Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-39

222 39. országos ülés f'eezembpr 10. 1884. ratú magyarázat sem pótolhatja e törvény hiányait oly mérvben, hogy az a felhozottakhoz hasonló esetekben, az állam által eddig kevésbé felkarolt vidékeken segíthessen. Csak az ily helyeken érti az ember teljesen azt a büszke feleletet, melyet a gőzgép feltalálója egyszer III. György angol ki rálynak adott, midőn ez azt kérdezte tőle: „Ugyan mondja meg, Watt ur, mit is árul ön tulaj donképen?" És Watt ur azt felelte: „Olyan dolgot árulok, felsé<r, mit a királyok és népek legjobban szeretnek : hatalmat árulok." Minden vasút, mely az ily isolált vidéket érinti, egyszersmind egy hatalmi eszköze az államnak, melynek szolgálatában valódi politikai missiót teljesíteni van hivatva. (Tetszés.) Ebben az értelemben mondom, hogy az 1880: XXXI. t.-czikkben foglalt ezélzatoknak újabb formulázásaegy főfontosságú politikai intézkedés súlyával is bírna. És e szükséglet annyira nyilvánvaló, e hiányok oly kétségbevonhatatlanok, hogy a legteljesebb bizalommal hiszem, hogy egy közel jövő már pótlásukra fogja fordítani a kormány és a parlament figyelmét. A közlekedési költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Törs Kálmán: (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ha végig pillantunk 1867 óta teljesített állami tevékenységünkön s azon a keserves küzdelmen, melyet folytatnunk kellett, hogy a cuíturállami élet föltételeit megszerezhessük: a nemzeti erőknek megfeszítése közéletünknek talán egyetlen terén sem lesz oly szembeszökő, mint azon a téren, melyet a közmunka- és közlekedésügyi táreza kerete felölel. Az a jelszó, melylyel államiságunknak a közjogi és gazdasági végzetes kiegyezések által még kezünkben hagyott elégtelen töredékeivel, a nagy föladat megoldása elé indultunk, az a jelszó, hogy századok mulasztásait kell pótolnunk rövid idő alatt, e táreza teendőire volt értve leginkább és legelső sorban. Különbség nélkül megértették az ország politikai pártjai és társadalmi osztályai, hol a legsürgősebb teendő s az ország kormányai, ha a részletek, a végrehajtási módozatok körül voltak is megtámadásoknak kitéve a közlekedésügyi politika terén is, annyit be kell ismerniök, hogy a mindenkori ellenzékek nem akadályozták őket abban, miszerint az országot a világforgalom ereivel öszszeköttetésbe hozni, a világíorgalmi hálózatba beilleszteni, annak organicus részévé tenni igyekezzenek. Alig is találni az országnak egyetlen olyan érdekét, mely a kifejlesztett közlekedési szervezetben, mely önmagában véve is megbecsülhetetlen érték, gyámolát, istápolóját ne találná. Nem is említve a gazdasági élet valamennyi ágait, melyek e nélkül egymásután sorvadnának el, maga a cultura, sőt még az állam kiil- és belbiztonsága is a gyors és élénk érintkezhetésben keresi föltételét; a mi szerencsétlen helyzetünkben pedig-, kiket önök szerint a kedvezőtlen viszonyok, mi szerintünk azonban a magunk gyámoltalansága is arra juttatott, hogy állami és nemzeti segédforrásainknak csak egy csekély töredéke fölött rendelkezhetünk a saj'át szükségeink és legjobb belátásunk szerint, a kifejlett és befejezett közlekedési szervezetre építi legfőbb reményét maga a folytonos zavarok és deficitek között vergődő financiális érdek is. Ennyi és még ennél is több érdek összeszivárgásából vette eredetét az az áramlat, mely a lefolyt 18 év alatt a nemzetet a közlekedési szervezet megalkotására hajtotta s melyre most önök mindannyiszor rámutatnak, valahányszor számon kérjük a nemzet által meghozott áldozatokat. És én nem is kívánom egész mértékében jogosulatlannak nevezni hivatkozásukat.Elismerem, hogy a hozott áldozatok nem vesztek el nyomtalan. De azt határozottan tagadni vagyok kénytelen, hogy az eddig előállított közlekedési eszközökben teljes aequivalensét nyerte volna meg az ország hozott áldozatainak. (Ugy van! a, szélső baloldalon) Pedig önök ekkép igyekeznek feltüntetni a dolgot. Ha kérdjük: mire fordíttatott az az adósság, melynek kamatjaira most 117 millió frt praelimináltatik, a pénzügyminister azt kérdi: hát a sok vasút. Ha kérdjük, hogy az államjavak eladásából befolyt pénzek mire fordíttattak ; ott a felelet: a vasút. Ha keressük a példátlan adóemelések magyarázatát : a felelet megint a vasút. És lia az állam többi jövedelemforrásainak évről évre fokozott eredményét keressük : a válasz mindig csak a vasút, mintha egyedül ez volna az a moloch, mely mindent elemészt s ennek kellene tulajdonít inunk pénzügyünk összes nyomoruságait. S a pénzügyminister ur nem veszi észre, hogy a folytonos hivatkozással a vasutakra, a míg egyfelől veszedelmesen közelít ahhoz, hogy azt az egyetlen eredményt, melylyel dicsekednie jogát bizonyos mértékig mindenki elismeri, népszerűtlenné teszi; másfelől kihívja a kritikát, hogy a nemzet áldozatai és a vasutak értéke között összehasonlításokat tegyen s provocalja nem azt a kérdést: érnek-e annyit, a mennyibe kerültek ? hanem azt: érnek-e annyit, mint az országnak nem csupán a vasutakra, de egyebekre is hozott áldozatai? (Ugp van! a szélső baloldalon!) Én ez utóbbi kérdést igazságosnak nem tartom s azért föl sem is vetem, jól tudva azt, hogy bármit mond a pénzügyminister, más az, a mi a nemzet élete fáján rágódik, nem a vasút. Sőt magánnak az ingernek is ellentállok, hogy a vasutak