Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.
Ülésnapok - 1881-352
352. országos ülés május !. 1884. •m irta, a feltételek közé tette, hogy 5—6 milliónál többe ne kerüljön. Igaz, t. ház, de ha azon bizottság ezt a feltételek közé tette és midőn végleges tervvel állt elő, egy drágábbat volt kénytelen benyújtani, vájjon ez azt bizonyítja-e, hogy lehet annyiért egy méltó országházra tervet készíteni, vagy nem-e épen az ellenkezőjét, hogy nem lehet? Mert ugyan kérdem, minő indok vezethette volna akár a bizottságot, akár a kormányt arra, hogy habár lehet 6 millióért is egy az igényeknek megfelelő és a törvényhozás, az ország méltóságát képviselő országházat létesíteni, mégis olyat hozzon javaslatba, mely három-négy millióval többe kerül? Valóban azt hiszem, semmi és a kormányt annál kevésbé, mert t. ház, eléggé megvagyunk mi arra nevelve, hogy tudjuk, hogy minden egyes összegnél az adóteher kérdése, az oktalan költekezés vádja hozatik fel a azért bizonynyal, ha lehetett volna elkerülni, hogy többe kerüljön, elkerültük volna és ha nem kerültük el, az nem azt bizonyítja, hogy lehet annyiért építeni, lm nem azt, hogy nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélső balon.) Hiszen t. képviselőház, a pályázat országos volt, sőt pályázhattak idegenek is — nagy örömünkre a legjobbaknak a hazaiak találtattak — bírálták a legelső hazai szakértők és ismétlem, azok után kellett meggyőződnünk, hogy azon föltevés, melyben a pályázatot kiírtuk, ha azt akarjuk,hogy valami helyes hozassék létre, el nem érhető s igy kellett magunkat elszánnunk arra, hogy egy drágább ház iránti javaslatot terjeszszünk a képviselőház elé. Mert nem akarom ismételni bővebben, de azt csak nem fogja senki tagadhatni, hogy a kormánynak sokkal kedvezőbb lenne egy olcsóbb tervezetet beterjeszteni, mint egy drágábbat. (Helyeslés a jobboldalon.) En tehát, t. ház a magam részéről az országház építése iránti törvényjavaslatot minden hallottak daczára teljes megnyugvással ajánlom a t. háznak elfogadására. Hiszen, t. ház, régi már a nemzetnek vágya, hogy országházat építsen. 1846-ban volt az, mikor az ország koszorús költője feljajdult „Az országnak nincsen háza, mert fiainak nem hazája; büszke fajnak küzdő pálya, melyen az magát rongálja". Majd 40 éve van ennek, t. ház. (Halljuk!) Hogy e hangok nem haltak ki a nemzet és képviselői kebeléből, mutatja az — és erre emlékeztetem még Helfy t. barátomat —hogy 1880-ban majdnem azon vád érte a kormányt, mért nem jő már egy állandó országház építésének előmunkálataival; nincs érzéke, mennyire nem helyes, nem illő, hogy az ország törvényhozása egy ily épületben maradjon. Nem tagadom, én már 1880 előtt szívesen megtettem volna a lépéseket, de addig viszszatartott a kényszerűség, mert hiszen néhány évig csakugyan még a legszükségesebbtől is meg kellett vonni mindent; amelyperezben azonban lehetőnek láttam azt, hogy egy ily czélra áldozhasson az ország; a magam részéről ez ügyet tovább visszatartani nem akartnm 8 ezért nyújtottam be 1880-ban a javaslatot, mely elfogadtatott s ezért kérem most, — sajnos majdnem 4 év uralva, de az előmunkálatok sok időt vesznek ily dolognál igénybe, — hogy ezen terv megvalósítása is lehetővé tétessék. Vissza utasítni annvit tesz, mint évekkel elhalasztani, mert azt csak senki sem fogja kétségbe vonni, hogy új pályázatok, új bírálatok és új előmunkálatok lennének szükségesek minden irányban. Ezen kérdésnél én is felállítom az alternatívát, hogy vagy meggyőződnék a törvényhozás, hogy kevesebbért nem lehet építni, vagy megállapítna egy tervet, mely az eszmének, melyet, hogy képviseljen, óhajtok, meg nem felelne. Sok az a pénz t. ház, nem tagadom és én talán egész pályámon kevés dologra hivatkozhatom oly határozottan mint arra, hogy minden viszonyok közt azokhoz tartoztam, kik a luxus, a túlmenő kiadásokat ellenezték és akadályozták; sokszor nem próbáltam valamit, már mint minister is, akkor, midőn még az ellenzékről is nem mondom luxus, de még halasztható kiadások sürgettetiek. Vád tehát e tekintetben nem érhet; de megvallom, hogy ép e kérdésnél én nem tudok takarékoskodni. Minden nemzetnek van egy fentartó eszméje. A magyar nemzetet, Magyarországot mindenek felett az alkotmányához való ragaszkodás, hííség és az azért való rajongás tartotta fenn. (ügy von! a jobbfelöl.) Ha van valami ez országban, a minek szükséges évezredekre szóló díszes emlékben megörökíttetni, ép ez eszme az; és ha van valami, a mi nemcsak megérdemli, de megköveteli, hogy talán a szorosan vett kétszer kettő négy követelményein túlmenve is, a nemzet egy teljesen méltóságos és az eszmének magának megfelelő épületet építsen. Ez az eszme, melyet jobban kifejezni nem lehet, mint az országgyűlés két háza számára épített monumentális épülettel, a melynél legyen talán még a kiadás könnyen megadása is örök időkre maradandó jele a hűségnek, a ragaszkodásnakmelylyel alkotmányunk iránt viseltetünk. (Hosszantartó, zajos helyeslés jobbfelöl. Zajos ellenmondás balfelöl.) Somssich Pál: T.ház! Gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam a dolog érdemére nézve annyira kimeritőleg nyilatkozott és az általa felhozott érveket a túloldalt, szónokai,még a t. ministerelnök ur is nézetem szerint annyira nem gyengítették, és czáfolták meg, hogy részemről szükségtelennek tartanám a felszólalást, ha gr. Tisza Lajos képviselőtársunk oly határozott, majdnem mondhat' nám drasticus állításokat nem mondott volna, a