Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-13

1S18 13. orsaig©, ülés ott^ber '20. 1&S4. nisterelnök ur, mint az igen ügyes taeticus orvos, a kinek nagy hírében bízva a patiens, oda megy magát gyógyíttatni. A beteg gazdag ember lévén, tőle sokat lehet az orvosnak kapnia. Mit csinál az ügyes orvos? Tudván, hogy őt nem hagyja el a beteg — mert hiszen hires, ügyes, erélyes orvos — gyógyítja lassan és hagyja a betegséget nem mondom ugyan elfajulni, de hagyja jó sokáig, hogy az a gazdag patiens évről-évre beszolgáltassa a honoráriumot. Én ellenzéki létemre azok közé tartozom, kik teljes mértékben elismerik a ministerelnök ur ügyességét, sut erély ét is ; reám igazán nem lehetne alkalmazni Gratian, Valentinian és Teodosius törvényeit, a melyben ki van mondva, hogy felségsértő az,_ a ki a ministerek ügyességét el nem ismeri. Én elismerem, t. ház és épen azért fogadni mernék, hogy ha a ministerelnök ur akarja, akkor a büntető törvénykönyvvel kezében, kisérve a józan közvélemény rokonszenvétől, meg tudja akadályozni a baj továbbterjedését. Hanem első feladat, t. ház az, a mint ez a mi felirati javaslatunkban benfogialtatik — hogy a létező baj ok gyökerére kell tekinteni s egész társadalmunkban, közgazdaságunk egész terén egészséges állapotokat kell teremteni. T. ház! Bocsánatot kérek, hogy e kérdésben tovább mentem, mint talán kellett volna és igy hivatkozva igénytelen beszédemnek azon első részére, melyben azt mondám, hogy a parlamenti felirati vita a régi sérelmek, gravamenek folytatása, hogy átmenve a sérelmekre, azt mondhassam, hogy igazam volt beszédem elején, mert tán sehol sem hoztak elő annyi sérelmet, mint e felirati vita tárgyalásánál. Hiszen nem volt szónok, a ki nem hozta elő a hivatalos hatalommal való visszaélést, megvesztegetést, sőt a mi csodálatos és elismerésre méltó egyúttal, ma Horváth Gyula s tegnapelőtt Török Zoltán képviselő urak nyíltan elismerték ezt. Bocsánatot kérek, de ugy látszik, hogy Török képviselő ur még nincs beavatva az augurok politikájába, mert egész nyíltan a ház nagy derültsége mellett elismerte, hogy bizony ők — nem is egyes számmal, hanem többes számmal — hogy ők nem használtak külön eszközöket, ők is azt tették, mit mások. Hát, t ház, itt hivatalosan a parlament színe előtt palám et publice constatálva van egy törvénysértés. És mi történik? A ministerelnök ur föláll és azt mondja -- — nem emlékszem tisztán szavaira, de gondolom, azt monda, hogy nem rokonszenvezett soha a visszaélésekkel, sőt nem is nézte el azokat soha, de még tovább ment s ezt monda: elítéltem mindig, elítélem ma is. Hát Magyarország ministerelnokének és belügyministerének, a törvény főőrének nincs egyéb mondanivalója, mint az egyszerű elítélés? Én nagyra becsülöm a t. ministerelnök ur személyét, de hizelgek magamnak azzal, hogy a választási törvényt nagyon jól ismerem, de a ministerelnök ur elítélését nem találom azon büntetésekben, melyeket a visszaélésekre és vesztegetésekre a törvény mond. Mert kettő bizonyos: vagy komolyan méltóztatott az elítélést érteni a ministerelnök ur, a miben nincs jogom kétkedni, vagy nem. Az utóbbi esetben, ha nem tetszett komolyan érteni, akkor nagyon természetes dolog, hogy Török Zoltán képviselő ur bátran elismerhette, hogy bizony ők is vesztegettek. De ha komolyan lett véve az elítélés, akkor előáll egy másik kérdés, hogy akkor micsoda sértés az illetők részéről, hogy nem mennek oda t. ministerelnök úrhoz és azt nem mondják: Kegyelmes uram ! Én, bár a mi felirati javaslatunk nem fejezi ki a határtalan bizalmat, de én azzal vagyok irántad; mesterem, vezérem, generálisom vagy, sokat adok becsületedre. Te tudod legjobban — pardon! nem te tudod, hanem gondolom báró Podmaniczky tudja legjobban — hányszor írtam levelet, kérvén a központi bizottságtól egy kis — erkölcsi támogatást. Báró Podmaniczky tudja legjobban, mennyi levél lett írva érdekemben az alispán részéről s a mi ennél is borzasztóbb, az adófelügyelő részéről. Hanem miután te a házban ünnepélyesen elítélted, megvetetted az ily eszközök által kicsikart mandátumot, én érzem, hogy mint Machbeth felesége a kezéről a vért, ugy nem tudom letörülni a mandátumra száradt vesztegetések nyomát ; vedd le a mandátum terhét rólam, választass elved szerint helyettem pénz nélkül új képviselőt. T. ház! Megvallom őszintén, hogy (Jobboldalról közbeszólás: Régi dolog ez !) régi dolog ez

t Mandel Pál képviselő ur, gondolom 8 volt, ki most elismerte ezt; de elismerte Pulszky és Búsbach képviselő ur is s igen örülök, hogy Mandel képviselő ur is csatlakozik hozzájuk. Bizony régi dolog ez, t. ház, és ez épen a baj, hogymint én nem régen kijegyeztem magamnak, már a régi balközépen 1872-ben, az akkori ., Ellenőr

íC június és július havi számábanépen ugy irt, de még erősebben az akkori kormány vesztegetéseiről, mint akár ma a „Pesti Napló" és az „Egyetértés". Tehát régi dolog. Mi következik ebből ? Nem az, engedelmet kérek, a miben concludált Horánszky és Irányi t. képviselő ur; mert bármennyire tiszteljem is Irányi képviselő ur személyét, én ha el is hinném, a mit ő állított, hogy ha ő ülne azon a belügy minis téri széken, legalább két cyclus alatt meg tudná tisztítani a választásokat. Ha el is hinném ezt, legyen meggyőződve, hogy mig ezen választási eljárás és rendszer fenmaradna, hogy az ellenére bejött parlamenti tagoknak első dolga lesz, hogy őt magát tisztítsák el onnan a kormányszékről. Mint éjét nem lehet gondolni setétség nélkül, ugy nem lehet ezen választási eljárást megvesztegetés nélkül. És én érzem, hogy más eszköz nem lehet ezen társadalmi rákfene eltüntetésére, mint a mostam