Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-45

45, országos Ülés január 12. 1885. 335 nern Guidó képviselő ur nagy érdekkel hallgatott beszédében a társas termelést ajánlotta. Gr. Keglevich István, ki az általános vitánál szólalt fel, érdekfeszítő beszédében szintén a társulásban látja a megoldásnak leghelyesebb útját. Hasonló szellemben ajánlotta az agrar-kérdés leghelyesebb megoldását a társulás útján előttem szólott gr. Károlyi Sándor szép és érdekes beszédében. A t. ház tehát meg fogja engedni, hogy jelenleg lemondjak arról, hogy azon különféle indítványokat, melyek által az agrar-törvényhozás nehézségeit leküzdeni igyekeztek, még csak kivonatban is közöljem és csupán arra szorítkozzam, hogy egypár szóval körvonalozzam azon törekvéseket, melyek a társulásban találják a helyes megoldást. E tekintetben két irányt lehet megkülönböztetnünk. Az egyik leginkább van képviselve Raiffeisennek németül u, n. „Darlehens-Cassenvereine"~jai által. Azért említem ezeket, mert mintegy typusát képezik az ugyanegy kathegoriába tartozó törekvéseknek. Ily jellegű egyesületeket kivan gróf Károlyi Sándor képviselő ur is, ha jól fogtam fel érdekes beszédét; sőt a mi magában nem helytelen, az egyesületeket akár az állam, akár a ministeriumok által akarja subventionáltatni. Raiffeisen „földmívelők egyesületi hitelintézetei" abban különböznek az eddig leginkább divatos „takarékpénztárak", „bankoktól", hogy az egyesület működése csakis egy meghatározott kisebb térre terjed, tehát egy falura vagy nagyobb községre, az egyesület tehát oly téren működik, a hol a tagok egymást személyesen ismerik. Másodszor az egyesület saját maga némi kritikát gyakorol, vájjon mire fordittatik a kölcsön, sőt némi biztosítékot követel, hogy a kölcsön csakis a megjelölt czélra fordíttassák. A kölcsönök továbbá részletekben fizettetnek vissza, a tiszta nyereség nem osztatik fel u. n. dividendákra, hanem az összes tagok tulajdonát tevő egyleti takarékvagyont képez. A mint látjuk tehát, ezen egyesületek különböznek mindazon bankoktól, takarékpénztáraktól, melyeknél tisztán csak az üzleti szempont s a telekkönyv a mérvadó. Egészen más utón halad Schäffle volt osztrák minister és annak követői. Harmadízben vagyok itt a házban bátor egy oly indítványt a ház figyelmébe ajánlani, melylyel másutt — ámbár ott a kérdés korántsem oly sürgető és égető, mint minálunk — a legbehatóbban foglalkoznak. A felszólalásomnak szánt idő elég sajnosán még most sem engedi, hogy ezen lángeszű elme által a practicus élet és jelenkornak minden factorait számbavevő minden részletében kidolgozott tervet a t. házzal teljesen megismertessem. Jelenleg csak arra kell szorítkoznom, hogy megjelöljem az indítványnak főczélját s annak csupán egy pár érdekesebb részletére szorítkozzam. Schäffle egy szűkebb körre — mondjuk egy magyar megyei járásra terjedő — kisbirtokosok testülete által nem akar kevesebbet, mint erre ruházni azon teendőket, melyeket eddig a telekkönyv és a telekkönyvi hivatal végzett. Schäffle indítványa szerint a jövőben a fekvő földbirtok csak akkor képezi az adósságért jótálló zálogot, csak akkor vonathatik végrehajtás alá, ha az egyesület maga közbenjárt a hitel megkötésénél. Az egyesület tehát közvetítő hatóságot képez épen ugy a hitel, az adósságok ellenőrzésénél, mint az adásvevés és cserénél. Mint igen eredeti részét az indítványnak, jelezhetem azon körülményt, hogy Schäffle egyesülete földhitelt nem enged az eddig szokásos esetekben, hogy t. i családtagok, kiházasítandó gyermekek és testvérek osztályrésze betáblázva a birtokot terheljék. Hasonlóképen megtiltja a vételárak vagy azoknak hátralékait betáblázni, minthogy a statistika tapasztalatai szerint ezek azok, melyek a földbirtokost tönkre teszik, az executor kezébe szolgáltatják, sőt a mint Schäffle kimutatja, ezen vételár-hátralékok, valamint betáblázott osztályrészek sokkal nagyobb mértékben járultak ahhoz, hogy a kis-és középbirtokost tönkretegyék, mint a természeti csapások vagy könnyelműségből csinált adósságok. Családok osztályrészeit, valamint az elaggott szülők ellátását Schäffle egy biztosítási fundus által akarja fedezni, melybe évenkint bizonyos összeget fizetnek be. Érdekes továbbá Schäfflenek azon intézkedése, melynél fogva azon földmívelő, ki különféle okoknál fogva nem tud kötelességének megfelelni, annak birtokát átveszi a testület maga és ugyanannak átadja bérbe és pedig oly modalitások alatt, hogy az, ha szorgalmas és takarékos, bizonyos évek múlva ismét birtokossá lehet. Schäffle nem bántja a személyes hitelt, melyre nézve fenmarad a teljes szabadság. Megjegyzem továbbá, hogy Schäffle szerint mindez nem érinti a már eddig kötött hitelműveleteket. A bankoknak, takarékpénztáraknak tehát nincs mit tartamok attól, hogy követeléseik veszélyeztetve lennének, sőt ellenkezőleg követeléseikre még nagyobb biztosíték nyujtatik, a miről mindenki meggyőződhetik, a ki Schäfflet tanulmányozza, miután indítványa folytán a fekvő földek ára emelkedni fog, melyről előttem szólott gróf Károlyi Sándor hangsúlyozta volt, hogy annak birtoka fokonkint csökken. A Raiffeisen mintájára alakult egyesületeknek — ezeket tulaj donképen a testület elnevezés nem illeti — az a hibájuk, hogy nem óvják meg I a földnek az ingóságtól lényegesen különböző jel-