Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-10
10 omáfMs ülés október 16. 1SS4m A tronbeszédben foglalt tárgysorozat ellen sincs kifogásom;egyébiránt nézetem az, hogysem magának a háznak, sem egyes képviselőknek, sem pedig általában nem szükséges és nem ezélszerü, hogy ezen tárgyak alapos megvitatása nélkül azokra nézve most határozott véleményt mondjanak és igy mintegy magukat korlátozzák a későbbi nyilatkozatokra nézve. De ha nincs kifogásom az ellen, a mi a trónbeszédben feltálaltatik, sajnosán érzem a trónbeszédben hijját egy dolognak, mely pedig mélyen érdekli az ország összes közönségét, t. i. a horvátországi állapotok érintését, (ügy van! a szélső halóldalon.) Sajnálom, mondom, hogy az uralkodónak akkor, midőn szóba áll az ország ügyei felett a nemzettel, nincs egyetlenegy megrovó szava azon üzel • mek ellen, melyek Horvátországban véghez mennek, nincs biztató szava arra nézve, hogy Magyarország a maga törvényes jogainak, sőt már integri tásának érdekében a hatalomra bizton támaszkodhatik. Mert a nemzetnek kételyei vannak e tekintetben. Kételyei vannak, mert nagy aggodalommal látja folyton működni azon titkos kezeket, melyek már egy fél század óta szítják ott a gyűlölködés és lázadás szellemét. Aggodalommal látja a nemzet, hogy még mindig él, sot uralkodik azon politika, mely szükségesnek tartja azt, hogy Horvátországban Magyarországnak Achilles sarka neveltessék. És úgy látszik, hogy ezen régibb politika kibékült a legújabb időben azon kifogással, hogy majd a íbederalis alapra átcsempészendő birodalom számára igen jó lesz egy csoportnak Horvátország A mit most láthatunk Horvátországban, az szakasztott mása annak, a mit láttunk az illyrismus és Jellasich idejében, {ügy van! ügy van! a szélső hal oldalon.) Most is épen úgy, mintákkor, a szabadság, nemzetiség és függetlenségre való törekvés a fekete-sárga zászlót lobogtatja, a Gott erhalte hangjain lelkesül és félig német nyelven mondja, hogy kötelet a „magyaronok" nyakába. Én azt mondom, hogy tisztelet-becsület a fekete-sárga zászlónak és a néphymnusnak, de egy társaságban látni szabadságértj fü^getlenségérti törekvésekkel, mindenesetre igen különös. Szabadságra törekvő népek mozgalmaiban mindig tapasztalható bizonyos emelkedettség, bizonyos költői momentum. A horvát nemzetiségi mozgalmakban, az ultrák manifestatióiban ilyen momentumnak még csak nyomára sem találunk. Náluk csak a legdurvább gyűlölködés hangját tapasztaljuk folyton, {ügy van! a szélső baloldalon.) Mi is czélja voltakép a horvát ultrák mozgalmainak.? Elszakadás Magyarországtól ez a legújabb jelszó. De hát aztán vájjon igazi-e a nemzeti függetlenség? Korántsem, csak az, hogy Ausztriához, vagy.majd egy új ausztriai birodalomhoz csatolva, hatalmasabb urat cseréljenekí Yan egy dolog még, mely nézetem szerint igen jellemzi az ultrák törekvéseit. Ez azon különös körülmény, hogy az ember egy szót sem hall Horvátországban Boszniáról. Tudjuk, hogy a szabadsági, függetlenségi törekvések általában terjeszkedő természetűek szoktak lenni. Bosznia ott van a tőszomszédban, egy részét azelőtt TörökHorvátországnak hívták. Tagadhatatlan, hogy a horvátok és bosnyákok közt meg van a faji, nyelvi egység. Miként történik, hogy még sem nyújtják ki kezüket azon mozgalom vezetői Boszniára? Én a dolog magyarázatát egyedül abban tartom, hogy e szabadságérti való törekvés, e függetlenségérti rajongás nagyon jól vau fegyelmezve és csak addig terjed, meddig engedélyezve van. Most még azoknak a bizonyos magasabb intéző köröknek circulusaikba nem illik az, hogy engedtessék a rajongóknak Boszniának hozzácsatolása, meglehet, az is eljön majd és akkor bosnyákok és horvátoknak egymás iránti testvéri érzelmeik is fel fognak ébredni, (ügy van! a szélső halóldalon.) Nembeszélekén, t. ház, az egész horvát nemzetről, tudom én, hogy a horvát nemzetnek többsége az ottani solid elemek, megtudják becsülni a Magyarországhoz való törvényes viszonyt. Sőt tudom, hogy ezen solid elemek, sokszor nehéz helyzetben vannak, szemben az ultrákkal épen azért, mert ezeknek háta megett hatalmas támaszok állanak. Hát hiszen tudjuk, volt egy magyar kormány — meg is lehet nevezni, a Szlávy-kormány — a mely maga is conniventiát mutatott ama bizonyos elemek iránt (Felkiáltások a szélső halóldalon: Elég sajnos!) és azért, hogy azok kedvét keresse, elbocsátotta azon elemeket Horvátországban, azt a kormányt, mely képes volt rendet tartani és elkergettettek a hű komondorok, hogy kiszolgáltattassák a nyájat. Ez factum. Nem beszélek én az egész horvát nemzetről, hanem azon ultrákról, a kik ez időszerint, mint Starcsevits párt folytatják a maguk üzelmeit. Es ezen tisztelt urak ne képzeljék, hogy mi majd — a mint mondani szokás — fel fogunk ülni nekik, hogy elismerjük, hogy az ő törekvéseik igazságosak, ne gondolják, hogy belénk oltják azon öntudatot, hogy mi Horvátország zsarnokai vagyunk és hogy egy új fehér lappal fogunk elébe állni. Tiszteletben fogjuk tartani a bevégzett tényeket, a melyek a Horvátországgal való kiegyezési törvényben le vannak téve: de Magyarország integritását fenn fogjuk tartani minden körülmények közt. (Helyeslés.) És arra megesküdött a magyar király és ép azért követelnünk kell, hogy ez mindenki által respectáltassék. Szűnjék meg valahára azon buta, czopfos politika, mely folytonosan azt tartja, hogy az Ausztriától elszakadni vágyó Magyarország lábára szükséges az a horvát koloncz. Tiszta munkát kérünk már egyszer, nem olyat, mint az, mikor tanácsolták a fejedelemnek, hogy a ; határőr-
