Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-15

174 15. országos Ulé* oVtWier 32 lHs4. elnök ur látszott állítani s nem is főintentiója, hanem leginkább a választási visszaélések és vesztegetések megszüntetése. Sajnos, t. ház, hogy épen ezen égető kérdésre, ezen vesztegetések és választási pressiók mikénti megszüntetésének kérdésére sem a ministerelnök úr nyilatkozata, sem a bizottság válaszfelirati javaslata nem terjeszkedik ki. Pedig ezen visszaélések megszüntetése nélkül az országgyűlési cyclus tartamának meghosszabbítása egyáltalában nem válnék előnyére a parlamenti élet egészséges fejlődésének, hanem inkább hátrányossá lenne; mert csak tátongóbbá tenné azon fut, mely a nemzet közvéleménye és a parlament működése közt támadna. Azért, t. ház, mi részünkről az országgyűlési cyelus meghosszabbítását csakis a választási törvény ily irányú gyökeres reformálása mellett fogadhat nók megnyugvássá]. A t. ministerelnök ur maga sem tagadja a visszaélések fenforgását, hanem azok súlyát, jelentőségét az által iparkodik csökkenteni, hogy azok egy részét az ellenzékre hárítja át, ez utón iparkodik azon kényszerű követelmény elől szabadulni, hogy most már szükséges a választási törvényt gyökeresen reformálni. Ezen álláspontját még az által is iparkodik a t. ministerelnök ur erősítem, hogy a visszaélések általánosságát nem ismeri el, azt mondván, hogy nem hisz el mindent külön bizonyítékok nélkül, a mi állíttatik. Hát, f. ház! elismerem, nem kell mindent elhinni, a mit állítanak, bizonylatok nélkül, de az is világos, hogy köztudomású tények még a bíróság előtt sem szorulnak külön bizonyítékra. A választási visszaélések köztudomású voltát pedig csak ugy nem lehet észrevenni, ha az előtt teljesen szemet hunjaink. És itt engedje meg a t. ministerelnök ur, az ellenzék sohasem állította, hogy azon visszaélések csak akkor helytelenek, ha a kormánypárton történnek és nem akkor is, ha azok egyszer-másszor az ellenzék javára szolgálnak. És még, hogy a ministerelnök ur tegnapelőtti beszédjére refleetáljak, azt sem állítom, hogy a tényminősítés és annak megtorlása tekintetében a kettő közt különbség létezik : de igenis nagy a különbség annak visszahatásában, mert ha az uralkodó párt részéről mintegy a hivatalos eszközök felhasználásával követtetik el, a közerkölcsökre kihatása sokkal veszélyesebb és intensivebb; mert épen az uralkodó pártnak és a t. kormánynak, mely a hatalom eszközeivel rendelkezik és a közügyek vezetésére és irányzatára van hivatva, feladata, hogy e tekintetben is az efhikai elvet emelje érvényre. Mert az aztán régi igazság, nem új dolgot mondok, hogy nemcsak a családnak és társadalomnak, hanem az államnak is alapját a tiszta erkölcs képezi és kell, hogy a parlamenti élet működése és összes szervezete-erkölcsi alapokon nyugodjék, mert különben félő, t. ház! hogy a parlamentarismus tekintélye a minimumra és a népben a parlamenti tevékenység iránti bizalom a zérusra süly ed alá. És az a tétel, hogy a politika az esigentiák tudománya, nem vonja még maga után szükségképi követkéz.uénykép azt, hogy most már a politika a hat..lomnak minél hosszabb időre való kiterjesztését czékó rideg törekvésben összpontosuljon és hogy nélkülözzön minden idealismust. Tudom, t. ház, hogy a politikában az idealismus sem terjedhet messzebb, mint a meddig az a létező tényezők és az elérhető czélokban reális alapokkal bir; de ez nem zárja ki a politikának ethikai alapon nyugvását, sőt ép ebben és a nemzeti nagy ezéiok kitűzésében s azokra a helyes eszközökkel való törekvésben kell egy jó politika eszményképét keresni. (Ugy van! balfelöl.) Sajnálattal kell tapasztalnunk, t. ház, hogy a t. kormány eg'sz politikájában ép ezen egészséges, sőt szükséges idealismus zománczát teljesen nélküiözni vagyunk kénytelenek: mert a napról-napra kisegítő eszközök keresését, a nehéz és nagy kérdések megoldásának lehető elodázását, vagy a félmegoldásoknál való megállapodást, vagy az összes közügyeknek a hatalom megtartása szempontjából tekintését egy jó politika ideáljának csak nem tekinthetjük? Készséggel elismerem én azon nemes ambitió jogosultságát is, melyet szintén a t. ministerelnök ur pendített meg, a mely a hatalomra való törekvésben, vagy a már elért hat üom megtartásának törekvésében nyilvánul, akkor, ha ez tisztán és egyedül abban összpontosul, hogy ez által a haza javát előmozdítsa: de a mely perczben a politika a hatalmat nem mint e czélra szolgáló puszta eszközt, hanem mintönczélt tekinti, abban a perczben nem fogja többé megválogatni az eszközöket s el fog veszteni minden ethikai alapot. (Ugy van! balfelöl.) Ke higyje tehát a t. ministerelnök ur és a t. többség, hogy az ellenzék önkéntes abdicatióját, vagy hogy a t. ministerelnök ur saját kifejezésével éljek, pártjának elárulását akarná. — Korántsem. Ezt mi nem kívánjuk; csak azt óhajtanok, hogy ne a hatalomban való minden áron megmaradás legyen egyetlen czélja és egyetlen létjoga. És én nem akarom kétségbe vonni sem a t. kormánynak, sem a t. többségnek jóhiszeműségét, hanem ép oly határozottsággal merem állítani, hogy e tekintetben a hatalom megtartásának vágya legalább is elfogulttá teszi eljárásában, mert ennek szemüvegén át nézvén az ország közügyeit, mindent, a mi a hatalom megtartásának javára szolgál, egyúttal az ország érdekében levőnek is képzel. (Ugy van! balfelöl.) Erős meggyőződésem., t. ház, hogy ha a t. ministerelnök ur a politikai idealismus ezen magaslatára