Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-358

180 358. országos ölés májns 9. 1384. marosvásárhely-tölgyesi vasutat illeti s e tekin­tetben kívánja a kormányt sürgősen hivatalos tár­gyalások megindítására kötelezni. Azt hiszem, hogy ez félreértésen alapul. Méltóztatott ugyanis hivatkozni a közlekedési bizottság azon jelenté­sére, hogy a niarosvásárhely-szászrégeni vasút a marosvásárhely-tölgyesi vasút kiépítése után más eombinatio tárgyává fog tétetni. Ez alatt én is és a közlekedési bizottság azt értettük, hogy e vasút magának az engedélyokmány 5. §-ának értelmé­ben, a mit talán nem méltóztatott megnézni, már most az államvasutak üzleti kezelésébe megy át, ha pedig az egész hálózat kiépíttetik, lehetetlen feltenni, hogy a közbeeső kis rész külön társula­tot képezhessen a két nagy vonal között, hanem egyik vagy másikba beolvadni fog. A magam részéről is nyilváníthatom, hogy az összes nagy elsőrendű vasutak közt, melyek Magyarországon építendők a maros-vásárhely­tölgyesi vasutat teszem első sorba mindenféle szempontból — ámbár a stratégiai szempontot, melyet a t. képviselő ur felhozott, nem értem — és annak kiépítését a nemzeti vasúti politika szem­pontjából mindig pártolni fogom és évekkel ez­előtt a közlekedési bizottság számos tagja e tekin­tetben már határozott nyilatkozatot tett. A határozati javaslatnak ezen első pontja tehát teljesen felesleges. A mi a 2. pontot: a postakincstárral való szerződést illeti, nem méltóztatott figyelemmel végig olvasni a minister ur indokolását, mely szerint a szerződés megköttetett s ez által az enge­délyokmány 10. pontja a szerződés értelmében módosíttatott, mert az engedélyezési tárgyalásnál az első dolog az engedélyokmány megállapítása és csak azután következik az államkincstár és az engedélyesekkel kötendő esetleges szerződés tár­gyalása ; — az engedélyokmánynak tehát szükség­kép meg kellett előzni a posta-kincstárral kötött szerződést s az előbbi az utóbbival semmi ellen­tétben nem lehet. A mit a t. minister ur felhozott, hogy t. i. 7,200-ra megy a törlesztési összeg, de azért az engedély egész tartama, tehát 90 év alatt vállal ingyen szállítást, holott azon egész idő alatt is évenként 4000 frtnál többet kellene fizetni, itt meg van az ecquivalens, de meg van abban is, hogy az államkincstár kap cserében 120,000 torint értékű részvényt, a minek következtében e vonal és a társulat ügyeibe beleszólása lesz. Ez, azt hiszem, a határozati javaslat 2. részét is feleslegessé teszi. Bátor vagyok még a családi vasút szempont­jából én is véleményt koczkáztatni. (Halljuk!) Eltekintve nevezetesen attól, a mit a t. minister ur mondott, én óhajtom, hogy mindig ily családi ter­mészetű vasúti ügyekkel foglalkozzunk. Mig a csak ma tárgyalt bars-pakráczi vasútnál az építési I effectiv költségek kilométerenkint 85,000 forintra vannak előirányozva, addig e családi vasútnál 20,000 frtot tesznek s valóban hosszú idő óta e vasút az első, melynél annak daczára, hogy az al­építmény elsőrendű vasútnak van jelezve, tehát oly olcsón épül, hogy itt nyerészkedésnek helye nincs. És méltóztassék e marosvásárhely-tölgyesi vasútvonalra nézve megjegyezni, hogy erre nézve csak Thaly Emil ur műve nyújt legalább eddigelé, tudtomra, biztos adatokat és ő kilométerenkint 53,000 frtra számította a költséget. Ha tehát akad egy családi érdekeltség, a mely minden eddigi vasútnál olcsóbban, kilométerenként 20,000 frttal kész kiépíteni a vasutat, midőn más vasutaknál S5 és 86,000 frt engedélyeztetett kilométerenként, azt hiszem, ez oly örvendetes jelenség, a mit a képviselőház csak helyeselhet. Szerintem tehát a határozati javaslatnak egyik pontjára sincs szük­ség s igy annak mellőzését kérem. (Helyeslés.) Lázár Ádám: Félremagyarázott szavaim helyreigazítására csak annyiban kérek szót, hogy midőn én a „családi" szót említettem, ezt világért sem megrovólag használtam, de sőt kiemeltem, hogy én mint maros-vásárhelyi polgár, ezt örömmel veszem tudomásul. Elnök: Ez alkalomból is kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak oly kifejezéseket hasz­nálni, a melyek félremagyarázásra szolgáltathatnak alkalmat. Mert ez a szó, hogy „családi vasút", bizonyos tekintetben a minister irányában minden­kor gyanúsítást képez. így fogták ezt fel az elő­adó ur és a t. minister úr is. Ne méltóztassanak ilyen kifejezést használni, Különösen akkor, midőn nem is maga az állam építtet vasutat, hanem épít egy érdekeltség. (Helyeslés.) T. ház! Lázár Ádám képviselő ur határozati javaslata két részből áll. Az első része nem érinti a törvényjavaslatot s igy arra külön lehet szavazni. A határozati javaslat második része pedig elintéz­tetik az által, ha a ház tudomásul veszi a jelen­tést. Ennélfogva az első kérdés az lesz: hogy el­fogadja-e a ház a bizottság javaslatát, mely szerint a bizottság jelentése tudomásul veendő'? Ha az elfogadtatik, ugy a határozati javaslatnak második része elesik és második kérdésül fel­teszem a határozai javaslat első részét. Mindenekelőtt méltóztassanak meghallgatni a határozati javaslatot. Duka Ferencz jegyző (olvassa). Elnök: Kérdem a f. házat, méltóztatik-e a bizottság javaslata alapján a közlekedési minister ur jelentését tudomásul venni ? (Tudomásul vesszük!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház többsége azt tudomásul vette. Most kérdem a t. házat, méltóztatik- e elfogadni Lázár Ádám képviselő ur határozati javaslatának első részét? A kik elfogadják, méltóztassanak ! felállani. (Megtörténik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom