Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-15

1^9 15- erszAgos tiléf október 22. ISM­az egész emberiséget. (Ügy van! a bal- és szélsőbal egyes padjain.) Ennélfogva, t. ház, a faj iránti gyűlölet hasonlókép olyan vád, mely bennünket nem érint, mert mi minden fajjal, mely Magyarországon léte­zik, a lehető legjobb barátságban és lehető leg­jobb viszonyban vagyunk. Hiszen t. ház, a közoktatásügyi minister ur azon híres beszédében, a melyet Pozsonyban tar­tott, elmondta és eonstatálta, miszerint az anti­semitismus törekvései nem a vallás és nem a faj ellen vannak irányozva, hanem azt állította, hogy az a communismusra és az anarchismusra van irányozva. Nagyon sajnálom, hogy a minister ur nincs jelen. Mindenekelőtt bátorkodom a t. közoktatás­ügyi minister urat arra emlékeztetni, hogy ő volt a legelső antisemita itt Magyarországon. (Hosszan­tartó nagy derültség.) Hogy miért változtatta meg azóta nézeteit, hogy lett ő belőle antisemitából philosemita, Paulus­IJÓI Saulus (Derültség a bal- és szélső baloldal külön­böző padjain) azt én nem foghatom fel. Sőt inkább tudomásom van arról, hogy mikor tavaly a cultus­minister ur Felső-Magyarországot beutazta, akkor neki alkalma és oka volt, hogy ezen antisemita nézeteiben megerősödjék Ezen utazásában eljött Márm: rosmegyébe is. Igen érdekes lesz azon tapasztalatokat elmondani, melyeket a minister ur ott tett. Mármarosban hasonlókép, mint egész Felső-Magyarországon, a korcsmák és szállodák csak zsidók kezében vannak. (Egy hang balfelöl: ügy van!) A ciiítusminister ennélfogva szintén, akarva nem akarva kénytelen volt zsidó-szállodában meg­szállni. De hát mi történt, mikor fizetésre került a dolog? (Felkiáltások a bal- és szélsőbal különböző padjairól: Holtjuk! Halljuk!) A zsidó nemcsak azt számította fel neki, a mit ő a maga útitársával elköltött, hanem minden tálat, minden üveget, poharat, evőeszközöket, még az asztalterítőt is, mert a zsidó nézete szerint azokat piszkos és tisz­tátlan állatok használták, (Hosszantartó nagy derült­ség) ez kérem alássan ugy van! — ennélfogva ő mint kóser ember azokat többé nem használhatja. De, hogy azt neki bebizonyítsa, miszerint csak­ugyan ngy van és azokat többé használni nem akarja, mindazon eltörhető dolgot a földhöz vágta. (Derültség.) Bátor leszek felemlíteni egy zsidót magát. (Nagy derültség. Felkiáltások: Hol van? Lás­suk! Ide vele a Mz asztalára! Nagy derültség.) Ez a zsidó, a ki maga is a zsidók ellen nyilatkozott, az ismeretes iró, Emil Francos. Ez beutazta Buko­vinát, lehet mondani a zsidóknak Jeruzsálemét és azt mondja, hogy ott a zsidóknak egy különös faja vagy hitvallása létezik, a mit kassidimnak hivnak, t. i. buzgóknak. E zsidókról ezt mondja: Halálos gyűlölettel viseltetnek mindenki iránt, a ki az ő felekezetükhöz nem tartozik, legyen az zsidó, vagy keresztény; sőt azt mondja, hogy ezek az ó-testa­mentumot nagyon kevésbe, a talmudot pedig semmibe sem veszik, tehát náluk egyedüli forrása a vallásnak és szertartásainak a Sochár. (Derültség.) S azt mondja, hogy nincs szó és nincs semmi magyarázat, a mely ennek a hitfelekezetnek azon borzasztó gyűlöletét, melylyel mások iránt visel­tetnek, leírhatná. Sőt azt is mondja, hogy Buko­vinában, Galicziában, Lengyelországban és a dunai tartományokban legalább s /s-öd része a zsidóknak ezen hitfelekezethez tartozik, Magyarországon pedig a felénél több. S azt is mondja, hogy fájda­lommal kell kinyilatkoztatnia, hogy nincs is kilátás arra, hogy ezen szellemi pestis — annak nevezi — valaha kiküszöböltethessék, sőt inkább folyton folyvást növekedésben van, mert ők minden zsidót, a kivel érintkezésbe jönnek, kényszerítenek, hogy az ő hitvallásukra térjen át. Ez, t. ház, magának Emil Francosnak, a zsidónak nyilatkozata a zsidókról. Már most kérdem a t. előadó úrtól, hogy melyik táborban van a gyűlölet, a mienkben-e vagy pedig azokéban? Igen jól ismerjük a szent­írásnak ama szavait, mely szerint akár zsidó, akár pogány vagy keresztény, akár ur, akár szolga, mindenki, a ki az Ur akaratát megteszi, előtte kedves. Tehát oda teszi, hogy az Ur akaratát. És mi lehet az Urnak akarata? Csak az, hogy szere­tettel viseltessék mindazok iránt, a kik külön­ben nem gyűlölnek bennünket és elveszteni nem akarnak. A ki csak némileg jártas a történelemben, az igen jól fogja tudni, hogy azon percztől kezdve, a mint a zsidók a történelemben felléptek — tehát én csak az egyptomi korszakot akaróin venni a mai korig — minden korban és minden nép által mindig ők voltak a leggyfílöltebbek. De tovább megyek, ők minden más népet, minden korban és mindig gyűlöltek, nemcsak azokat, a kik nem tartoztak az ő vallásukhoz, hanem a saját fajbelieiek iránt is gyűlölettel viseltettek, a kik külön törzs­höz tartoztak. Ha az ember Józsuának a könyvét olvassa, láthatja, hogy mily szeretettel viseltettek ők egymás iránt is. Például a leviták, az arany bárány imádása miatt meggyilkolnak 23,000 zsidót, a Koreák-féle lázadás miatt elégettetik 250 zsidó, a döghalál idejében még ugyanazon bűnért 14,000 zsidó; 24,000 zsidó azért gyilkoltatik meg, mert egyetlen egy zsidó egy mediánita leánynyal sze­relmi viszonyba lépett. (Derültség.) A Jordán át­lépésekor 20,000 zsidó gyilkoltatik le azért, mert a „Sibolet" szót nem tudták kimondani, aBenja­miniták lemészároltak 40,000 et. Ellenben a Ben­jaminiták közül legyilkoltatik a többi törzsök által 45,000; végre elhalnak Betzernes városlakosai közül, mert a szövetség ládáját megnézték, melyet a filisterek nekik visszaadtak, 50,070-en,

Next

/
Oldalképek
Tartalom