Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-43
43. országos ülés d cczember 20. 1884. 303 bizonyítja azon körülmény, hogy azon cselekmény, mely a képviselő urnak állítólag terhére rovatik, már "bírói elbírálás tárgyát képezte és a t. képviselő ur a vád következménye alól tárgyi tényálladék hiányából harmadbiróságilag is felmentetett. (Ugy van!) 1881-ben ugyanezen állítólagos vád indíttatott ellene; ugyanazon egyén által, a ki az első esetben indította, a ki azonban a vádat maga visszavonta. A jelen esetben törvényes panaszos nincs, ha pedig panaszos nincs, panaszlott sem lehet és törvénytelen az eljárás. Annyival helytelenebb a karczagi törvényszék eljárása, mert 4 év alatt Papp Elek urat csak egyszer hallgatta ki, tehát, ha a vizsgálatra valóban elég támpontot talált a fenyítő eljárásra, miért nem hallgatta ki az illető feleket és miért nem bonyolította le az ügyet. (Ugy van!) Itt tehát határozottan lehet constatáini a zaklatásnak esetét, mert csak öt év leforgása után fordul a vizsgáló biró a képviselőházhoz az illető képviselő mentelmi jogának felfüggesztéseért. Kérem, méltóztassék mindezek tekintetbevételével a mentelmi bizottság jelentését elfogadni. (Helyeslés.) Legyen szabad t. képviselőház Irányi Dániel t. képviselő urnak indítványára nézve kijelentenem, hogy e tekintetben csatlakozom az igen t. ministerelnök ur nézetéhez, hogy az a mentelmi bizottsághoz utasittassék ; de kérem a t. képviselő házat, méltóztassék azt először a mentelmi bizottsághoz és ha ez az indítványra nézve határozott és jelentését beadta, csak azután az igazságügyi bizottsághoz utasítani oly czélból, hogy az igazságügyi bizottság a tény állását kellően megismerhesse. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! A vitát befejezettnek nyilvánítom, következik a szavazás. A szőnyegen lévő tárgyra, t. i. Papp Elek képviselő ur mentelmi jogának , felfüggesztésére nézve az első kérdés az lesz, elfogadja-e a ház a mentelmi bizottság határozati javaslatát, igen vagy nem? Ugy tudom, hogy Boda Vilmos képviselő ur a maga határozati javaslatát visszavonja. Boda Vilmos! Határozati javaslatom tárgytalanná válván, azt ezennel visszavonom. Elnök I Erre nézve tehát határozni nem kell. Irányi képviselő nr határozati javaslatát illetőleg azt hiszem, miután ő is azt kívánja, hogy az a mentelmi bizottsághoz utasittassék, az a mentelmi bizottsághoz fog utasíttatni. De felmerült a vita folyamán azon nézet is, hogy a határozati javaslat az igazságügyi bizottsághoz is utasítandó lenne, még pedig előbb a mentelmi és azután az igazságügyi bizottsághoz. (Általános helyeslés.) Ha ebbe méltóztatik belenyugodni, akkor először is kérdem a t. házat, elfogadja-e a mentelmi bizottság határozati javaslatát, hogy t. i. Papp Elek képviselő ur mentelmi joga ne függesztessék fel, igen vagy nem? (Igen!Nem!)Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások: Kisebbség! Többség!) Kérem azon képviselő urakat, a kik nem fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. Felkiáltások: Kisebbség! Többség!) A többség nem lévén világosan kivehető, a jegyző urak meg fogják számlálni a szavazatokat. Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogadják a bizottság javaslatát, méltóztassanak szakaszonkét felállani. (Megtörténik. A jegyzők olvassák a szavasatokat.) Most kérem azon t. képviselő urakat, a kik nem fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) T. ház! A szavazatok eredménye a jegyző urak által bejelentetvén, a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta 77 képviselő s nem fogadta el 97. (Éljenzés) E szerint t. ház, a mentelmi bizottság javaslata el nem fogadtatván, a mentelmi jog e szerint felfüggesztetett. T. ház! Következik a szavazás azon határozati javaslat fölött,melyet Irányi Dániel képviselő ur benyújtott. E határozati javaslatra vonatkozólag azt hiszem, kijelenthetem, hogy azt a mentelmi bizottsághoz utasítani méltóztatik. (Helyeslés.) A mi pedig a további eljárást illeti, az lenne a kérdés, hogy méltóztatik-e azt kimondani, miszerint a mentelmi bizottságnak beérkezendő jelentése azután az igazságügyi bizottsághoz is tétessék át. (Helyeslés. Elfogadjuk!) Azt hiszem, hogy a, t. ház azt elfogadni méltóztatik és azért azt határozatképen kijelenthetem. (Helyeslés.) Következik a képviselőház mentelmi bizottságának 64. sz. jelentése Papp Elek országgyűlési képviselő ügyében. Szathmáry György jegyző (olvassa). Porubszky Jenő, a mentelmi bizottság előadója! T. ház! Papp Elek országgyűlési képviselő ur mentelmi jogának felfüggesztését szorgalmazó kérvénynek a mentelmi bizottságban való letárgyalása és az arról szóló jelentésnek a t. házhoz való beterjesztése után a vizsgálóbíró az iránt folyamodik a t. házhoz, adatnék neki vissza elintézetlenül a felterjesztés. A mentelmi bizottság ezen kérést elutasítandónak találta, de a t. háznak imént hozott határozata következtében ez a javaslat tárgytalanná vált. Elnök: E kérdésben határozat hozatala nem szükséges, minthogy a t. háznak imánt hozott határozata következtében e kérelem tárgytalanná vált. Következik a mentelmi bizottság 61. sz. a. jelentése Eohonczy Gedeon képviselő ur mentelmi ügyében. Szathmáry György jegyző (olvassa a mentelmi bizottság jelentését).