Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-36

166 36 országos ülés lUezember 12.1S84. Meglehet, hogy az ország pénzügyi helyzete itt aközpontban, hol csak akisajtolt végeredmények szerint és az adófelügyelők referádái utánitélnek, ma nem tűnik fel oly nehéznek, mint azelőtt, de hogy a helyzet kint az adófizetők között és a valóságban nagyon elszomorító, azt csak az tagadhatja, ki a nép bajait és sorsának folyását hivatalos szemüvegen keresztül nézi. Nincs és nem lehet gondolkodó ember, a ki abban lelje gyönyörűségét, hogy az állam érdekeivel szemben jogosulatlan panaszokra fakadjon. Mily kevésbé hivatása pedig az olyanoknak, mint én, kinek egyik osztályrészéül és feladatául az jutott, hogy a népet vallásos érzületének ébresztésén felül nemcsak bajaiban vigasztaljam, hanem gyengeségeire is figyelmeztessem és erősítsem azon kötelességeinek felismerésében, melylyel hazájának és az államhatalomnak tartozik, mert ugy vélekedem, hogy az állam igazi ereje nem azon mesterséges beszédeken nyugszik, melyek a való eltakarásával itt tartatnak, hanem a nép igazi megelégedésén. Csakhogy t. ház, ezen munkában ki kell fáradnunk, mert az állam nemcsak hogy segítségre nem jön, hanem az ország adófizetőivel szemben követett kíméletlen eljárása sokkal hangosabban szól, mintsem hogy a népet sorsa felett megnyugtatni lehetne. Látná csak a t. ininister ur vagy a t. előadó ur kint a helyszínén a misera plebs contribuens között azon pusztítást, melyet egy-egy adóvégrehajtó — a népnek ezen réme — véghez visz, midőn a községben megjelen és akkor talán más képeket alkotna magának mind az adók természetes növekedése, mind pedig az adóemelések hordereje iránt. Többször hallottam mondatni, hogy az adófizetési kötelezettség teljesítése nem szegényít el senkit. Szép elmélet ott, a hol az adóalapul vett jövedelmek a valóságban és tényleg be is folynak és a hol a jövedelem a nélkülözhetlen családfentartási szükséget meghaladja, de ne méltóztassanak elfeledni, hogy az önfentartás erősebb kényszer mint a;: adófizetés és ha azt látjuk, hogy a végrehajtó az utolsó hászonmarhát vagy a gazdasághoz szükséges jószágot a végrehajtástól törvény szerint megkíméli is, ott a hol ezt a tudatlan néppel szemben elég lelkiismeretes tenni, még ezzel nem történt semmi, mert előáll a megélhetési szükség, ezen a végrehajtásnál is nagyobb kényszer és hozzá kell nyúlni a végrehajtó által megkímélt utolsó vagyonhoz is, mely ha elmegy, meg van vetve első alapja azon szegénységnek, mely mint a lavina nő. Midőn ezeket megjegyezni lelkiismeretes kötelességemnek tartottam, áttérek azon egy pár észrevételre, mely felszólalásom tulajdonképeni tárgyát képezi. (Halljuk!) Ezek egyike az, hogy felkérjem figyelmét a t. pénzügymínister urnak a felsőmuraközi hegyi nép iránt, mely a szőlődézsmaváltság terhe alatt egészen kimerülő félben van, legyen szives a t. minister ur ezen ügyet megvizsgáltatni és a helyzeten valamiképen segíteni, mert a nép, mely nehezen hagyja el utolsó talpalatnyi földjét, ennek terhe alatt végkép ki fog merülni és még akkor is, ha nincs más segítség és könyörület, következményeiben kevésbé lesz oly végzetes, ha most kifordítja az állam ezen ma már problematicus vagyonából és a más utón való megélhetés módját keresi, mintha az erőlködésben merül ki és utoljára is sem az államnak, sem magának nem használva, züllik el. A másik az, hogy Muraközből a dohánytermelés, daczára a talaj alkalmatosságának, tavaly elvétetett, holott ez azon vidéken, hol kukorieza nem terem, apró gabonát pedig hiába vetnek a murai és drávai ködök miatt, egyik főforrását képezte a megélhetésnek és adóteherviselésnek. Arra kérem tehát a t. pénzíigyminister urat, hogy adja vissza Muraköznek a dohány termeszthetését és szüntesse meg a t. minister ur ezen mostoha elbánást azon néppel szemben, mely a magyar államnak oly exponált területén lakik, a hol a magyar hazához való ragaszkodásnak és az állam gondoskodásának kétszeres jelentősége van szemben azon törekvésekkel, melyek még csekély személyemet sem átallották gonosz ezélok kedvéért az általam mindenkor elitélt és megvetett irányzatokkal insinuálni. (Helyeslés ialfelől.) Olay Szilárd: T. ház! Madarász József t. képviselőtársam határozati javaslatának támogatására felhívni kívánom, miként az alantas tisztviselők általában igen csekély segélyben részesülnek. Habár családi és egyéb nagy szerencsétlenségeket hoznak fel, egyre-másra alig képesek 40—60 frtnyi segélyt kieszközölni, mig a magasabb rendű tisztviselő urak, kik kötelességüknek eleget tesznek, ezért évenkint egyszerre 200—800, sőt 1000 frt javadalmazásban is részesülnek. Hogy ezen állításom valóságon alapszik, hivat • kozom a szakminister uraknak 10 éven át teljesített elszámolásaira, különösen a főszámszék fölülvizsgálatainak eredményére, melyből kitűnik, hogy ha a szakminister urak 10 évi időközben 3 millió irtot kaptak jutalmazásokra és segélyezésekre, ebből szegény alantas tisztviselők alig kaptak 500,000 frtot és a 2.500,000 frtot magasabb rangú tisztviselők javadalmazására pocsékolták el. Ennélfogva magamévá teszem Madarász t. képviselő ur határozati javaslatát és azt elfogadásra ajánlom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Steinacker Ödön: T. ház! Azt, hogy az adó sok, nem tagadja senki, még a t. pénzügymínister ur sem; hogy annak lerovása terhes, az is, gondolom, általánosságban elismert igazság. Mindazonáltal bizonyos, hogy az adófizető közönség sokkal szivesebben, ha talán nem is könnyeb-