a termelés minősége és mennyisége szempontjából oly kedvező viszonyokat mutatna fel, mint nálunk. Igaz, hogy e téren is ép ugy mint másutt, minden tényező vállvetett működése szükséges, ha valóságos haladást aka runk aránylag rövid idő alatt is csekély áldozatokkal elérni. Vállvetve kell e téren is a kormánynak és társadalomnak működni, esetleg a törvényhozás támogatásával. Néhány évvel ezelőtt e czélból egy társulat létesítését kezdeményeztem, (Halljuk!) melynek feladatául tűzetett ugyan, ugy mint azt a többi actiónál szükségesnek tartottam, egy központi orgánumot létesíteni külszervekkel országszerte, mely által egyes tagjainak terménye helyesebben kezelve, kedvezőbben értékesítve lehessen, mely által azon helyzetbe juthasson a legkisebb bortermelő is, hogy terményét beadva, az ezélszerűbben és olcsóbban kezeltessék, gyorsabban fejlesztessék, kedvezőbben értékesíttessék és hogy mindez történjék a vidéken is, ugy hogy a legkisebb termelő is megtanulhassa az észszerű kezelést. Ezen társulatnak első naptól fogva küzdenie kellett minden képzelhető nehézséggel. Első sorban az emberemlékezet óta legominosusabb, legkedvezőtlenebb évben indított;! meg működését, de küzdenie kellett a kezdeményezésnél mindenütt fájdalmasan tapasztalt indolentiájával és rosszhiszeműségével a termelőknek, küzdenie kellett a kormányközegek indifFerentismusával, gyakran rosszakaratával. (Ugy van! a baloldalon.) Daczára ezeknek merem állítani és hiszem és remélem, hogy ezen társulat, ha a jövőben a kormánynak legalább is szellemi, lehetőleg anyagi támogatásában részesül, ha kilátás nyílik arra, hogy az állam támogatja oly eszközökkel és mérvben, mint a minőkkel támogat esetleg más ilynemű, de nem ily közhasznú intézményeket, hogy ez esetben a társulat a jövőben is gyorsan fog gyarapodni és hivatva lesz ma-holnap vas:y mintájául szolgálni a talajj'avítási bank illető osztályának, vagy abba bele fog olvadni. A mondottaknál fogva a kereskedelmi költségvetést általánosságban elfogadom és egy-két pontjához még talán á részletek tárgyalásánál fogok hozzászólani, de lehetőleg kevés pontjánál. Daczára annak, hogy szándékomban volt számos megjegyzést tenni a részletekhez, őszintén meg kívánom mondani, miért mondtam le ezen szándékomról. Tettem azért, mert a múlt vita alkalmával azon modor, melyben a tárgyalás folytattatott, azon fegyverek, melyek abban alkalmaztattak, számos ellenzéki képviselő ur által, nem gerjeszthették bennem azon vágyat, hogy minél többször felszólaljak és tárgyilagos vitában részt vegyek. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Azt láttam, hogy nagyon számos ellenzéki képviselő ur a tárgyilagosságot mellőzve, személyeskedésekben, vádaskodásokban, oly durva modorban, (Nagy zaj és élénk nyugtalanság a szélső haloldalon. Felkiáltásuk: Ki legyen az? Tessék megnevezni! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon) oly durva modorban, oly gúnyos élczeléssel beszélt, elferdíté szavait a szónoknak, mert nem azt tekinté, hogy mit mond a szónok, hanem csak azt, hogy melyik párthoz tartozik és a szerint támad. (Ügy van! a jobboldalon.) íme magam voltam azon helyzetben, hogy Ugron képviselő urnak egyes állítását helytelennek, tévesnek mondtam és azt helyreigazítottam. A képviselő ur erre durva modorban (Félkiáltások a szélső baloldalon: Rendre! Zaj. Halljuk!) leczkéztetőleg válaszolt, a mire azt hiszem, okot nem szolgáltattam, minthogy egész tárgyilagosan arról beszéltem, a mit ő előadott; szavaiból megérthettem ugyan, hogy magát sou-