Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-22
2?2 22. orísuigos ülés november 22. I >84 egy jegyző, továbbá a naplóbiráló bizottságba hiányzik egy tag, a ki a t. ház határozata szerint a horvát képviselő urak közül lesz választandó, hiányzik továbbá egy-egy tag a mentelmi bizottságban, a közoktatási bizottságban, a kérvényi bizottságban és Grómon Dezső lemondása folytán a második bíráló bizottságban. Azt hiszem, a t. ház beleegyezni méltóztatik, hogy ezen választások megejtése iránt az ülés végén tehessek előterjesztést. (Helyeslés.) Az elnökségnek több előterjesztése nincs. B. Kemény Gábor, közmunka és közlekedési minister: T. ház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot és egy jelentést benyújtani. A törvényjavaslat szól a Duna folyam dévény-dunaradványi szakaszának szabályozásáról és hozzá van csatolva az indokolás. Kérem, méltóztassék ennek kinyomatását és szétosztását elrendelni és azt előzetes tárgyalás végett a közlekedési és pénzügyi bizottságokhoz utasítani. A jelentés szól a közlekedési ministeriunmak az 1883. évben előirányzat nélkül eszközölt kiadásairól. Kérem, méltóztassék ezt kinyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni s előzetes tárgyalás végett a zárszámadási bizottsághoz utasítani. Elnök: A törvényjavaslat az indokolással együtt, úgyszintén a beadott jelentés ki fognak nyomatni, a ház tagjai közt szét fognak osztatni és a törvényjavaslat előzetes tárgyalás végett a közlekedési és pénzügyi bizottságokhoz, ajelentés pedig előzetes tárgyalás végett a zárszámadási bizottsághoz ufasíttatik. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! Van szerencsém benyújtani a 13 ik jelentést a közoktatás állapotáról; nemkülönben az országos tanítói nyugdíj-és gyámalap 1883. évi állapotáról szóló jelentést, felkérvén a. t. elnök urat, méltóztassék ezeknek szétosztását elrendelni. Elnök: A jelentések a ház tagjai közt szét fognak osztatni. Ivánka Imre: T. ház! Mint a IV. biráló bizottság elnöke, van szerencsém a doroghi választás érvényesítése ellen beadott kérvény ügyében jelentést tenni. A bizottság érdemleges beható tárgyalás titán az esztergommegyei doroghi kerületben Doroghon 18S4. június 15-én megejtett képviselőválasztás megsemmisítése iránt Szilaneczky István és társai által beadott kérvényt, mint alaptalant visszautasította és Horváth Gézát, mint megválasztott képviselőt igazoltnak kimondotta ; a költségeket kölcsönösen kiegyenlítetteknek jelentette ki; Niedermann Pál választási elnök által beadott azon kérvényre nézve pedig, hogy az iratok az illetékes fenyítő törvényszékhez áttétessenek, a biráló bizottság nem tartja feladatának ez irányban intézkedni, hanem azt az iratokkal együtt a képviselőháznak ezennel bemutatja. Elnök: A negyedik biráló bizottság jelentésének alapjánaz esztergommegyei doroghi választókerületben megválasztott Horváth Géza képviselő ur végleg igazoltnak jelentetik ki. (Felkiáltások a szélső balon: Kérjük a jegyzőkönyv felolvasását!) Elnök: A jegyzőkönyv fel fog olvastatni. Tibád Antal jegyző (olvassa). Matnska Péter előadó: Van szerencséin benyújtani az igazságügyi bizottság jelentését az 1870-ik évi XXXVI. t.-cz. módosításáról és ä járásbíróságok számának szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék annak kinyomatását, kiosztását és annak idejében az osztályok mellőzésével napirendre kitűzését elrendelni. Elnök: Az igazságügyi bizottság jelentése ki fog nyomatni, kiosztatik és annak idejében, ha a t. ház beleegyezik, az osztályok mellőzésével napirendre tűzetik. Hegedűs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! Van szereucsém benyújtani a pénzügyi bizottság jelentését az 1885. évi költségvetésre vonatkozólag mellékleteivel együtt; kérem a t. házat, méltóztassék annak kinyomatását, kiosztását és annak idejében az osztályok mellőzésével napirendre kitűzését elrendelni. Elnök: A pénzügyi bizottság jelentése az 1885. évi költségvetés és annak mellékleteire vonatkozólag kinyomatik, kiosztatik és ha a ház belegyezik, az osztályok mellőzésével tűzetik napirendre és pedig azt hiszem, miután terjedelmes munkálat és így a ház tagjainak kezei között keddnél elébb kinyomatva nem igen lehet, de minthogy másrészt a tárgy sürgős és fontos, méltóztassék annak tárgyalását még a jövő héten, talán a szombati ülésre kitűzni. (Helyeslés.) T. ház! A közgazdasági bizottság mindeddig még nem alakult meg, ennélfogva felhívom a tagokat, méltóztassanak a legközelebbi ülés előtt itt a házban megjelenni, illető helyiségükben megalakulni, az alakulást a háznak bejelenteni, hogy a bizottság- működését megkezdhesse. Következik a napirend: az indítvány-és interpellatiós könyv felolvasása. Tibád Antal jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy az indítvány-könyvben újabb bejegyzés nincs. Az interpellatiós könyvben a következő bejegyzés van: „1884. november 22. Almásy Sándor. Az osztrák államvasutaknak a fiumei forgalomra vonatkozó magatartása tárgyában, a közmunka- és közlekedési ministerhez." Elnök: A képviselő uraz ülés végén meg fogja tehetni interpellaíióját. T. ház! Méltóztattak beleegyezni, hogy a költségvetés tárgyalása szombaton vegye kezdetét.