Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-10

10 spsaésrw isién október 16. 1SS4 SS csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy az ellenzék egyik, különösen conservativ töredékének úgy látszik épen nem imponál; a miben azonban én a mai conservativismusnak saját egyik legfőbb elvével,-1. i. a stabiiisniussal való meghasonlását, egy nemét a magát előbb-utóbb megboszulandó politikai következetlenségnek látom. A stabilismuson kivül, melyet conservativ politikám alapjául fogadok, reá mutathatok, mint a kormány egyik kiváló érdemére, első sorban pénzügyeink aránylag rendezett állapotára. Hosszú szünetelésem miatt élhetnék cum beneficio inventarii és Pilátusként mosva kezemet, mondhatnám, mind ahhoz, a mi ezen idő alatt történt, minékünk vagy legalább nekem semmi közöm. Mondhatnám: történt hiba, mulasztás, igaza van az ellenzéknek mindenben, ebben is,abban is: de hát az elmúlt, erre nézve solidaritásba mi új abrak nem lehetünk; a jelen pillanatban mégis az a politika, melyet a kormány követ, a lehető leghelyesebb, legbecsületesebb. Bármely minimális részben illetne kormány 10 évi politikájával való solidaritás, nincs semmi okom, hogy a solidaritás ezen kis töredékét is magamtól elutasítsam és azért emelem ki mindenek fölött pénzügyeink aránylagos rendezett voltát. A tökély nem emberi dolog, természetesen kívánni való volt is, lesz is mindig. A jobb ellensége a jónak. De lia valaki mérlegeli azon nehézségeket, melyekkel épen ezen idő alatt a kormánynak küzködnie kellett, lehetetlen, hogy az eddigelé elért eredménytől is elismerését megtagadja. Eeá mutathatnék többek közt vasúti politikánkra, mely a tisztelt ellenzéknek helyeslésével is találkozott és kell hogy találkozzék. Reámutathatnék a közoktatás terén történtekre, közös büszkeségünk e legméltóbb tárgyaira. Reá mutathatnék a büntető törvényre, (Mozgás a szélső 'baloldalon) a törvényhozási működés egyéb, többékevésbé fontos eredményeire, melyek természetesen részben némi anyagi áldozatot, újabb investitiót is követeltek. De a mi legfőbb és a mit nem szabad felejteni, az, hogy épen azon időszak alatt szakadt reánk — ez volt a kormányelnöknek egykor szava — a keleti kérdés. Ha bölcs fejedelmünk és kormányunk akkor az úgynevezett közvélemény áramlatát követi és általa hagyja sodortatni magát, mely közvéleménynek ingatag és megbízhatatlan voltára e helyen egykor nagymesterünk Deák Ferencz oly behatóIng figyelmeztetett bennünket, ha engedünk az áramlatnak, okvetetlenül belesodortatunk egy oly actióba, melynek vége beláthatatlan. Lehet, hogy mindent vesztünk, lehet, hogy mindent nyerünk, koczkára vetjük esetleg magát államiságunk lételét, országunk integritását, midőn meggondolatlanul felgyújtjuk az egyik sarkát azon háznak, melynek másik sarkában saját tanyánk van s meggondolatlanul oly európai conflagratiót idézünk fel, melyből ki tudja hogyan, miként menekülünk vala ki! De megengedem, hogy a magyar nemzeti hiúság, a magyar vérmesség szószólóinak volt akkor is igazuk és ha a szerencse nekünk kedvezett volna, elértük volna ama nagy és dicső eredményeket, melyeket ők képzeltek maguknak és melyeket ők oly hangosan követeltek; viszont ők kénytelenek megengedni nekem, hogy ama nagy és dicső politikát és azon felséges eredményeket ingyen nem adják és azok roppant pénz-és véráldozatokba kerültek volna és hogy financiánk és deficitünk és függő államadósságaink és azon extraordinarium, melyre t. elvellenein, általam igen t, Irányi Dániel azt mondotta, hogy végre is mindegy, akár egyik, akár másik vállát nyomj a a teher..,. (Közbeszólás a szélsőbaloklalon : Igaz! Ugyvan!) — hiába, soha sem fogják eldisputálni a lényeges különbséget, mely a kettő között van — szóval egész budgetünk ma merőben más képet mutatna, hogy ha azon úton haladunk vala, melyet akkor az úgynevezett közvélemény hangosan követelt. Er:cn egykor annyit ócsárolt keleti politikának köszönhetjük, hogy ha ma nyugodtan áttekintjük azon helyzetet, melynek megteremtéséhez utóvégre a mi külügyi ministeriink is hozzájárult azon tényezőkkel egyetemben, melyek rá törvény szerint befolyást gyakorolnak: ugy kénytelenek vagyunk és kénytelen minden elfogulatlan gondolkozó bevallani, hogy alig képzelhető csekélyebb áldozattal nagyobb eredményeknek elérése: a keleti kérdésnek vagy megoldása, vagy annak a végleges megoldáshoz nagyon közel vitele a nélkül, hogy vitális érdekeinket nagyon compromitáltuk volna; a nélkül, hogy az örök igazság elévülhetlen postulatumaiba ütköztünk volna és anélkül, hogy egy garantiát elmulasztottunk volna, mely a világbékét emberileg belátható hosszú idő tartamára biztosította. Ezen békére pedig ugy nekünk, mint a minket környező szomszéd-nemzeteknek fölötte nagy szükségük van, hogy azon nagy feladatokat, melyek reánk várnak, kiki a maga szerepében megközelíthesse és hogy közelebb juthassunk ama utópiához is, melylyel párton kivül álló t. tagtársunk, Pulszky Ferencz, Horatius „ridendo dicere verum" jeligéjét követve, elénk tükröztetni szíves volt, t. i. azt a jobb kort, mely után milliók meg milliók epedeznek, az általános lefegyverzés és örök béke aranykorát! Addig, míg ez utópia elkövetkezik, hálával és elismeréssel kell fogadnunk, hogy épen ezen annyit ócsárolt külügyi politikának köszönhetjük, miszerint fejedelmünket, a magyar királyt jóakaró, békeszerető szomszédoktól látjuk környezve és ezentúl reánk vár azon fontos feladat, hogy ezen | jóindulatot, jóakaratot, esetleg közreműködést